2015. október 18., vasárnap

Glamour és cica haul!

Kicsit zsúfolt volt ez a hónap, és az eltervezett glamour napokat is pár óra alatt a minimumra és a legszükségesebbekre leszűkítettem, bevásárlás előtt egy fél óra alatt gyorsan megvettem mindent. Szeretettem volna venni pár ruha darabot is, de ahhoz már nem volt kedvem. De turiban sikerült vennem egy pulcsit és egy őszies kockás inget amit imádok (igaz férfi ing, de wow). Ha már a vásárlásnál tartunk a két kis cicunak is megvettünk még néhány szükséges holmit, nedves tápot, szállítót, pokrócot, fésűt és még néhány cukiságot.

Hoztam pár képet és néhány rövid véleményt a termékekről, amiket vásároltam!


Minimálisra vettem a dolgokat, csak olyan termékeket próbáltam választani amire valóban szükségem van. Hajfesték, alapozó, tus ezek mind kellettek. A körömlakk, illetve a szemceruzának hitt szájceruza csak kipróbálásként jött velem. A Hipp kendőcske pedig ajándék volt a vásárlás mellé a rossmannban :)


Régen minden angol beauty blog és youtube csatorna erről a Rimmel alapozóról szólt. De sajnos akkor nem volt itthon elérhető a legvilágosabb szín, sajnos még ez is (ami jelenleg a legvilágosabb) sötét egy picit.




Ez a tus valami álom, az ecsettel is könnyű bánni amit hozzá adtak, teljes áron is megfogom venni, ha elfogy :)



Rimmel ajándékcsomag a dm-ből, vettem vagy 4 darabot, anyának, tesónak valamint magamnak kettőt. A körömlakkok színe jó, de sajnos nem túl tartósak, a szempillaspirál pedig kicsit potyog és sajnos a nap végére maszatos is lesz tőle a szemem alja. A dm pontokat megérte de pénzt nem adnék értük.


Körömlakklemosó, hajlakk. Ezekre is szintén szükségem volt. Nem sokszor használok hajlakkot, így ez a mini dm-es pont jó és az ára is baráti 300 forint körüli. A lakklemosó pedig az elmegy kategóriába tartozik.


A blogos csajokkal csereberéltünk, gyűjtöttem pár szépséget amit azóta is használok, a világos szemhéjpúder az egyik nagy kedvencem lett azóta, nagyon jó vele satírozni. A TBS ajakbalzsam pedig először borzalmas volt, furcsa zsíros érzést hagyott maga után, de amióta ilyen hidegebb, szelesebb az idő kint, nagyon bevált a bringázáshoz :D


A cicáknak is be kellett szerezni még pár dolgot. Etetős edényt, pokrócot, fésűt-kefét. Így amikor ezeket kiválogattam jöhetett néhány extra hasznos, vagy cuki dolog. Játékokat ebayről rendeltünk fillérekért, valamint én készítettem nekik pár dolgot. De úgy gondolom, mivel nem lesznek egyedül így kettesben jót játszanak majd.


Én ezt az egyszerű kefés dupla fejű fésűt választottam, ára ennek volt a legjobb. Nem hiszem, hogy ennél drágább kefe sokkal többet tudna... nah de majd kiderül :D


Megvettük az almokat, ami tejesen természetes, fa brikettből van,kétfélét is választottunk. Nagy nedvszívó képességűek,és akár a wc-be is dobható.


Szállítónak ezt a modern szürke és zöld táskát vettük, ami szerintem sokkal de sokkal szebb mint a műanyag társaik. Ezt szvesen viszem magammal, és azt hiszem hogy akár a lakásban is kint lehet hagyni szem előtt, hogy ide tudjanak lepihenni a cicukák. Ára is nagyon kedvező volt 8000 forint volt, míg a műanyag szállítók is hasonló áron mozogtak de azok érezhetően rossz minőségi és kidolgozású műanyagból voltak. Ennek praktikus vállpántja van, így nem kell később a kézben cipelni őket.


Nedves tápból egyenlőre ezt a Bozita márkát vettem, ára nagyon baráti, de elvileg a prémium kategóriába tartozik, magas fehérje tartalommal, hozzáadott felesleges dolgok nélkül. Svéd minőség, nekem ez egyenlőre nagyon biztató, kíváncsi vagyok a cicák mit szólnak majd hozzá :)


Két kis cukiság, amit igazából csak úgy vettem, mert akciós volt. A csengőt levettem róluk, és játékot készítettem belőlük. Ha nem tetszik nekik, akkor nem fogom rájuk erőltetni, de ha később kijárnak a lakásból akkor mindenképpen, a nevükkel és a mi elérhetőségünkkel ellátott kis bilétát kapnak rá, a csengő helyére :)

----------------------------------------

Ennyi lett volna, ez a mini glamour napi haul, illetve a cicáknak vásárolt holmik. Ma este érkeznek, már alig várom őket. Kövi hétvégén megyek Pestre a húgomhoz pár napra, illetve a Digital Divas eseményen is részt veszünk a blogos lányokkal együtt. Nagyon kíváncsi vagyok már rá, illetve a többi blogos lányra. Lesz egy két előadó akit pedig kifejezetten szeretek és várok :)



-Rita

11 megjegyzés:

  1. Sok jó cuccot sikerült szerezned! :)
    Nekem a Rimmel rockin curves spirálja bevált, bár én régebben vettem - teljesen magamtól, pénzért - szóval nagyon örültem, hogy most ingyen is lehet szerezni, de én csak egy csomagot váltottam ki...:))
    Egyre inkább kedvet kapok ahhoz a Maybelline tushoz...Nekem az essence vált be a legjobban - de ugye azt már kivonták :( - volt egy próbálkozásom a Catrice verziójával (szerencsére azt nem vettem meg, barátnőmét kaptam kölcsön, de nagyon nem volt jó), most pedig Rimmelt vettem...de a kezes próbák alapján ez se lesz nyerő...:/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pár órát rajtam is egész jók, de én olyan helyen dolgozom, ahol azért könnyen leolvad minden smink :D Sőt általában 13 órát, így nem csoda hogy a nap felénél, ami másnak már a vége nekem egy picit gázosabb, de letörlöm a szemem alól és kész is. A tus viszont király, ha jó az alap, tehát nem hagyod a szemeden az alapozót, vagy valami más csúszósabb anyagot, akkor kb letörölhetetlen.

      Törlés
  2. Csinálnál majd ebay-es cicajáték válogatást? Azt írod, hogy fillérekért találsz ott játékokat, de sajnos én csak drágábban találtam, mintha bementem volna Fressnapfba.Köszi előre is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Okés csinálok, nem a legizgalmasabb játékok de a cicák szeretik, labdák, lézer, szalagos meg díszes botok stb :)

      Törlés
  3. ugyan ez a barna, pöttyös nyakörve van a mi cicánknak is. :) ő kijár, ezért mi is tettünk rá 'bilétát', a tescoban lehet azt is kapni, ilyen kis széttekerhető aranyszínű medál, amibe bele lehet írni a címünket, stb. nagyon praktikus. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát mint kiderült most még bőven nagy nekik kifér rajta a fejük a legkisebb állításon is :D És amúgy is utálják, de jót játszanak velük, mert oda adtam nekik :D Én is láttam azt a kis fityulát, de én egy szív alakú kis medálra gondoltam, amit lehet elvileg gravíroztatni, mondjuk nem tudom mit kérnek érte... :D

      Törlés
  4. Nekem beváltak a dm pontos körömlakkok, a piros nem az én szinem, így azt nem próbáltam, de a másik kettő iszonyú jó szerintem, és bár körömlakk gyilkos vagyok igazán, de 2 napig tökéletesen állták a sarat, ami nálam rendkívül nagy szó. a spirál engem sem vett meg...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igaz, én a rimmel 60sec átlátszó lakkot is kentem rá, lehet h azért volt tartósabb.

      Törlés
    2. Én sokat vagy is rengeteget mosogatok, darabolok, vizeskedek, pakolok meg minden nekem sajnos minden lakk lepattog a nap végére, lehet beszerzek egy alap géllakkos készletet, lehet jobban járok :D Mert a színek és a gyors száradása nagyon tetszik :)

      Törlés
  5. Szia, a legfrissebb poszt alá írok, remélem nem gond :) A tavalyi pumpkin spice fűszerkeveréknél milyen aprítót használsz, amivel por állagú lesz teljesen a fűszer? Köszi, Bianka :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óh hát egy egyszerűbb 3 részes szettben kapható konyhai gépet használok. De akár a fűszereket por formában is beszerezheted valamennyivel drágább, de garantáltan apró szemű-poros lesz a végeredmény :)

      Törlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...