Lakásfelújítás III.-rész - kívánságlista és inspiráció!

Itt a 3. rész a lakásfelújításos témakörben. Az elsőt ITT a másodikat pedig ITT találjátok!

A mostani bejegyzés amolyan kívánságlista és inspiráció lesz, mert habár az alapokkal készen vagyunk, a java még csak most következik, hogy a lakás valóban a mi ízlésünket tükrözze. Mivel mindketten a legtöbb időnket itthon töltjük, itthonról dolgozunk, így egyértelműen fontos, hogy jól érezzük magunkat a mi kis fészkünkben.

Először is a nappalira térnék ki, ami egyben a legtöbbet használt tér. Egybekötve a konyhával, ebédlővel. Nem túl nagy, de 3 személynek bőségesen elegendő helyet biztosít a mindennapokban, és nyugodtan tudunk vendégeket fogadni (nah jó soso, mert nincs kanapénk, így azért elég necces).

A nappali fala megkapta az általunk vágyott natúr komlószínt, egy kisebb falfelületen pedig egy csodaszép pirosas szín kapott főszerepet.


Tehát így néz ki az egyik fal a nappaliban. Főszereben a piros szín, a natúr fal polcok, a natúr komlószín, és a csokoládé barna (ami a számítógépasztal, tv állvány és az étkező garnitúrán köszön vissza). Tervezéseink alapján ismét egy óriási kanapét szeretnénk ahol kényelemesen ellehet terülni, lehet filmezni a haverokkal, van hely, sok párna és minden egyéb. A szín valami kevésbé koszolódós szín lenne, mert mint mondtam a legtöbb időt itthon töltjük így a fehér vagy a vajszín kizárva. Ami jöhet pirosas-bordós színek, szürke, kakaó és ezeknek az árnyalati.

Hoztam pár számomra nagyon kellemes képet, amin a főszerepet a kanapék kapták.





Ennél azért jóval nagyobb kanapé kell nekünk, de szín a sok növény a kosaras könyvtárolás, mind mind a kedvencem :)


Egy picit túl elegáns, és nem szeretem a fémből üvegből készült darabokat, de a kanapé a párnák, valamit a háttérben lévő farönkök a kosárban imádni valóak, a hatalmas ablakokról nem is szólok semmit, mert sírok :D


A falon lévő képek, a kanapészíne, valamint a kis fonott kosár is mind tetszik


Az asztal kivételével mindent imádok, ez nagyon tetszik :)


Mivel mi is tetőrétben lakunk, így próbáltam hasonló légtereket is keresni, és bár ez nem hasonlít a miénkre, a fa burkolat, a kandalló valamint az ablak előtt lévő kis pihenő részleg nagyon hangulatos 


Picit falusi stílus, de mégis nagyon meleg és otthonos  a kockás kiegészítők a vastag szőnyeg nagyon otthonossá teszi :)


Ez már egy picit túl modern, és fehér az ízlésemnek, de kanapén lévő szőrmetakaró, és párnák változatossága szemet gyönyörködtető


Lágy fények, függöny, ablakpárkány, szőrme, kötött takaró, fa bútorok, mécsestartó... egyszóval csodálatos :)


A kanapén kívül, még egy tálalóra is szükségünk van, ami a nappali és az étkező találkozásánál kapna helyet, a képen látható darab tetszik, de inkább natúr fa színben, hogy harmonizáljon a többi fa kiegészítővel. Remélem valami hasonlót sikerül beszerezni :)


Szintén dekoratív fa polcok, ezt sikerült meg is csinálnunk, és azóta is imádom, mind funkcióját mind dekorációs képességét illetően


Tetszik a fal, és a kanapé harmonizálása, én is valahogy ezért szeretném a bordó színt, mert a konyha bútorunk is bordó, így még ha át is festjük a falat, akkor is lesz mihez illeszkednie a kanapénknak :)


Nyitott tálalók, a kedvenceim, annyira jól mutatnak, és a kis kedvenceimnek is jutna hely :)


A páratlan, vagy picit csorba bögrééket ki ne dobjátok, ilyen varázslatos fűszerese polcot dobhattok össze, én már ültettem jó pár pohárba, és imádom!

Tehát a nappaliba a két legfontosabb dolog az a kanapé és a tálaló, ezenfelül még képkeretek, nagy puha párnák esetleg néhány fonott kosár az újságoknak apróságoknak :)

--------------------------------------

Hálószoba, ez a másik egyenlőre nagyon sehogy sem álló terület, se normális ágy, se semmi :D Így ide valóban kell egy kis segítség. A szoba színe egy nagyon szép világos sárgás zöld árnyalat, nagyon kellemes, nem bántja a szemet, nagyon vidám. Így a szobába leginkább a fehér, a natúr és a zöld színeket szeretném továbbvinni.


Elsődleges dolog egy kényelmes és nagy ágy, ha az ember ágyvásárlásra adja a fejét, akkor érdemes beruházni egy jó minőségű darabra, főleg ami a matracot illeti.


Kellemes natúr és világos színek együtt, az ágynemű is csodálatos, én is szereznék majd valami hasonlótó


Tetszik az ágy, a pici pad, amin jó lehet tárolni az egyszer használt ruhákat, amik még nem piszkosak, pl farmer, vagy blézer. Tetszenek az ágy felett lévő képkeretek, ilyet én is szeretnék majd, de ez nem a legfontosabb :)

Ezt az ágyat néztük ki ezzel a fejtámlával és alsó tárolókkal az ikeából. Nekem nagyon tetszik, hogy ilyen letisztult, egyszerű, jól illik mindenhez. Az ára is barátságos, mert több helyen is keresgéltem, és azok amik hasonlóan funkcionálisak és még tetszenek is azok sajnos 150 ezernél kezdődnek. Ebből nekünk egy 160-180 as ágy kell, valamint ágyrács hozzá, és jó minőségű matrac ami így egyben 200-250 ezer forint, így azért van mire gyűjteni :)


Ha már a fehér színnél tartunk, szeretnék a hálószobába egy kis éljeli szekrényt is, szintén fehér színben, amire egy pici tálkát tennék, vagy növényt, a fiókba mehetnek az apróságok :) Ez a dara is az ikeából van, nekem nagyon tetszik.


Valamint szükségem van egy asztalra, amire a varrógépem kerülhet, ennek az ára nagyon baráti és a színe is beleillik a hálószoba színvilágába. Ez is egy ikea darab, de ez nem olyan létszükséglet, csak megmutattam :)

----------------------------------------------------------

Most ez a két nagy projekt vár ránk a házzal kapcsolatban, alig várom, hogy meglegyen a kanapé, a tálaló és a hálószobába az ágy. Ha készen lesz mind a kettő akkor hozok képet a folyamatról. Szerintem ez még bőven hónapok kérdése, de szerettem volna veletek is megosztani.



Neketek milyen az álom hálószobátok és nappalitok, linkelni és, sőt kötelező!



-Rita 

4 megjegyzés:

  1. A pirosas színű kanapék (meg maguk a képek, amiken ezek találhatók) nagyon tetszenek, ízlésesek - én is valami ilyesmit tervezek, mindenképpen meleg színeket szeretnék a nappaliba (esetleg marokkói stílust). A hálószobák közül a harmadik zöld tetszik, csodás az egész szoba és az ágynemű is. Még nem is gondolkodtam zöldben, pedig nagyon kellemessé és barátságossá teszi a teret.
    Nálam még nagy álom a mediterrán konyha, olyan toszkán stílusú olivazöld és barna színekkel, ám ez még nálunk is sok idő kérdése. Drukkolok, hogy sikerüljön mindent megvalósítani :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy neked is elnyerte az ízlésedet, a mi konyhán egy picit mediterrán stílus felé húz, nagyon szeretem, de még ott is van pár elképzelésem, de azok már ráérnek. Valóban a zöld nem olyan megszokott, nem sok helyen szoktam látni, de nagyon jó szín szerintem. Remélem hamarosan már a kénylesem új ágyban alhatunk :)

      Törlés
  2. szerelmes vagyok MINDEGYIK képbe!! de tényleg!! : DD annyira annyira jók! nekem is ilyesmi az ízlésem, szóval mindegyik kép telibe talált : ))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy neked is tetszenek a képek :)

      Törlés