2013. március 25., hétfő

Tavaszi nyári kívánság lista!


Összeszedtem néhány olyan terméket, amit szeretnék idén tavasszal vagy nyáron a magaménak tudni :)

Ebből sok olyan is van amit a glamour napokon próbálok beszerezni!

A sorrend nem mérvadó, csak így jöttek egymás után :)


Edzős cuccok, futónaci (mert mackó nadrágban elég rossz futni), sportmelltartó, egy két póló 


Revlon lipbutter, már kb 1 éve vágyok rá, de nem volt alkalmam venni :( De majd most hátha nagyobb sikerrel járok, valami kellemes barackos színt szeretnék!


Kalap, ezt még glamour napokon elintézem (remélem) ez a darab pl a h&m-ben 2000 forint, remélem jól áll 


Szintén h&m, tavaszi cipellő, nem tudom mennyire tartós de nekem nagyon tetszik


Kindle, a legalapabb kell, és legyen fekete, már majdnem úgy volt hogy megeszem, de végül a fényképezőt előtérbe helyeztem :) Nah majd idén rá is sor kerül..


Lush arctisztító, testápoló ilyesmik, imádom a lush termékeket, és remélem lesz is időm eljutni bezsebelni egy két terméket :)


Fürdőruci, szintén glamour napokon szeretném megvenni, mert júniusban már nyaralni megyünk, és jól jön az a 20%, valami hasonlóra vágyom, aminek ilyen francia bugyis az alja :) a szín minta is egyébként bejön.


Cherry in the air, nem kell szerintem magyarázni, fincsi gyümölcsös illat, csak sajnos nagyon drága :(


Ezt a kis ruhát is glamour napokon szeretném megvenni a h&m-ben, nekem nagyon tetszik, nem tudom milyen a valóságban de majd csekkolom!


Playboy play it pin up parfüm, véletlenül találkoztam ezzel az illattal és nekem nagyon tetszik, semmi különleges csak egy egyszerű édes gyümölcsös illat, de a hétköznapokra szerintem jó :)


Real T. ecsetek, egy púder valamint egy pirosító ecsetet szeretnék, olyan jókat hallottam róluk!


Nagy vonalakban ez lenne az én kívánság listám, a glamour napokra és készítek egyet, de ami tudtam ide is betettem :)

Ti már készítettetek listát ?


-Rita

2013. március 24., vasárnap

Szempillaspirál teszt!



 Már tegnap beharangozta, hogy jövök egy kisebb szempillaspirál összehasonlítással, 2 oriflame és 2 avon terméket láthattok. Mindegyik igen kedvező árfekvésű, így most nem ez lesz a döntő pont! De akkor lássuk mit is tudnak ezek a kis szépségek :D


Csomagolás, mindegyiknél tetszik, nincs kifogásolható dolog bennük.



A kefék, nagyon különbözőek

1. Avon supershock max vízálló - a legnagyobb keféje ennek van, szilikonos, a gond az, hogy nagyon nagyon sok festéket vesz fel, így mindig le kell törölnöm, ami elég nagy veszteség.

2.Oriflame maxilash - fésűs kefe, régi idők nagy kedvence, nem vesz fel túl sok festéket, de időigényesebb a használata.

3.Avon color terned - csavart hagyományos sörtés kefe, jól funkcionál, szép ívelt pillákat eredményez.

4.Oriflame wonderlash intense - szilikonos kefe, egyik oldalán hosszabb másikon rövidebb szálakkal, a hosszabb oldal elég érdekes, gyakran okozok fele balesetet az alsó szempilláimnál, így oda nem jó (nekem)



Egy összehasonlító kép, a csupasz szempillák és a különböző spirálok között



1. Avon supershock max

Vízálló, nagy szilikonos kefével, ami jó is lenne, de elég sok festéket vesz fel és a festékkel sem vagyok kibékülve, nagyon darabos, szárazra-keményre köt meg, töri a pilláimat, és lehetetlenség lemosni (a szokványos lemosóimmal). Látható a képen is, hogy  nagyon csomós és darabos, pedig ugyan úgy használtam mint a többit. Nekem sajnos nem jöttbe, elhasználom de újra nem veszem.


 2.Oriflame maxilash 

Imádom, kicsit macerás a fésűs kefe, de könnyű és dús pillákat eredményez, nincs elnehezítve, természetes a hatása. Könnyű lemosni, de a nap folyamán sem kenődik el. Szerintem a kép magáért beszél.


3.Color trend total curl 

Hiszitek vagy sem ez egy nagyon jó kis spirál, elegendő mennyiséget vesz fel, nem csomósodik, szépen elválasztja a pillákat. Ha éppen úgy adódik lehetséges, hogy újra veszem, ezt a darabot ajándékba kaptam.


4. Oriflame wonderlash intense 

Jájj hát igen, ő sem a kedvencem, valahogy nem olyan mint az elődje (azt szerettem). Csomós, darabos lassan szárad, a keféje gyakran a szememben köt ki, mert olyan hosszú és hegyesek a végei (bár lehet csak én vagyok ilyen béna) nem hiszem, hogy újra veszem, de a képek sem utalnak arra, hogy egyáltalán szükségem lenne rá.


Nekem a kedvencem a piros orfilames (maxilash) spirál, ami szép különálló pillákat eredményez. Második a color trendes darab ami a hihetetlen jó árhoz még igen szép pillákat is csinál. Utolsó helyre sorolnám mind a supershock és a wonderlash spiráljait, nem azért mert rosszak, csak a másik kettő sokkal jobb náluk. 


Ti használtátok már ezek közül valamelyiket, mi a véleményetek ?


Lehet, hogy a véleményünk nem egyezik, de ez persze természetes, mindenkinek mások az igényei, képek alapján el lehet dönteni kinek mi tetszik :)



-Rita


2013. március 23., szombat

Mindennapi smink!


Őszintén nagyon ritkán sminkelem ki magam suliba, vagy csak úgy a hétköznapokon, nincs is kedvem és nem is érzem mindig szükségesnek, sőt néha egyszerűen nem stimmel a smink és az edzőcipő páros, amiben a suliba elvonszolom magam 10 perc alatt.

De van egy nagyon tipikus hétköznapi sminkem, amihez sok dolog nem is kell :)) Ezt a jobb napokon szoktam alkalmazni.

-Alapozó, színezett hidratáló 
-Pirosító, barack vagy pink 
-Szemöldök ceruza 
-Szempillaspirál 
-Egy nude-rózsaszín rúzs 
-Szemhéjtus, filces a kedvencem 
-Bronz-barna szemhéjpúder, maybellin color tattoo a kedvenc, egy perc felütögetni 
-Highlighter (nagyon ritkán)



Tehát ennyiből áll az én mindennapi sminkem, pár perc alatt megvagyok vele, megvan hozzá a rutin :)



Ti minden nap használtok sminket?


-Rita



2013. március 22., péntek

Essence fantasia highlighter - teszt!

Olá mindenkinek, olyan jó, hogy végre tavasz van... jah mégsem :S Nah de mindegy ez ellen sok mindent nem lehet tenni, majd eljön annak is az ideje de addig is egy limitált essence highligtert hoztam, az okom egyszerű még több helyen láttam belőle leárazva, én is így vettem :)


Csomagolás: egyszerű kocogós műanyag ami nagyon jól záródik. A termék hátulján van feltüntetve a fantázia neve ami nem más mint 01 elf yourself. 9 gramm ami szerintem igen tetemes mennyiség, biztosan nem most lesz amikor elhasználom, hiszen csak éppen egy leheletnyi kell belőle, az arccsontra vagy a pirosító fölé.Maga a termék mintája szerintem nagyon szép, egy virág-pillangó motívum van kirajzolva egy sötétebb árnyalattal, de igazából a színe egyáltalán nem sötétebb. Ecsetet párszor áthúzom az egész tetején, és így kapok egy kellemes ezüstös picit lilás (?) fényt.


Termékről: nagyon szép szaténfényű a highlighter, nem kelt gagyi diszkógömb hatást, mert nincsenek benne óriási csillám darabok, viszonylag diszkrét a szín és a hatás is, de az egész összképet igen jól feldobja.
Tartósnak tartós, nem tűnik el pillanatok alatt, a terméknek nincs illata nem porzik, kicsit lágyabb az állaga. Szemzugba, arccsontra tökéletes. 


Ilyen ha sokszor áthúzom rajta az ujjamat, pigmentált, és szép szaténos a fénye 


És arcon így néz ki :) én imádom 

Összességében: leárazva vettem pár száz forintért, nem használom túl gyakran, de ha igen akkor nagyon elégedett vagyok vele. Ha más is szeretné beszerezni az nézzen szét a leárazott kosárkákban, biztosan ráakad még néhány darabra :) Semmi negatívumot nem tudok felsorolni, jó vétel volt!


Ti használtok highlightert?



-Rita 

2013. március 17., vasárnap

Táskám táskám, mond meg nékem...!

Bizony egy lány de akár egy fiú táskája is sokat elmond a tulajdonosáról. Most szeretném nektek megmutatni, hogy én miket szoktam magammal hordani nap mint nap. Megkíméllek benneteket a zsepik-pénztárcák-vizes palackok uncsi látványától :)


Imádom mások színes kulcstartóit, színes neszesszereit... szeretem a saját cuccaimat is mert mindegyiknek van egy kis története, mikor és hogyan jutottam hozzá, még ha a legegyszerűbb darabról is legyen szó :)


Általában van egy firkafüzetem (nah jó van vagy 10) imádok rajzolni, jegyzetelni, minden gondolatomat leírni, unalmas pillanataimban is jól elszórakoztat, ha a régi műveimet nézem :)

Kb suli kezdés kór kattantam rá a stabilo filcekre, mindig nálam vannak, ezekkel irkálok-rajzolok

Telefon, igazság szerint összesen 6-an vannak benne a telefonkönyvemben, nem használom telefonálásra, mondjuk csak az időt nézem, és néha lefotózok ezt azt, jah és majd elfelejtettem zenét is ezen hallgatok :)

Pink szitakötős neszesszerben gyógyszerek, sebtapaszok és csajos holmik vannak, szeretem mert kicsike, és mert anyától van :) 

Hatalmas kulcscsomó, szamárral, kis figurákkal és nem utolsó sorban kulccsal :D


Szemüvegemet olvasáshoz, gépezéshez, filmnézéshez használom, de van, hogy nem hagyom otthon akkor azért a táskámban-fejemen van :D


Füles most a rend kedvéért feltekertem egy kis szív alakú papírra, szeretem ezt a típusú fülhalagatót mert nem esik ki a fülemből.

Ajakápoló imádom ezt a Lush mézes csodáját, örülök, hogy megvettem és még az árát sem sajnálom érte :)

Kézfertőtlenítő, ha nincs lehetőség kezdet mosni szuper megoldás, de nem szeretem gyakran használni mert a kezemet szárítja.

Kézkrém, almás fahéjas vaníliás, már tavalyi darab de nagyon szeretem az illatát, és csak az illatát mert másra nem jó :(


Tehát ezek azok a dolgok amiket magammal viszek, néha változik, melyik ajakápoló vagy kézkrém jöm velem, de a többi állandó lakója a táskámnak!

Ha 3 dolgot választhatnék ami nélkül nem mennék sehová akkor azok:

Ajakápoló 
Telefon (az idő és a fényképező miatt)
Füles pedig az utolsó, mert szeretek zenét hallgatni 


Ti miket visztek magatokkal nap mint nap?

-Rita

Heli D BB krém - teszt!

Tudom, tudom már mindenikek elege van a BB krémekből, nekem is... de gondoltam, hogy ha már többen is érdeklődtek leírom a már jól kiforrt véleményemet erről a magyar BB krémről.


Csomagolás: nekem nagyon tetszik, igényes szép fekete papírdobozban kapjuk a terméket amin belül még van egy kis krémet tartó rész, hogy ne mozogjon benne. Minden fontos információ megtalálható rajta, a krém tetejét külön lefóliázták sőt még le is ragasztották, nah ezt nagyon nehéz volt leszedni, mert még utána is ragadt rendesen a kupak, kellett egy kis alkohol, hogy leoldja a felesleget.

Én a világosabb színt vettem meg, ami először elég sárágnak és sötétnek tűnt, de a bőrrel és a levegővel érintkezve szépen világosodott.


A teteje a krémekéhez hasonló, nekem egy csőrös vég jobban tetszene, de így sem rossz, a krém állagának köszönhetően nem folyik ki felesleg.


Termékről: egy sűrű krémes, citrusos friss illattal, felkenés után én már nem érzem. A leírásban szerepel, hogy ő egy nappali krém ami igazodik a bőr színéhez (ez igaz) eltünteti az apróbb bőrhibákat kipirosodásokat (ez is többé kevésbé stimmel), valamint állítás szerint hidratál (ebben nem vagyok biztos mert használok mellé krémet, mert a nélkül nem tudnám eldolgozni a BB krémet)

A mattításban kitűnő, de valahogy nekem nem tetszik magamon ez a túl matt, már már száraznak tűnő bőr, olyan púderes nehézkes lesz az összhatás, jobban szeretem a természetes fénnyel rendelkező alapozókat - színezett hidratálókat. De aki szereti a matt bőrt az biztosan meg lesz elégedve ezzel a funkciójával. 

Fényvédőt (20 SPF) hidratáló és nyugtató összetevőket tartalmaz, ami megvédi a bőrt a nap káros hatásaitól és elősegíti a bőrhibák gyors gyógyulását.

Az igazság az amióta használom több pattanás jelent meg az arcomon, most egyenlőre szüneteltetem, nem tudom, hogy ettől vagy valami mástól alakultak ki ( de krémmánián is olvastam, hogy egyeseknek okozott egy kis gondot, és már lehet magamnak bebeszélem)

A fedése nekem nagyon tetszik, közepesnek mondanám, a pirosságot egész szépen elfedi, a szem alatti sötét részekkel nem boldogul, te arra ott a korrektor.

Egyébként, nem lenne ez rossz BB krém vagy színezett krém (mert hidratálónak én nem mondanám) de nekem több sebből is vérzik, ha azt nézem használtam én már ennél sokkal jobb krémet.

A felvitel is elég macerás, egyszerre csak kis területtel tudunk dolgozni mert hamar szárad és kukacosodik, nem minden krémmel jönnek ki jól.

Ami tetszik:

-Ára 1600 forint
-Csomagolás 
-Fedés
-Fényvédő
-Ápoló összetevők

Ami nem tetszik:

-Rossz felvitel 
-Nehéz érzés ha az arcomon van
-Túl púderes-matt a finise 



Eőtte


Utánna 

Helia D BB krémmel 

Összességben: nem lenne rossz, de nem nekem lett ez kitalálva, nyáron remélem lesz alkalmam elhasználni, most így nem, igazán nyúlok hozzá, jobban szeretem az Alverde színezett hidratálóját, csak pár száz forinttal drágább (igaz csak 30 ml) de sokkal jobb a bőrömnek. Szerintem zsíros bőrön jobban muzsikálna, nekem normál vízhiányos bőrömön, sajnos nem igazán jönnek ki a pozitív hatásai mint a mattítás vagy a hidratálás. Az azért plusz pont a fényvédő tartalma.

Krémmánián olvashattok róla véleményeket, rengetek vélemény van róla és eddig 4 pontosra van értékelve ezzel kb én is egyetértek 3,5 - 4 pont. ITT olvashattok 



Ti használtátok már a Helia D BB krémet, mi a véleményetek?


-Rita 

2013. március 13., szerda

Balea young cukorfalat testvaj - teszt!

Megihletett Verus az ő testápolós bejegyzése után, és mivel már régóta szerettem volna megírni erről a 
testvajról a véleményem hát most meg is teszem :)


Valentin napra kaptam (választottam) ezt a testvajat, már sok jó véleményt olvastam róla a krémmánián és gondoltam mivel kedvező az ára egy próbát megér 

Csomagolás: nekem nagyon tetszik, olyan kis csajos vidám, feldobja az éjjeliszekrényt (nincs is ilyenem de a polc is tökre jól funkcionál szekrényként) jár zár a teteje, masszív anyagból van, jó a pink és a sárga harmóniája és a kis matrica a tetején is nagyon édes. Egy fólia védi a krémet a kíváncsi kezektől az üzletben, én ezeket szeretem gyorsan eltávolítani, mert engem zavarnak, ha össze kenem őket, de nagyon pozitív, hogy van rajta!


Termékről: egy sűrű vajszerű krémes illatos kis csoda, ami elég gyorsan fogy, mondjuk nekem leginkább a lábaim igénylik az intenzívebb ápolást, de megvallom őszintén ha minden nap használnám akkor bizony 1-2 hét alatt simán elehet kenegetni. Maga a krém nem szívódik fel azonnal hagy egy krémes érzést ami nyáron biztosan borzalmas lenne, de így hidegebb időben engem személy szerint nem zavar. Az illata nagyon finom édes citromos, engem egy citromos túrós sütire emlékeztet, de nem tartóm túl gejlnek.


Összességében: egy olcsó és kellemes kis testvaj az igazán száraz bőrűeknek vagy azoknak akik imádják az édességet. 200 ml 600 forint körül van. Az egyedüli zavaró dolog talán a lassabb felszívódás és a gyors fogyás.

Szerintem még egy két alkalomra elegendő mennyiség van benne, de valószínűleg a jó idő közeledtével nem ezt veszem újra.

Ti mit szerettek legjobban egy testápolóban:

-hidratálás
-gyors felszívódás 
-illat 
-ár 

-Rita 

2013. március 10., vasárnap

Februári kedvencek!

Sziasztok lányok, most szeretném nektek megmutatni az előző hónap kedvenceit, csak sajnos mindig olyan egyhangú, hiszen, nem vásárolok és cserélgetek mindig mindent :D

Sminkek most sem kaptak túl nagy szerepet... majd legközelebb igyekszem többet használni :)


1. Oriflame Pretty Swan parfüm - ő jelenleg a kedvenc parfümöm, nem tudom elmondani milyen isteni, púderes gyümölcsös kellemes az illata, csak azt tudom, hogy ha megérzem a ruhámon azonnal egy kellemes hangulat fog el 

2. Oriflame szemhéjtus - imádom, szerintem amióta megvan mindig benne volt a kedvencekben, szuper tartós könnyű használni 

3.Avon super shock szempillaspirál - szeretem, csak sajnos túl tartós és nehéz lemosni, és a pilláimat nagyon megkeményíti és töri is sajnos, be kell szereznem egy kis ricinus olajat, és egy jó sminklemosót 

4. Alverde barackos körömápolója,egy kis csodaszer, nekem nagyon jól működik, most egy darabig nem festem a körmöm mert elég tropa lett :((

5. Lush honey trap ajakápoló - wow, imádom annyira jól működik, az ajkaim csodálatosak amióta megvan

6. Lush arctisztító - már a végét járja, de ha lesz lehetőségem akkor ismét egy lush arctisztítót fogok kipróbálni :)

7. Balea testápoló - imádom az illatát a hatását, már alig várom, hogy ismét használjam, nyam nyam :)

8. Balea argán olajas balzsam - ez a második tubus, imádom még mindig, a hajamnak is nagyon kellemes.Fényes selymes és illatos a hajam, könnyebb fésülni, ennél több nem is kell



Nektek mik voltak a kedvenceitek?


-Rita 

2013. március 6., szerda

Pretty Swan!

Most egy Oriflame illatot szeretnék nektek bemutatni, még karácsony körül tűnt fel a katalógusban, nagyon megtetszett az üvege, és hát a leírás alapján egy kellemes mindennapi illatra számítottam. 


Ünnepek után hozzám került ez a kis üvegcse és elkezdtem használni.

Nagyon tetszik az illata, kellemes púderes gyümölcsös illat, tavaszra szerintem tökéletes. Összetevői között szerepel a bors, barack és a rizs. Rajtam nagyon tartósnak bizonyult, és többen meg is jegyezték, hogy milyen kellemes illatom van, pedig nem használok sok parfümöt, egy két fújás a ruhára, csuklóra.


Az üveg még mindig nagyon imádni való, egy balerina kis tütüje található a kupak alatt, ami egyébként könnyen eltávolítható. 



Krémmánián is igen sok pozitív véleményt kapott ITT olvashattok róla 

Jelenleg ez a kedvenc illatom :)

Az ára akciósan igen kedvező 2999 forint, teljes áron pedig 4999 forint

Tudom sokan nem szeretnek katalógusból vásárolni illatokat, de én nagyon elégedett vagyok az Oriflame illataival, közel 5-6 éve használok tőlük parfümöket, de eddig csak 2-szer csalódtam, akkor is tartósság szempontjából :)

Ti milyen parfümöt használtok a hétköznapokon, ti már megtaláltátok azt a bizonyos illatot ami titeket jellemez?

-Rita 

2013. március 3., vasárnap

Csillámos szívecskés köröm!

Még múlt héten készítettem ezt a cuki festést, egy unalmas pillanatomban.


Először egy fekete szívet rajzoltam, majd e köré egy rózsaszínt, és kitöltöttem a közepét csillámokkal. Majd jöhetett egy kis kék csíkozás, hogy ne legyen olyan üres a "háttér" nekem nagyon tetszett, csak sajnos a másik kezemen nagyon csúnyák lettek (mert sötét volt) így le kellett mosnom később :(



A közepében a csillámok olyan varázslatossá teszi az egészet :)

Nektek, hogy tetszik?


-Rita

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...