Oriflame SkinPro arctisztító készülék - vélemény!

Nagyjából egy hónapja használom, minden nap az oriflame arctisztító készülékét. Gondoltam, hogy ennyi idő elegendő ahhoz, hogy leírjam róla a véleményemet.

Már évek óta nagy sláger az ilyen, és az ehhez hasonló arctisztító készülékek. Én is mindig nagy figyelemmel követtem az új termékek megjelenését, és a véleményeket is. Van pár termék aminek az ára már az egeket súrolja, és sajnos akkor sem tudom elhinni, hogy annyival többet tudnak mint amennyivel többe kerülnek. Már az elején szögezzük le, hogy ezek a termékek nem képesek csodát tenni, ne ettől várjunk megdöbbentő változást, mert akkor baromira csalódni fogunk. Ezek gyengéd kis bőrradírozó készülékek, amik valamivel hatékonyabbá teszik az arctisztítási rutinunkat és pont.

Amikor megjelent az oriflame készüléke, gondoltam, hogy ez is olyan kis gyenge termék lesz mint az elődje. De belefutottam pár videós véleménybe, és pár bejegyzésbe is, ahol egész pozitívan nyilatkoztak. És egyébként egy véletlennek köszönhetően én is hozzá jutottam a termékhez, így már ugye csak kipróbálja az ember. Pozitívan csalódtam én is.



A termék maga egy nem túl nagy de dekoratív papírdobozban kapott helyet, ebben a termék, a kefe annak védőfeje, egy állvány valamint egy kis utazó zsákocska kapott helyet. De minket leginkább a készülék érdekel. Elemet mellékeltek a termékhez ami alapvetően egy nagy piros pont :)


Maga a készülék szép élénkék árnyalatú, a tapintása minőségi, nem gagyi kínai műanyag. Az illesztékek, a pici gombok, a kefe minősége nekem mind mind kiemelkedő, a hasonló olcsóbb termékek közül. Az állvány nagyon praktikus, hiszen így könnyen tudjuk tárolni a fürdőszobában a mosdónál, nem kell elfektetni, így jobban szárad. Kis gumi tappancsai vannak, így biztonságosan áll.



Két sebességben használhatjuk, értelemszerűen egy lassabb és egy gyorsabb funkciója van. Én mindig a gyorsabb funkciót választom. Számomra a napi rutinban tökéletesen beilleszthető, nem túlerős és nem is gyenge e hatása. Nem tudom egyesek napi használathoz, milyen erősséget vártak,de én örülök, hogy nem egy ipari pörgyenytűvel kell mindennap az arcomat tisztítanom. Igaz van, hogy nem használom minden nap, de heti 4-5 alkalommal biztosan előkerül. Automatikusan kikapcsol egy perc után, ami szerintem bőven elegendő idő, hogy megtisztítsuk az arcunkat.


Két különböző fej kapható hozzá, egy érzékeny bőrre és egy mély tisztító változat. Én már bevásároltam mindegyikből. A fejeket könnyű levenni és visszatenni valamint tisztítani, egy fejnek 3-4 hónap használatot javasolnak, de ez függ a rendszerességtől is.


A mérete is tökéletesen kézre áll, szépen kidolgozott a formája. 


Számomra a legnagyobb változást a mitesszerek csökkenésében hozta, valamint használatával talán a kisebb pattanások és azok nyomai is hamarabb tűnnek el. 

-------------------------

A termék ára akció nélkül 11990 forint a csere fejek (2db) pedig 2499 forint. 2 AA-s elemel működik.

Én akciósan jutottam a termékhez, az előző katalógusban 6000 forint körül volt kapható a tagok számára.

Összességében én nagyon elégedett vagyok a hatásával, több arclemosóval is használtam (most a dm, babylove babáknak készült lemosó tejét használom, ami nem kifejezetten arcra gyártanak, de nekem nagyon bevált). A sminkem, fényvédőm legtöbb részét nedves kendővel eltávolítom, majd pedig ezzel a készülékkel alaposabban eltávolítom a maradandó szennyeződéseket. Napi használat mellett sem irritálja a bőrt, nem lesz érzékenyebb. Én csak a pozitív oldalát tapasztaltam. Az elemek még mindig ugyan olyan hatékonyak mint az első használat mellett, kíváncsi vagyok mennyit bírnak.


--------------------------------------------------------



Kíváncsi vagyok, hogy közületek valaki próbálta e már az Oriflame SkinPro készülékét, és ha igen akkor mi a véleménye róla. Esetleg mi a véleményetek ezekről az arctisztító készülékekről?





-Rita

11 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy bevált neked is a babylove lemosó, tényleg szuper. :)
    Érdekesen hangzik ez a kis gép is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szeretem én tusolásra is csak ezt használom :) Már meg is vettem az utánpótlást!

      Törlés
  2. Régebben volt Sigma arctisztító készülékem, nagyon szerettem használni, mert tényleg érezhetően jól tisztította a bőröm. Az Oriflame változatát nem próbáltam, mert sajnos ma már nem használhatok ilyesmit a bőrömre, de jó dolog, hogy vannak már nálunk is elérhető áron ilyen termékek annak, aki ilyet szeretne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen én is örülök, hogy elérhető áron kapható és valóban működik, nem csak rezeg vagy bizzeg mint a mostanában kapható olcsóbb termékek, annál még a kis kézi kefe is jobb :)

      Törlés
  3. Válaszok
    1. Valóban jól végzi a dolgát, én nagyon megszerettem! De az igaz, hogy bőven lehet élni nélküle :)

      Törlés
  4. Tényleg jól hangzik,lehet én is beszerzem majd:)

    VálaszTörlés
  5. Felkeltetted az érdeklődésemet. Régebben nagyon nem szerettem az Oriflame termékeit, de mostanában nagyon megkedveltem őket. Lehet, hogy ezt is ki fogom próbálni. :)

    VálaszTörlés
  6. szia, amikor megrendelted akkor adtak hozzá fejet? vagy azt külön kell rendelni? vagy Te csak utánpótlásként rendelted? vagy csak a készülék kerül 12.000 ft-ba? és még plusz a fejek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Van hozzá egy fej a csomagban, de azóta vettem is hozzá mert akciós volt két db 1400ft kb :)

      Törlés
    2. köszönöm a gyors választ :)

      Törlés