Bomb Cosmetics Haul!

Életem első Bomb rendelése, amit blogos lányokkal közösen rendeltünk. Nem igazán ismeretem a márkást, és nem is igazán áll közel hozzám, ez a színes szagos téma (akkor inkább Lush). De most így a leárazások során gondoltam esélyt adok a gyertyáknak, mert bizony azokat nagyon szeretem :)

Így a rendelésem igazándiból a gyertyákra és egy ajakápolóra korlátozódott, de mivel tart még az akció gondoltam megosztom veletek a tapasztalataimat.






Imádni való ez a fémes csomagolás, olyan mint egy kis konzerv. Tetszik, a különböző dizájn, a pici szívek a viaszban. A mérete is jó, nem túl kicsi. Elvileg az égési ideje 50 óra körül van.

Én 3 gyertyát rendeltem

Egy világoskék virágos darabot ami a Blissful Rest névre hallgat, ez egy friss virágos kellemes illat.Inkább tavaszra nyárra való választás.

Egy Lime Blossom, citrusos virágos darabot. Ami a dobozból szagolva kellemetlenül erős, de égetve nagyon finom, és nyárias. örülök, hogy bevállaltam, mert nem csalódtam.

És végül a kedvencem, a Tropical Sands gyertya, ami édes, vaníliás, kókuszos igazán nyári illat. Ezt betettem nyitott állapotban a fürdőbe, és az egész teret pár pillanat alatt megtöltötte, egyszóval szerelem első szippantásra. Komolyan szuper finom illat!

---------------

Akciósan a gyertyák 990 forintba kerülnek, eredeti áron 2990 forint. Egy ici picit sokallom az eredeti árát, a mindennapi vásárlásra :D de néha egy egy kellemes illatot mindenképpen ajánlok. Akár ajándékba is kiváló, mert nagyon egyedi és szép a csomagolás :)


Nem néztem a többi illatot, de mindenképpen figyelemmel fogom kísérni ezentúl az új illatokat :) Ha pedig akció lesz biztosan bevállalok néhány illatot, mert most sem csalódtam!



Pici szívek :)



Coco Kisses ajakápoló

Mint mondtam az elején, egy ajakápolót is rendeltem, csak kipróbálás szempontjából. A csomagolás aranyos, az illata nem mű és erős, csak egy ici picit kókuszos jellegű, amit én nagyon értékelek, mert nem szeretem ha valami túlzásokba esik, főleg egy ilyen terméknél. Az állaga kellemes, könnyed, inkább nyári szinten tartó ajakápolónak ajánlom. Kellemes a viselete is, egyszóval elégedett vagyok vele. Akciósan körülbelül 600 forint volt, eredeti ára 1200 forint körül mozog.


Valamint a közös rendelésünkhöz, járt egy ajándék süti szappan (amit elfeleztünk), hogy ez melyik fajta én nem tudom, de nagyon kellemes enyhe illata van (csokis, édes) és kellemes puha habja, nem szárít, jó a használata.



Itt láthatjátok a többi terméket, amit közösen rendeltünk Ramival és Andival :)

----------------------------------

Kíváncsi vagyok, nektek mi a véleményetek a Bomb Cosmetics gyertyáiról.

Írjátok meg a véleményeteket.



-Rita

3 megjegyzés:

  1. Klassz dolgokat rendeltél. :) Gyertyában nálam a Yankee Candle a favorit. :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is nagyon szeretem a YC termékeket, de azt hiszem most ez az akció verhetetlen volt :D

      Törlés
  2. Ezek az akciók az üzletben is érvényesek ugyanúgy, nem tudod véletlenül? Ezekre a gyertyákra már én is kíváncsi vagyok, meg a fürdőbombáikat is szeretem.

    VálaszTörlés