Beosztási és spórolási tippek, hogyan csinálom én!

Nem szeretném a világot megváltani a bejegyzéssel, hiszen nem találtam ki semmi olyan dolgot, amit előttem mások nem alkalmaztak volna csak összesítem őket néhány pontban.



Amióta külön élünk a párommal a legtöbb dolog a háztartás vezetésével kapcsolatban az én dolgom, én osztom be a pénzt, hogy mi megy az étkezésre, nasira, ruhákra, szórakozásra és a takarítóeszközökre is... többször is megesett, hogy ezzel azzal elcsúsztam, így valahonnan mindig le kellett csippenteni, hogy ne menjünk mínuszba. Így elkezdtem utánaolvasgatni a neten, hogy ezt mások, hogyan is csinálják... a sok okosságból pedig kialakítottam egy olyan spórolási rendszert ami nekem a legjobban bevált.

----------------------------------------------------------------------

1. Mennyi is az annyi?!

Fontos, hogy konkrétan legyünk tisztában, mennyit is keresünk és ebből mennyi megy el az állandó költségekre (rezsi, hitel, biztosítás stb), így a fizetésünk megmaradt részéről kell úgymond gondoskodnunk, hogy jó helyre kerüljön. A megmaradt összeg legalább 10 de legjobb esetben 20 %-át érdemes eltenni tartaléknak (ami higgyétek el nagyon fontos, ez havonta gyűlik és tudjuk, hogy valami nagyobb kiadás, vagy gond esetén (valami tönkremegy a háztartásban) tudunk hová nyúlni, ez egyrészt biztonságot fog nyújtani nekünk). Ezután a megmaradt összegünket kell beosztani a havi kiadásokra, ide sorolható egyértelműen az étkezés, háztartási dolgok (wc papír, tusfürdő, takarítószer), szórakozás, ruházkodás, esetleg extra spórolás (mondjuk nyaralásra, kirándulásra, koncertre). A pénzt arányosan osszuk be a kiadások szerint, a legtöbb rész egyértelműen az étkezésre fog elmenni, ezután jöhet a többi igény szerint.

Én nem írok összegeket, mert szerintem ez mindenkinél változó, hogy mennyit keres és, hogy ebből ő mire és hogyan osztja be a pénzét, de az arányok mindenkinél hasonlóak.

2. Hogyan tovább?

Miután minden összeget beosztottunk pl egy excel táblázatban, vagy akár erre a feladatra kinevezett csajos (ez fontos) füzetben, jön a konkrét spórolás, hiszen bizonyos limit és keretek között kell mozognunk ami elsőre elég nehéz lehet. A pénzünket akár külön kis borítékokba is tehetjük, hogy még véletlenül se keveredjünk el. Ez a beosztás akár minden hónapban változhat egy kicsit, attól függően, hogy ki, hogyan kapja a fizetését (fix, órabéres stb), de akár ilyenkor ha többlet van akkor az a pénz azonnal megy a spórolásba (nálunk is így van).

3. Étkezés 

Ez az egyik legnagyobb kiadásunk, de azt hiszem ezzel nem állunk egyedül a lista élén... Fontos azért tisztában lenni, hogy ez az egyik legfontosabb amin nem érdemes spórolni sokat, olyan szempontból, hogy az élelem minőségének a rovásárára menyjen. Tehát itt arra gondolok, hogy ne készételeket és más mű kajákat vásároljunk spórolás néven. Legyen a spórolás inkább szerényebb de egészségesebb étel, mintsem mű és káros. Ha nincs annyi pénz, akkor nem kell drága olíva olaj, nem kell chia mag, mandula, mangó és a többi, hanem helyette jó a kókuszzsír ami kettőnknek 2 hónapra elegendő (1500 forint), vásároljunk idény gyümölcsöket lehetőleg piacról és vegyszermenteset, valamint válasszunk olcsóbb de ugyan olyan hasznos csonthéjast pl dió, aminek az ára is kedvezőbb. Így lehet kompromisszumot kötni, ugyan olyan jó és egészséges de olcsóbb is...


Télire ajvár, bizony ezzel is óriásit lehet spórolni, hogy mi magunk rakjuk el a nyár legfinomabb zöldségeit, gyümölcseit, lekvár vagy csatni formájában :)


Én friss bazsalikomot is tartok otthon én ültettem őket még tavasszal és csodálatosak még mindig, friss és ízletes, a pizzára, salátába stb 


Pattogatott kukorica is készülhet otthon egészségesen. Csak egy zacskó natúr pattogatni való kukoricára van szükségünk, amit otthon egy serpenyőben edényben kevés kókuszvajon és són kipattogtathatunk, de figyeljetek mert le kell feddni és folyamatosan mozgatni kell az edényt, hogy ne pattogjon ki és ne égjen le :)


Fontos a szervezés és a tudatosság, ami bizony igényel egy kis kitartást.

Menü tervezés

Nekem nagyon bejött a menütervezés, így mindig azt eszünk a mit szeretünk és nem összevissza vásárolunk a boltban, és pl nem veszünk olyat ami megromlana vagy nem fogyna el. Így bekerülhetnek a heti étkezésbe drágább és különlegesebb kaják, mert az összegeket látjuk és mi irányítjuk, hogy mikor mit eszünk.

Heti menütervezés közben fontos néhány lépés:

-Nagyobb adag (amit utána le lehet fagyasztani és így máskor akár más körettel elfogyasztani), kevesebb mosogatás, energia spórolás, idő spórolás és végül is arányaiban véve kevesebbet költünk az ételre is.

-Újrahasznosítás egy másik ételhez, pl rizst főzök köretnek, ennek a felét már másnapra betervezem, pl rakott ételhez, vagy sajtos rizsfasírthoz, de ugyan így érvényes ez a húsra is, egyik nap pl rizs hússal, másnap a hús feléből tortilla készül... tudatosság az alapja :) 

-Változtatni lehet, nem is túl nehéz, ha valami mást kívánunk meg, és nem romlandó az étel amiből készíteni szeretnénk akkor nyugodtan eltolható egy másik napra és aznap azt készítünk amit megkívántunk.

-Figyeljünk az arányokra. Nem kell mindennap húst hússal és tésztát tésztával enni, mert nagyon hamar ráununk és akkor jön az elcsábulás valami kis fincsiségre. Osszuk be úgy a hetet, hogy legyen benne bőségesen zöldség (krémleves, light főzelékek (joghurtos habarással, vagy önmagukkal sűrítve), grillezett zöldségek, saláták), sok gyümölcs (alma, körte, fagyasztott bogyós gyümölcs, banán, ananász cukormentes lekvárok) ,minőségi szénhidrát (zabpehely, zabkorpa, köles, hajdina, teljes kiőrlésű liszt, zabpehely liszt, rizsliszt, jázminrizs, basmati rizs), húsfélék (csirkemell, csirkecomb, karaj, marhahús, tonhal és más halak, idesorolható még a máj is) valamint a tejtermékek (natúr joghurt, túró, cottage cheese, minőségi sajtok (nem a mennyiségre megyünk), valamint tojás, olajok, magvak, különböző zsírok (vaj, disznózsír, kókuszvaj) és természetesen némi finomságnak is helye van az étkezésünkbe nálunk egy étcsokoládé, mogyoróvaj, néha mogyorókrém (nutella) és más olyan dolgok amit szeretünk.

Vannak bizonyos szokásaink amikből nem engedünk, nálunk ez a kávé és a tea, bizony ez is belekerül a heti-havi kiadásba, mert több doboznyi minőségi tea és kávé fogy el havonta. Másoknál is biztosan van olyan dolog amiből nem enged de ezeket mindig számoljuk bele és akkor nem lehet gond.



A változatosság kell! 


Kásák reggelire, fincsi és egészséges 


Nekem tk páromnak normál pizza 


Olcsó és egészséges, csicseriborsós cukkinis curry :) naan kenyérrel 


Nasinak, uzsonnára, tea, mogyoróvaj, gyümölcsök, mandula, datolya, étcsokoládé 


Spórolni lehet a finom és adalékanyag mentes kenyerekkel is, akár tk kenyeret akár paleao, vagy nomrál kenyeret sütünk, az otthon készült mindenképpen olcsóbb










Fontos, hogy új recepteket és ízeket próbáljunk ki, hogy mindig valami izgalmas is az asztalra kerüljön, én a havi kiadásba 2 receptújságot is mindig beleszámolok az egyik a good food, a másik pedig a nők lapja konyha. Sokszor keresek neten is receptet, de nekem ez a lapozgatós, idény zöldségekből-gyümölcsökből álló változatosság pont megfelel, a hozzávalók is fel vannak sorolva, így rögtön az árát is nagyjából látom egy adott ételnek, és így könnyen tudom kalkulálni a heti kiadást. 


Reggelit, 10 órait, ebédet és vacsorát szoktam írni, néha pedig uzsonnára is jut egy kis finomság, smoothie, zabkeksz stb. A vacsora általában az ami ebédre volt, de ha elfogyott vagy pl az előző esti vacsora az ebéd akkor bizony valamit készíteni kell.

Érdemes összeírni a kedvenc reggelijeinket, ebédjeinket valamint uzsonnára való apróságokat, így amikor a menüt írjuk össze csak onnan kell kiválasztani pár dolgot, nekem erre a célra az újságok pont megfelelnek, néha egy kis változtatással ugyan, de onnan készülnek az ételek :)

Tehát a legnagyobb gondot és odafigyelést az étkezésünk jelenti, szeretek gyorsan és egyszerűen főzni, néha néha hétvégente pedig jöhetnek a bonyolultabb, több fogásos menünk :)










4. Háztartás/szépségápolás 



Én takarításra, ecetet és szódabikarbónát használok. Mosásra mosószódát vagy a dm babáknak való folyékony mosószerét ami illat és színezék mentes vagy pedig mosódiót attól függően milyen anyagot mosok, valamint öblítőnek egy otthoni kedvencemet Bohort, ami egy koncentrátum és fél évig is elég egy flakonnal. Valamint a legtöbb takarító eszközt és háztartási kelléket (sütőpapír, alufólia, zacsik stb) a dm-ből és a rossmannból szoktam beszerezni, minőségük és az áraik is nagyon barátiak. Figyeljünk oda mert sokszor az olcsóbb nem lesz spórolósabb, mert pl egy 10 es wc papír aminek nem lyukas a közebe hanem ott is papír van a dmben 1000 forint és egy hónapig elég addig a 799 forintos no name papír szintén 10 darabjával alig 3 hétig... sokkal lazábban van feltekerve, és a belső része is lyukas.. így sokkal nagyobb a kiadás mint havonta megvenni a drágábbnak tűnő dmes terméket. De ez sok minden másra is igaz..

Szépségápolásra már nem költök túl sokat, alverde termékeket szoktam választani ami a tusfürdőt, deót és hajápolást illeti, páromnak is innen választok. Néhány apróságot pedig az oriflame katalógusból, mert onnan sokkal olcsóbban jutok hozzá és a minőséggel is elégedett vagyok. Csak olyat veszek ami kifogyott vagy valóban szükségem van rá :)

Itt a kevesebb több elven vagyok, takarításra pont megfelel nekem az ecet és szódabikarbóna, mert valóban hatékony, mosogatószert is egy natúr környezetbarát szert választottam a dmből, szivacsot is mindig ott veszek, mert erős és sokáig megtartja az alakját. Azt hiszem itt lehet spórolni, ha nem a mennyiségre hanem a minőségre és a hatékonyságra megyünk :)




Ide sorolhatóak még az edények és eszközök amik bizony nem túl olcsó dolgok. Én kifejezetten szeretek a konyhában sündörögni, így nekem havonta mindig van egy kisebb nagyobb konyhai kiadásom, mindig a minőségibb de sok évre szóló darabot választom, hogy ne keljen csalódnom. Ha valaki alapvetően nem egy konyhatündér, vagy jól megvan egy két alapvető edénnyel, akkor nekik tényleg nem érdemes ezekre az eszközökre sokat költeni, nekem ez amolyan hobbi-szenvedély nekem kell! :)

5. Szórakozás 

Mi erre nem sokat költünk, inkább utazásra, mert sokszor megyünk hozzánk ami bizony nem olcsó. Szórakozás nálunk egy egy mozizást, kávézást, vendégek fogadását teszi ki, nem járunk szórakozóhelyre mert nem kedveljük az ilyesmit. Néha ebből a pénzből veszünk magunknak valami apróságot vagy kiszemelt dolgot.

De akik szeretnek bulizni, ide oda beülni, nekik bizony ezt is jól meg kell fontolniuk, mert itt is nagyon sok pénz csúszhat el. Érdemes limitálni a kiruccanások számát, és a költés összegét is érdemes előre betervezni, egy egy kávé vagy mozizás azért mindenkinek bele kell hogy férjen havonta legalább egyszer a barátnőkkel, barátokkal :) Itt nem is térek ki a gyors kajákra mert tudom, hogy közületek se megy senki ilyen ádáz helyekre :P


6. Ruházkodás 


Most vettem ruriban kb 2 hete, és imádom kb 300 forint lehetett :)


Ez is turis, hazahoztam fertőtlenítettem és ilyen csini lett 120 forintba került :)



Ez is két hetes zsákmány 370 forintért bőr vagabond cipellő, még egy picit kényelmetlen de majd csak bejáródik :)

Bizony ám ez egy szintén sarkalatos kérdés főleg a csajoknak. Én ezt egyszerűen oldottam meg, imádok turizni, ha kell ha nem én egyszerűen szeretek. Olcsó és jó dolgokat lehet kifogni fillérekért, én ezen spórolok akár több tízezer forintot. Páromnak is sok mindent szoktam találni. Amit viszont muszáj megvenni az nemmás mint a fehérneműk, zoknik, kabátok stb mert ezekből vagy nem vásárolok ilyen helyen vagy pedig sose találok jó :) Ha valaki kuponozik, vagy figyeli a leárazásokat az az üzletekben is foghat ki olcsón jó dolgokat, de itt is tervezzük be mi az amire szükségünk van, mert 3-4 ezer forintot kiadni egy olyan ruhára amit utána soha nem veszünk fel szerintem nagyon nagy pazarlás ami a pénztárcának és a spórolásunkat illeti. Most jönnek a glamour napok, aki már rendelkezik listával az itt most lecsaphat olcsóbban egy két dologra :)

7. Nagyobb kiadások 


Pont a napokban érkezett az én új varrógépem, ami nem volt sajnos túl olcsó, így bizony rám is megszorítások varrnak. Igaz már régóta szükségem volt rá, így rá befektetésként tekintek :)


Az én kis kedvenc turmixom, ami egy kis spórolást igényelt 

Mindenkinek vannak nagyobb kívánságai, egy konyhai robotgép, egy tv vagy pl egy laptop. Bizony erre spórolni kell, mert akik alapvetően belekezdtek a tudatos spórolásba és költésbe azok bizony ezt is megfontolják. Ha megvan a kiszemelt termék, akkor az árát osszuk úgy be, hogy havonta tudjunk rá félre tenni akár egy 5 ezrest is, mert így igaz nem rögtön de pár hónapon belül megvehetjük és akkor nem ér minket csapásként egy nagyobb kiadás. Itt használhatunk a félretett pénzből is, de mindenképpen a bent lévő összeg 20 % hagyjuk is benne, soha ne költsük el az összes pénzt, inkább várjunk még egy hónapot a kiadás előtt.


8. Közelgő ünnepek, születésnapok 

Erről is érdemes előre gondoskodni, mert ha nem akarjuk a decemberi hónapunkat aggódással tölteni akkor a tudatos és megfontolt emberek már most gondolkodnak azon, hogy kinek mit is adhatunk. Nem kell nagy dologra gondolni, ez senki nem várja el tőlünk, és szerintem mi sem várjuk el mástól. Párunkkal közösen is kinézhetünk valamit, amire már most lehet spórolni, pl egy tv, vagy kávéfőzőgép stb amivel magunkat szeretnénk meglepni. Családunknak készíthetünk egy finomságkosarat, benne házi lekvárokkal, csattnikkal, sós és édes kekszekkel, házi csokoládéval. Ezek a szívből készült ajándékok sokkal kedvesebbek mint egy két olcsó giccses ajándék, ami teljesen hasznavehetetlen. Ismerjük meg az ajándékozottakat, figyeljük hátha elejtenek egy két információt mi az amire vágynak és még mi is megtudjuk nekik venni. Ilyenkor egy egy jó minőségű tea, csokoládé, szép sál vagy kesztyű esetleg pénztárca, vagy egy különleges illatgyertya nagyon jó ajándék lehet.


9. Kedvezmények, hűségkártyák 

Tudatosan használva ezekkel is spórolhatunk, és eddig a dm 50 pontos füzetét váltottam ki mindig amiben volt 25% termék kedvezmény, amit mindig nagyon drága dolgokra használta, pl ami 3000 forint felett volt mert ezzel valóban jól lehetett spórolni (ez azóta megszűnt), vagy sokszor volt-van náluk 15%-os végösszegi kedvezmény amit ki kell nyomtatni, és ha egy napra időzítjük a háztartási dolgok vásárlását akkor ez is nagyon jó kedvezmény. De megannyi kedvezményes kártyával kuponnal találkozhatunk ma már a legtöbb üzletben.

10. Csippents le itt -ott 

Első lépésként próbáljuk csökkenteni a felesleges kiadásokat, amiről már mi magunk is tudjuk, hogy csak hátrány ez pl lehet egy magazin állandó vásárlása pedig nem is szeretjük ez havonta lehet csak 500-700 forint, de higgyétek el sokat jelent. Vagy pl minden nap munkába menet reggelit veszel a kedvenc pékednél és egy kávét, ami valljuk be havonta nagyon sok pénz, inkább készíts otthon kávét és vegyél egy minőségi termoszt ami egy hónap alatt megtérül a kávé árából és olyan finomságokat is készíthetsz amiben tudod mi van. Reggelit pedig nem nehéz összedobni, akár előző este. Ide sorolható még a bevásárló zacskó, ami nagyon sok pénz tud lenni egy hónapban ha soha nem viszel magaddal szatyrot, ingen erre figyelni kell, de hidd el havonta legalább 500 forintot lehet ezzel spórolni, ami sokkal jobb dolgokra lehet költeni mint zacskóra... És így tovább lehet sorolni a listát mik azok amire jobban oda kell figyelni :)


-------------------------------------------------------------------------


De mindezek mellé fontos, hogy ne essünk át a ló túloldalára, ne legyünk megszállottak, ne legyünk már már ijesztően spórolósak, fontos, hogy odafigyeljünk, és próbáljunk a lehetőségeinkhez mérten figyelni, és amin tudunk változtassunk, akár kis lépésekben is.



Kíváncsian várom a ti tippjeiteket, hogy hogyan spóroltok és osztjátok be a kiadásokat. Remélem én is tudtam segíteni egy kicsit és találtatok pár tippet, vagy receptet amit szívesen elkészítenétek :)


Hamarosan jön néhány olyan bejegyzés ami szorosabb módon kapcsolódik a háztartáshoz és a háztartás vezetéséhez. Remélem titeket is érdekelnek a hasonló bejegyzések, ha van konkrét kérés vagy kérdés kérlek jelezzétek és akkor úgy alakítom témákat.




-Rita 

21 megjegyzés:

  1. Nem hiszed el, pont ma akartam írni egy ehhez hasonló spórolós bejegyzést, csak ruhákra és szépségápolási termékekre leszűkítve (lehet így még nagyobb motivációt érzek a poszt megírására :). Én ugyan még nem vezetek saját háztartást, de minden egyes szavaddal teljes mértékben egyetértek. Állandóan lesem az akciókat, így amikor tudom, hogy valami el fog fogyni a közeljövőben (legyen az testápoló, vagy akár mosogatószer), akkor előre megveszem, ha éppen akciós. Számomra ez nagyon fontos, mert így nem csak a saját pénzemen, de sokszor anyumék pénzén is spórolok, ami nagyon jó érzés :)
    Egyébként én mindig is így voltam nevelve, hogy ne költsek feleslegesen semmire, ahogy te is írtad, ne vegyük a reggelit, hanem készítsük el otthon feleannyiból az egészségesebbet.. az instant mű kajákról már nem is beszélve.
    A kaják meg annyira gusztik *-*

    VálaszTörlés
  2. Öröm volt olvasni a bejegyzést! :) mindig is gondba voltam a spórolást illetően, de remek ötleteket adtál, így köszönettel tartozom! Én is imádok tenni venni a konyhába, és szerencsére otthonos is az albérleti konyha így pláne még jobban élvezem. A konyhai dolgokkal ugyanúgy vagyok, mint Te. Szeretek új dolgokat kipróbálni, odafigyelni a minőségre, de jó áron vásárolni. Piacozni egyszerűen imádok. Ami pedig a konyhakertet illeti, anyum minden évben ültet fincsiségeket és a nagy diófa pedig hoz sok sok diót, amit imádok :) Lekvár mindig van, és számomra anyué a legfinomabb, így ha honvágyam van csak anyuéból eszek.
    Turkálni néha én is eljárok, sok ruhám van onnan. Pár száz forintból ki lehet fogni 4-5 kardigánt.
    Tavasszal én is fogok ültetni főszernövényeket, az oregánó és a snidling nagy kedvencünk Párommal :)

    VálaszTörlés
  3. Volt néhány számomra új és hasznos tanács. Mindig gondban vagyok ezekkel a pénzügyekkel, kicsit nehezen marad meg a kezem között, miközben mégis szeretnék spórolni. Leginkább a ruházkodás terén vettem észre magamon hatalmas fejlődést, és ennek nagyon örülök. Amin mindig elcsúszunk az a kaja... ott bőven van mit fejlődni.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon-nagyon jó és hasznos poszt volt, köszönjük!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó poszt lett. Gondoltam már rá, hogy elkezdek ilyen táblázatot csinálni a kiadásokról, de nem akarom látni, tuti sokkolna :D Én úgy próbálok spórolni, hogy meghatározom mennyit költhetek a hónapban a többit félreteszem, de nem mindig jön össze. Bár diákmunka fizetésből csoda, hogy tudok félretenni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jut eszembe 1 évvel ezelőtt írtam is egy posztot arról, hogy hogy spórolok. :)
      http://fashion-by-asu.blogspot.hu/2013/09/hogyan-sporoljunk.html

      Törlés
  6. Ez volt a legértelmesebb írás, amit az utóbbi 2 hónapban olvastam. :-)

    VálaszTörlés
  7. nagyon tetszett az írásod, összeszedett és tele van hasznos tippekkel :) már többször fejembe vettem, hogy írom, mikor mire költök, de általában hónap közepén elvesztettem a fonalat...:S pedig szerintem a tudatosabb életmód első lépcsője az lehet, ha megnézem mire költök egy hónapban és elemzem mennyire volt fontos az adott dolog. Most hogy ezt leírtam újra kedvet kaptam, hogy összeírjam a kiadásaimat...:)

    VálaszTörlés
  8. Ez nagyon hasznos, és összeszedett bejegyzés :)
    Én is írom a vásárlásokat, és a blokkokat is lefűzöm :)
    Amúgy a törzsvásárlói kártyákól én írtam nemrég egy bejegyzést, imdom őket, tényleg sokat lehet velük spórolni :)

    VálaszTörlés
  9. Ja, igen, és a GoodFoodot én le szoktam tölteni :)

    VálaszTörlés
  10. A takarításmániás énem felfigyelt a szódabikarbónára: hol tudsz ilyen jó nagy kiszerelésűt venni? :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én otthon Szerbiában veszem, de itt is lehet kapni. Küldök pár linket:http://www.zoldbolt.hu/haztartasi-tisztitoszerek/egyeb-tisztitok/szodabikarbona.html, http://bionom.hu/biobolt/kozmetikumok-hazilag/agyagok-poranyagok/szodabikarbona-zold-zug.html én innen szoktam rendelni de pl Szegden a cukrászkellékesben is van kilós kiszerelésben, citromsavval egyetemben ami szintén a takarításhoz jó segítség, és ott is hasonló árban mozog. Nem tudom, hogy hol laksz de érdemes ilyen helyeken is megnézni :D Nálunk ráadásul sokkal de sokkal olcsóbb még a kilós kiszerelés is, így még a cipekedést is megéri!

      Törlés
    2. Köszönöm a választ! A rendelős helyen valóban nagyon olcsó, majd megnézem a többi terméküket is, hogy megéri-e rendelni, és körül fogok néni a környékbeli hasonló boltokban is :-) A cukrászkellékes pl. eszembe sem jutott volna :-) Amúgy a tisztítószereket, pl. a felmosóvizet DM-es levendulaolajjal szoktam illatosítani, mert az ráadásul fertőtlenít is :-)

      Törlés
    3. Én teafaolajjal, igaz most nincs itthon, de nagyon hatásosnak tartom, mind bőrön mint fertőtlenítés céljából. Az igaz, hogy nem a legkellemesebb illat de meglehet szokni. Én mosáshoz is teszek pár csöppet, ecettel elkeverve, főleg fehérneműk, konyharuhák esetén, úgy érzem nagyon hatékonyan tisztít, sőt a mosógépnek is jót tesz :D Szeretnék majd írni egy bejegyzést, ilyen hasznos - olcsó takarító, háztartási tippekről, termékekről, mert szerintem nagyon sok van belőlük, amit lehet ismerünk de mégsem próbáljuk ki! :)

      Törlés
    4. Ó, én a teafaolaj illatát is szeretem, és én is szoktam így öblíteni. Igyekszem tényleg csak akkor használni tömény tisztítószert, ha muszáj, szóval szerintem sok közös van a módszereinkben. Én leginkább Melissa Makertől tanulom az ilyesmit, nagyon szeretem a videóit :-)

      Törlés
  11. Nekem is nagyon tetszett! Én pedig a Bohor öblítőnél ragadtam le. Olyat hol lehet kapni??

    VálaszTörlés
  12. Nahyon jó tanácsokat olvasok itt is.De én azt szeretném megosztani hogy,én hogyan osztom be a napi 1200-1400ft-t.Igaz konyhán dolgozom sokat segít az is.De amikor azt a napi pénzt nem kell elköltenem mert estére maradt annyi hogy nem kel boltba menni azt a pénzt elteszem a megtakarításhoz...és van olyan amikor havi 7000-9000ft-t megspórolok azon is...úgy teszek mindtha elköltöttem volna.

    VálaszTörlés
  13. Nahyon jó tanácsokat olvasok itt is.De én azt szeretném megosztani hogy,én hogyan osztom be a napi 1200-1400ft-t.Igaz konyhán dolgozom sokat segít az is.De amikor azt a napi pénzt nem kell elköltenem mert estére maradt annyi hogy nem kel boltba menni azt a pénzt elteszem a megtakarításhoz...és van olyan amikor havi 7000-9000ft-t megspórolok azon is...úgy teszek mindtha elköltöttem volna.

    VálaszTörlés
  14. Nahyon jó tanácsokat olvasok itt is.De én azt szeretném megosztani hogy,én hogyan osztom be a napi 1200-1400ft-t.Igaz konyhán dolgozom sokat segít az is.De amikor azt a napi pénzt nem kell elköltenem mert estére maradt annyi hogy nem kel boltba menni azt a pénzt elteszem a megtakarításhoz...és van olyan amikor havi 7000-9000ft-t megspórolok azon is...úgy teszek mindtha elköltöttem volna.

    VálaszTörlés