2015. május 31., vasárnap

Sun Dance önbarnító testápoló - vélemény!


A mostani bejegyzésben szeretném megosztani veletek a tapasztalataimat erről a Sun Dance önbarnító testápolóról. 

Az egész történethez hozzátartozik, hogy én soha nem tartoztam a könnyen barnuló, vagy egyáltalán bármennyire is barnuló emberek közé, párszor sikerült is leégnem még bőséges naptejjel is. Így már nagyon régóta nem is erőltetem ezt a dolgot. Szeretem a fehér bőrt, de azt meg kell hagyni, hogy nyáron egy egy ruhához igazán a nap barnította bronzos bőr illik. Én pedig nem szeretnék lemondani ezekről a ruhákról :) Így egy két alkalommal talán sikerül ezzel, vagy más önbarnítóval ügyeskednem. 



A termék maga, egyszerű fehér színű, nem túl sűrű krém. Illata nem túl intenzív, engem egyáltalán nem zavar. Hatását csak órákkal a felvitel után kezdi kifejteni, lassan épül a szín. Rajtam egy viszonylag természetes picit narancsos (de tényleg csak kicsit) szín keletkezik egy használat után is. Rizikós, száraz területeken sajnos egy picit sötétebb a hatása, de ezt lehet többféleképpen is orvosolni.


Egy alapos bőrradírozással és testápolással kezdtem. Erre egy erős bőrradírt (cukor és olíva olaj keveréke) valamint a képen látható termékeket használtam. Különösen a boka, térd, sarok valamint a lábujjak körüli területen voltam alapos. Ezeknek a területeknek extra hidratálást is adtam.


Ilyen fehér bőrrel indultam


És ilyen lett az eredmény

Első alkalommal próbáltam ki, látom a hibákat (sőt rá is mutatok), de azt hiszem orvosolható, és nem is annyira vészes. A térd területén sajnos sötétebb lett a bőr, valamint a bokámnál is volt egy kis gond, alapos utánaolvasás után arra jutottam, hogy ezekről a területekről érdemes egy nedves törölközővel vissza törölni az önbarnítót, így csak minimálisan színezi meg a bőrt.


Én bőrradírral szerettem volna a sötét részt javítani, de így a többi részből is világosodott, ez látható a képen is. 

A bőröm legtöbb részén teljesen egyenletes és kellemes hatású lett. Nagyon szépen kopik és halványodik el. Nálam ez a folyamat kb 5 napot vett igénybe. A terméket csak egyetlen egyszer használtam. Egy gumi kesztyűvel vittem fel a krémet, és alaposan a bőrbe dolgoztam, megvártam míg nagyjából beszívódik és utána öltöztem fel.

-----------------------------------------------

Összességében elégedett vagyok a hatásával, 1100 forintért vettem a terméket. Nekem egy használat után kellően megszínezi a bőrömet, ennél sötétebb vagy erőteljesebb színre nincs is szükségem. Szerintem egy két alkalomra tökéletesen ellátja a funkcióját, de az biztos, hogy rendszeresen nem használnám mert, ahhoz azért elég macerás.

Nyaralás előtt szeretném még beszerezni a Paula's C. önbarnító habját, hátha azzal könnyebben, gyorsabban érhetem el a barnaságot.

---------------------------



Ti használtok önbarnítót? Van kedvecetek?



-Rita 

2015. május 25., hétfő

Áprilisi-Májusi képes beszámoló!

Az elmúlt hónapokban, hetekben egy kicsit háttérbe került a blog, de ismét teljes erőbedobással itt vagyok. A lakásfelújítás, az alapvető teendők befejeződtek, élhető állapotot teremtettünk :D Igaz még sok minden hiányzik azok közül, amit elterveztünk, de már így is nagyon boldogok vagyunk :)

Az elmúlt két hónap nagyon eseménydús volt, születésnap, május elseje, kirándulások, esküvő (nah nem a miénk...nem igazán vagyunk híve ennek a csinnadrattának) és még sok más izgalmas pillanat. Próbáltam megörökíteni a számomra fontos pillanatokat, és most próbálok egy olyan kis változatot nektek is bemutatni, ami nem lesz unalmas és semmitmondó. 


Ezt a hatalmas üveg tárolót kaptam a születésnapomra, amire már évek óta vágytam. Szuper házi kekszek tárolására. A képen az egyik kedvenc receptemből készült változat található (lesz majd róla recept is).


Május elsejét otthon családi körben töltöttük, csevapot sütöttünk és élveztük a napsütést.


Hatalmas virágokat hozott az amarillisz, nagyobb mint a fejem :D


Egy kis kövirózsa ültetvény :D


Rendeltem pár új YC tartot így a nyári hónapokra, de az igazat megvallva nagyon ritkán jutok oda, hogy párologtassak közülük. Jó is, hogy feljött a téma mert megyek és kipróbálom valamelyiket...


Zabkorpakása egy kevés mogyoróvajjal, banánnal és kókusz chipsszel, valamint az elengedhetetlen kávéval (frappé a képen)


Egy laza kis vacsora... van, hogy nincs kedvünk semmit enni, ilyenkor jó ötlet a mindennel megtöltött szendvics


Teljesen kitakarítottam a hálószobát, hamarosan meglesz az ágy és még néhány bútor, akkor pedig jöhet a beköltözés... addig marad a nappali :D


Esküvőn is voltunk, én felavattam az új kalapomat, amit a nyaralásra vettem. Egy turiban találtam, teljesen új volt és kb 400 forintért hoztam haza! Ezt nevezem szerencsének :P



Az esküvő steampunk témában volt megrendezve


Egy kiadós reggeli, alma és mogyoróvaj, valamint pár falat zöldséges húsos lepény előző napról. Elégedhetetlen kávé és citromos víz :)


Könnyed és egészséges nassolni való. Eper, banán joghurt és egy kevés méz..


Vegyes zöldségköret ropogósra sült csirkecombbal és házi bodzaszörppel... nyami :D


Bodzával készült erdei gyümölcsös turmix...


Nem én vagyok kicsi, hanem a pohár az óriási... 6dl :D


Végre olyan fürdőszobával rendelkezünk ahol van ablak és így a növények is jól érezhetik magukat itt. Fényes és világos, sminkelni is pofon egyszerű a természetes fényben... imádom :D


Imádok egyszerűen öltözködni, a farmerkabátok a kedvenceim, van csinos, nőies, laza kicsit fiús, sőt vékony anyagú is ami nyáron is tökéletes. A balerinánál nincs kényelmesebb lábbeli, csak felkapom és máris indulhatok.


Lassan itt a nyaralás, és mint mondtam nem vagyok híve a napozásnak, nem is szeretek a napon lenni, mert barnulás helyett inkább leégek. Így arra gondolta, hogy a fotók és a saját hiúságom kedvéért kipróbálom egy önbarnítót. A dm-ben akciósan jutottam hozzá ehhez a sundance darabhoz. Krémmánián is sok jó véleményt írtak róla. Nem büdös, legalábbis nekem nem, max közelről lehet egy kis önbarnító szagot érezni. Először a lábaimon teszteltem, most van kb 5. napja a lábamon nézem, hogy hogyan kopok. Lesz róla bejegyzés, mert nem rossz termék... de azért vannak trükkjei!

----------------------------------------------------------------------



Ezek lettek volna az én képem, az elmúlt hónapokról. Remélem találtatok egy két inspiráló fotót.

A napokban várható nyaralós bejegyzés, valamint az önbarnítóról is.





-Rita

2015. május 11., hétfő

BIODERMA PHOTODERM KID SPF50+ SPRAY- naptej vélemény!

Lassan itt az igazi napozós-nyaralós időszak. Nem árt, ha időben gondoskodunk a fényvédelemről. Én a hétköznapokban nem sok időt töltök a napon, ezért is vagyok ilyen hófehér, de ha hétvégén kirándulunk vagy strandra megyünk akkor egyértelműen előkerül egy egy naptej. Általában a fizikai fényvédőket kedvelem, engem nem zavar a fehéres vastag réteg. Sokszor kifejezetten babáknak szánt 40-50 faktoros darabokat választok. Idén hosszas keresgélés után ráakadtam egy olyan termékre, aminek az összetétele és a hatása is tökéletesen beleillik az elképzelésembe.

Nem vagyok kimondottan nagy nap rajongó, tehát sem a napozás, sem a barnulás nem vonz. De nagyon szeretek várost nézni, kirándulni és a tengerben lubickolni. Így akkor is szükségem van naptejre. Ha tudom, hogy egy nap nem kell elmennem otthonról, mert itthon dolgozom, akkor nem is foglalkozom a fényvédelemmel. De ha megyek a városba intézkedni, akkor bizony jöhet az alapos krémezés. Ha pedig valamilyen terméket sokszor használunk, akkor azért fontos, hogy jól működjön, és ne csak bosszúságot okozzon.

Ha magadnak vagy a gyerekednek keresel egy hatékony és könnyen kezelhető naptejet, akkor nagy valószínűséggel megtaláltad :)


Sok pozitív vélemény után jutott a Bioderma gyerekeknek szánt 50+ faktoros naptejéhez. 

Ez a naptej fizikai és kémiai vényvédőt is tartalma, így hatékonyan véd vastag fehér máz nélkül is (ami a gyerekeknél a felvitel során azért jól jön, mert nem sok gyerek tűri a perceikig tartó maszatolgatást). Nincs benne illatanyag, parabén valamint vízálló. 

A terméket én egy dupla csomagban vettem, aminek köszönhetően nagyon jó áron jutottam a termékhez. Érdemes csak akkor vásárolni így belőle, ha tudjuk, hogy a lejárati idő előtt elhasználjuk. Ennek a csomagnak a lejárata idén decemberben van. Én biztosan eltudom használni, így egyértelmű volt, hogy e mellett döntök. (2 db 6999 forint)


A legfontosabb szempontoknak tökéletesen megfelel. Egyértelműen jól véd, több órás sétán és strandoláson is hatékonyan bizonyított. Többször újra kentem, bőségesen, nem égtem le és nem is barnultam, ami a tökéletes védelmet bizonyítja. Nincs semmi illata, így nem zavaró. Gyorsan és nyom nélkül felszívódik, nem hagy zsíros érzést, akár finnyás férfi pajtásoknak és természetesen gyerekeknek is megfelelő választás. Nem szárítja a bőrt. Arcon is használható, nem okoz pattanásokat. Ha nem kenjük el alaposan akkor egy ici picit összegyűlhet a hajlatokban, de ezt észrevétel után pillanatok alatt eldolgozhatjuk. Nekem eddig nem hagyott nyomot a ruhámon.



Egy negatívum az a pumpa, ami hajlamos mindent összekenni


Egy üres pumpás flakonba is töltöttem egy keveset, ez a táskába dobálós változatom, hogy a nap folyamán bármikor újra tudjam kenni



Éppen csak elkentem a krémet 


Itt pedig pár mozdulattal bedolgoztam a bőrbe, semmilyen réteget nem hagy, észrevétlen a bőrön 


Ezekben a pici ráncokban képes megülni, de egy picit alaposabb eldolgozással nyoma sem marad 


Tehát egyértelműen jó vétel volt, nem tudok mibe belekötni. Nagy kiszerelés 200 ml, amit eredeti áron 6999 forintért vásárolhatunk meg a legtöbb gyógyszertárban. Sokszor van rá akció, vagy egyet fizet kettőt kap kedvezmény, így érdemes ezt is figyelemmel kísérni. Szerintem a nyaralás alatt is jó szolgálatot fog tenni. Amennyiben a nyaralás előtt drasztikusan fogyni kezdene, akkor még szeretnék belőle beszerezni, hogy biztosan kitartson.


--------------------------------------------------------------------


Ti milyen naptejet, fényvédőt használatok a mindennapokban?



-Rita 

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...