Aden Tattoo Deep Cranberry no.08 - Tartós Matt Ajakrúzs!


Az előző bejegyzésben is említettem, hogy nagy rúzs keresésben vagyok. Az Aden rúzsokat eddig nem ismertem, de többek javaslatára beruháztam két színre. Az első amit bemutatok nektek a Tattoo termékcsaládba tartozó Deep Cranberry névre hallgat. Egy igazán őszies, matt, bogyós-pirosas szín.



A csomagolással nagyon elégedett voltam, hiszen le volt fóliázva, amiért plusz pont jár, és maga a tubus is jó minőségű. Az ára is igen baráti volt, 1400 forintba került. 8 árnyalatban érhető el a Tattoo termékcsalád, szerintem egy kifejezetten jól sikerült kollekció, a színeket is beleértve.

Enyhe vaníliás illata van, ami felvitel után már nem érezhető. Szokásos szivacsos applikátorja van, amivel könnyedén felvihető a rúzs. Kétszer érdemes belemártani a termékbe, így kerül kellő mennyiség az ajkakra. Pár perc kell neki, míg teljesen mattra szárad. Nekem mostanság nagyon tetszik ez a finis. 

Nagyon tartós, órákon át az ajkakon marad nem igazán lehet elmaszatolni. Enni és inni is lehet mellette. Enyhén szárít, de nem vészesen. A nap végére azért jól esik lemosni és egy ajakápolóval átfutni a szájon. Szerintem érdemes kontúrceruzát használni hozzá, így sokkal szebben lehet a körvonalakat megrajzolni, de ha valakinek már nagyon jól megy a hasonló rúzsok felvitele, akkor nem szükséges, mert nem fut túl az ajak felszínén a termék.

Mint említettem, extra tartós, így olajos, krémes lemosóval a legkönnyebb eltávolítani.

Én maradéktalanul elégedett vagyok. Egy nagyon intenzív és pigmentált termékről van szó, ami csodálatosan mutat az ajkakon. Szeretnék más színt is kipróbálni a termékcsaládból.





-Rita

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése