2017. január 19., csütörtök

DIY fürdősó - levendulás relax,borsmentás meghűlés elleni pezsgősó!

Sziasztok! Idén először jelentkezem nektek itt a blogon. Próbáltam ezt az első hónapot a youtube csatorna "beindítására" használni és meg kell mondanom nagyon-nagyon sok követőm lett pár hónap alatt. Persze ez a sok viszonyítás kérdése, én nagyon elégedett vagyok a közel 760 emberrel, akik feliratkoztak. De nem is ez a lényeg, hanem a címben is említett fürdősók. Tehát ha kíváncsiak vagytok két igen egyszerű fürdősó receptre, akkor olvassatok tovább vagy esetleg nézzétek meg az erről készült videómat.


Néhány héttel ezelőtt megkerestek, hogy lenne-e kedvem kipróbálni néhány, a cég által forgalmazott kozmetikai (illetve más) tárolót /Allinpackagin / és természetesen igent mondtam, mert mindig is közel álltak hozzám az ilyen és hasonló DIY témák. Amikor kinéztem ezt a két csatos tárolót rögtön tudtam, hogy én ezekbe fürdősót vagy valamilyen bőrradírt szeretnék tenni. Elsőnek a fürdősós ötletet valósítottam meg a téli hónapokra való tekintettel :)

A receptek szuper egyszerűek, de mindegyikben van egy kis érdekesség, ami feldobja az egészet.
Megnézhetitek a videóban, hogy miről is beszélek :) 



Levendulás relaxálós fürdősó:

500 gramm tengeri fürdősó 
Kék és piros ételszínezék 
Levendula illóolaj pár csepp 
Levendula virág 1 kiskanállal 
Ápoló olaj 2 evőkanállal 

Borsmentás pezsgősó:

500 gramm tengeri fürdősó 
50 gramm citromsav
50 gramm szódabikarbóna 
Kék ételszínezék 
Pár csepp levendula és borsmenta illóolaj 
Ápoló olaj 2 evőkanállal 

Mindkét változatot hasonlóan kell készíteni, a tengeri fürdősóhoz hozzáadjuk a kedvünk szerinti (vagy a fent említett) illóolajokat, színezékeket és egyéb összetevőket. Fontos, hogy megbízható illóolajat használjunk, csakis olyat amin fel van tüntetve, hogy kozmetikai használatra is, tehát masszázshoz, fürdővízbe vagy esetleg parfümnek. Illatosító olajat nem szabad a bőrön alkalmazni!

Ha összekevertük a fürdősónkat tegyük hasonló tárolóba, vagy esetleg egy szép befőttes üvegbe, amire köthetünk egy masnit is. Írjunk rá címkét, vagy nyomtassunk ki egyet. Akár még használati utasítást is fűzhetünk hozzá, hogy ha ajándékba szeretnénk adni, amire aranyos kis szöveget is írhatunk.





Van még pár fürdősó és hasonló kis spa ötletem, mondjuk nekem kicsit kár, mert nincs is kádam, de örömmel osztom szét a család olyan tagjai között, akik szeretik a hasonló dolgokat, illetve a megfáradt lábaknak is nagyon kellemes fürdőt tud nyújtani a fürdősó egy lavórban. A benne lévő olajoknak köszönhetően (nálam ugye a jó kis vegyes illatanyag mentes baba fürdető olaj) puha és hidratált lesz a bőr. Az illóolajok kellemes hangulatot teremtenek, segítenek ellazulni és még elvileg számos más pozitív hatásuk is van. A borsmentás kellemesen pezseg, a benne lévő mentolos illat pedig segít a náthás időszakban :)

---------------------------------------------

Remélem tetszett nektek ez a kis diy bejegyzés, ha van valami egyedi ötletetek, vagy kérésetek akkor osszátok meg velem.


-Rita

3 megjegyzés:

  1. Nagyon szuperek! :) De vajon az ételfesték nem fogja meg a bőrt és a kádat?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem :) Videóban elmondtam, bár itt elfelejtettem leírni. Hígított állapotában, tehát nem közvetlen a bőrre kent festék nem fogja meg. Én áztattam benne kis lábakat :D Meg ugye a kis mosdó kagylóba is tettem kíváncsiságból (ami nálunk akril) de egyáltalán el sem színezte, még annyira sem mint pl egy kék fogkrém :D (általában minden ilyen színezős dolog ugyan abból készül, tehát kb ennek a kék színezéknek ugyan az az összetétele mint egy kék tusfürdőnek a kék színe). Nem kell belőle sok egy negyed kiskanál fél kiló sóhoz vagy még annyi sem. Sőt el is hagyható, de nekem így mókásabb volt :) (van ennél egy jobb minőségű festék is porban, de az nekem nagyon drága)

      Törlés
    2. Köszi! :) Ki fogom próbálni.

      Törlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...