2016. június 2., csütörtök

Májusi vegyes haul!


Gondoltam ilyen havi összesítővel bemutatom, hogy miket is vásároltam az előző hónapban. Megdöbbentő módon, már megint a körmös termékek vannak túlnyomó többségben. Valahogy az utóbbi időben ezek e termékek kötnek le legjobban :)

Ha érdekel miket is vásárolta, kattints a továbbra...





Mint mondtam a körmös dolgokból jutott bőven az elmúlt hónapokra. Kipróbáltam egy új egylépéses géllakkot, ami csak félig váltotta be a hozzáfűzötteket. Sajnos a két színből az egyik, egyáltalán nem is működött, túl sűrű volt és nem is kötött meg. A másik nem rossz, de a DN lakkok sokkal jobbak számomra. Vettem néhány csillámot és díszítő terméket. Valamilyen okból a kék színek vonzottak leginkább, pedig nem is kedvel. Vettem nyomdázáshoz néhány terméket.


Moyra nyomdalemezt, ami nagyon szuper, könnyű használni, még ezzel a gagyi nyomda fejjel is, amit 380 forintért vettem. Megvan a technikája, de könnyű rájönni. Megvettem a moyra nyomda lakkokból is két színt, az ezüstöt és egy feketét. Mindkét lakk jól működik és szép egyenletes mintát alkot. Egy körömmargarétát is vásároltam, hogy a meglévő géllakok színeit könnyebben láthassam át, hiszen ezeknek az üvege fekete, és nem látjuk milyen is.


Rendeltem az Iparfümériától is néhány terméket, amiket már nagyon régen szerettem volna kipróbálni. A Dove spa világos bőrre kifejlesztett önbarnítója az egyik legjobban várt termék volt, hiszen szerettem volna egy kis színt így a nyárra, mert napozni nem szeretek sőt. De sajnos csak nagyon enyhe színt kaptam tőle, pedig maga a termék szuper. Jó illata van, kellemes az állaga, nem zsíros, nagyon jól hidratál. De sajnos a szín nagyon enyhe, mondjuk egyáltalán nem foltos és ráadásul nagyon természetes az árnyalat is. De pl Kamillának teljesen jól bevált! :)

A rendelésben volt még egy újdonság is, ami nem más mint illatosított viasz. Ugyan az a koncepció mint a Yankee Candle, csak más márka kínálatában. A Kringle viaszok, műanyag dobozban érkeznek, 35 gramm és nagyjából 1000 forint, ami drágának tűnik, de egy kis darabja nekem már 5 égetésre is ugyan olyan intenzív, és ez a YC tartokról nem mindig mondható el. Én egy kókuszos ananászos illatot vásároltam, ami igazán finom, meleg nyárias-trópusi illat. Nekem ezek a kedvenc változataim. Természetes illata van, és mint mondtam kis darabja is intenzív és sokáig használható.

A blogger lányoknál már gondolom 1000x láttátok a Batiste száraz samponokat. Beálltam a sorba és én is megvettem életem első száraz samponját, trópusi illatban (miben másban). Teljesen jól működik, kicsit erős az az illata, de a hatása nagyon jó. Könnyen és gyorsan használható és valóban jól működik.

A megszokottakhoz híven rendeltem két nyári parfümmintát is. Ezek közül fogok választani nyárra. A minták pont elegek arra, hogy néhány napig használjam őket, és eldöntsem melyik is tetszik nekem igazán :) Mindkettő egy nyárias gyümölcsös illat az egyik JLo Miami Glowja a másik pedig az Escada Turquoise Summerje.


Minden egyes alkalommal új fogkrémet próbálunk ki, de eddig még nem találtuk meg az igazit. Jelenleg a signált próbálgatjuk. A híres Curaprox fogkefét is kipróbáltam, hát nem rossz nem rossz, de volt már hasonló fogkefém. Túl rövid a nyele, és a feje is túl kicsi. Az igaz, hogy puha és nagyon hatásos, de valahogy egyáltalán nem jó a formaterv. 1500 forintért picit jobban vártam :) Megszokott kis fekete hajgumikat is megvettem, ezzel szoktam a fonatokat befejezni, picike és nem látszódik. Mindig van itthon valamilyen illatosító, már régóta használjuk az ilyen és ehhez hasonló diffuzereket. Ez a Frosch vaníliás változata nagyon kellemes és természetes illatú. Vettem egy kis baleás, málnás kézfertőtlenítőt is, ami nagyon praktikus kis gumis "tartóban" van, amit könnyű felcsatolni a táskára, vagy a kulcscsomóra. 



------------------------------------------------------------------


Ennyi lett volna az elmúlt hónapok haulja, remélem találtatok ti is valami érdekeset közötte, mert általában én is így bukkanok pár újdonságra :)


Ti miket vetettetek az elmúlt hónapokban?


-Rita

5 megjegyzés:

  1. Én is kinéztem azt a szárazsampont magamnak. A cseresznyés a rózsaszín virágos a kedvenceim, de szerintem ez lesz a következő, amit beszerzek. :)

    VálaszTörlés
  2. Innen a kézgél tetszett meg pl, szóval megint sikerült lelnem valami izgalmasat tényleg...:D
    Bár a tartót nem értem, mert én tuti elhagynám, akárhova kapcsolom, de a tartó nélkül meg se tetszett volna, mert úgy csak egy átlagos kézfertőtlenítő lenne...szóval...ördögi kör, de meg kell lesnem élőben majd. :D

    VálaszTörlés
  3. A Balea fertőtlenítő mennyire hatásos? És az illata mennyire mű?:) Én is szemezek már vele egy ideje , csak mikor megyek mindig elfelejtem.

    VálaszTörlés
  4. A fogkefe azért kicsi, mert a smart verziót vetted, az 5460-as típus a rendes méretű. Én is benéztem a múltkor, és erre a mini fajtára sikerült lecserélni a régit :D

    VálaszTörlés
  5. Vicces, én mindig azt utáltam, hogy nagy a feje a curaproxomnak, de nekem nem smartom van, viszont ami engem jobban zavar, hogy hiába van sok sörtéje, valahogy nem terül szét a fogakon, és nem is olyan puhák, szóval én se ájultam el tőlük, csak max a tudat, hogy "na, most jó sokat költöttem fogápolásra, az is valami" xD

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...