Vegyes haul - háztartás, szépségápolás, étkezés!

Glamour napok környékén mindig meggyarapodik a haul bejegyzések száma a magyar oldalakon. Persze ez valamilyen szempontból már tradíció, hagyomány. Vannak akik elítélik, és vannak akik egy jó mókának gondolják, hogy ilyenkor 1-2 nap nem szól másról mint a vásárlásról :) 

Én nem szoktam ezeken a napokon üzletről-üzletre vándorolni, és keresni a megfelelő darabokat. Céltudatosan, gyorsan szeretem elintézni a vásárlást.

Az elmúlt hónapokban több olyan terméket is sikerült vásárolnom, amit szeretnék veletek is megosztani, mert vagy nagyon megtetszett, vagy pont az ellenkezője, szeretném ha ti nem futnátok bele, mert sajnos nem azt kapjátok mint amit ígér :)


Glamour napok után, benéztem a dm-be, mert szükségem volt egy kis sampon utánpótlásra. De ha már ott voltam, és nem voltak sokan így nézelődtem egy kicsit. Rögtön bele is futottam pár nagyszerű dologba.



Imádom az ilyen aranyos, vidám csomagolású táskába dobálós krémeket. Ennek mint a képen is látszik málna illata van. A krém állaga nagyon jó, gyorsan felszívódik, de egy picit viaszos csúszós érzés marad utána, így csak bizonyos időszakokban szeretem használni. Az ára 399 forint körül van.


Kedvenc samponom, a dm saját márkás babylove darabja. Ez már nem is tudom hányadik flakon, amit elhasználunk. Kellemes babás illata van, sem színezék, sem paraffin nincs benne. A hajam sokáig puha és fényes lesz tőle. Tusfürdőként is nagyon imádom. 399 forint azt hiszem egy flakonnal, nem is keresgélek egy darabig az biztos, mert nagyon bevált.



A dm saját márkás vonalánál maradva az Ebelin is kiadott egy Tangle Teezer hasonmást. Krémmánián olvasgatva mindenki imádja, még azok is akik az eredetivel is rendelkeznek. Így én, aki még csak ezt használta, teljesen boldogan mondhatom, hogy én sem csalódtam benne. Nem tudom mit tud az eredeti, de azt tudom, hogy ez nem húzza a hajat, pillanatok alatt kibogozza a reggeli, kócos hajat. Nagyon jó kialakítása van (ezt többen is megjegyezték, sőt jobbnak tartják mint az eredetit, én ugye ezt nem tudom) gumírozott pereme miatt nem csúszik. Két méretű sörték váltják egymást, ami így még hatékonyabban dolgozik. Minden szempontból jó döntésnek tartom, hogy megvettem. Az előző fésűm sajnos már megadta magát, de így boldogan búcsút intek tőle :) Az ára 2500-2600 forint körül van.



Dm-ben 100 pont ellenében ilyen Mahattan neszesszert válthatunk ki. Többféle változatban is kapható, de nálunk nem nagyon volt választék, így ennél a tavaszi-nyári, vidám változatnál maradtam. A körömlakk nagyon szép, barackos, valóban gyorsan szárad, de sajnos nem túl tartós :( A szemfesték szintén hagy némi kivetnivalót maga után, először is, alig lehet kinyitni. Én kétszer törtem be miatta a körmömet... Mondhatnátok, hogy mert béna vagyok, de más is ugyan ezt mondta az övéről. Persze fő a biztonság, de azért az, hogy nem lehet kinyitni feszegetés nélkül kicsit elkeserítő. Nah de a minősége sem túl jó ezeknek a szemfestékeknek. A középső rózsaszín, enyhén gyöngyházas árnyalat nagyszerű pirosítóként funkcionál az én fehér bőrömön, de sajnos a másik két szín elég hasznavehetetlen. Tehát akinek van sok-sok pontja, annak lehet jó beruházás lehet, de pénzért én nem venném meg az egészen biztos. Egyébként 2000 forint lenne ez a neszesszer... Azóta nem csukom vissza teljesen, így nincs gond vele :D



Nagyon szeretem az Alnatura termékeket, amit a dm-ben lehet kapni. Sok mindent próbáltam már, egyik kedvencem a ropogós csokis müzlijük. Akkor szoktam venni, amikor épp nincs otthon házi granola, vagy tudom, hogy nem lesz időm reggelit készíteni. Fincsi és egészségesebb mint sok más müzli amit a boltokban megvehetünk. Én még ennél is kevesebb cukrot tennék bele, mert nekem túl édes. Joghurttal, gyümölccsel vagy csak magában is nagyon finom. 1500 forint -750 gramm.



Alnaturás teákat is nagyon szeretem. Az egyik újdonság mait most próbáltam ki, az a "jó reggelt tea". Nagyon finom picit mentás ízű. Valóban jó érzés reggel ezt kortyolgatni, nem mintha leváltanám a jól bevált kávét :)


Már régóta szemeztem ezekkel a Weck befőttes üvegekkel. Régebben láttam a Tchibo oldalán, szettben lehetett kapni, de kicsit sokallottam az árát. De mivel jön a befőzés, az eper és a többi finomság gondoltam veszek pár darabot. Sőt kovászos uborkának is kiváló lesz. De akár csak tárolónak is nagyon jól lehet használni. Vettem hosszúkás üveget, amit azóta limonádé készítésre használunk... :)



Glamour napokon még sikerült egy vaslót ( Bosch TDA2325) is vennem a Media Markt kuponnal. Azóta szívesen vasalok, de nincs túl sok minden :D Eddig úgy éltem az éltem, hogy nem igazán kellett mit vasalnom, ingeket maximum vagy tényleg nagyon gyűrött dolgokat. De sok ruhát úgy teregetek, hogy ne is legyen később gyűrött, sőt a hajtogatásnál is ügyelek erre. Varráshoz is nagyon hasznos, könnyebb kiszabni az anyagot, a füleket, pántokat levasalni. Tehát, aki eddig vasalón nélkül élt mint én, és már régóta vágyik egyre az vegyen :D Egyébként neten olvastam a véleményeket, erről találtam pár pozitívat, nem volt túl drága, minden kritériumomnak eleget tett, és még pár extra dolog is volt benne aminek nagyon örültem. 



Még mindig elképesztően szomorú, hogy nincs a közelben IKEA, csak órákra, így nehéz úgymond, csak beugrani pár apróságért :D De van egy kedves húgom, aki néha azért beugrik a kedvemért és hoz nekem pár szuper dolgot. Költözés előtt, már tudtam, hogy szeretnék pár dolgot az ikeából, mert szeretem a termékeiket. Képkereteket, mágneses késtartó, konyharuha, párna és még sok-sok más apróság. Az áraik nagyon kedvezőek, a kínálat pedig több mint kielégítő. Ágyat, és más bútorokat is innen néztünk ki, de erre mér kell várni pár hónapot, valamint ezeket azért nem a húgommal szállíttatom haza - vonattal :D


Az ikeás mágnesek nagyon cukik, és tényleg jól tartják a dolgokat. Bár én azt hittem ennél sokkal kisebbek lesznek :)


Egy kis mágneses jegyzetnotesz. Indulás előtt csak lekapom, és máris tudom mit kell vásárolni... igen gyufát :D


Ikeás képkeret. 2 darab volt egy csomagban, nagyon tetszik lehet fogok még párat venni. Én a fürdőszobába tettem az egyiket, egy a fürdőszoba más területén is használt vászon anyagból vágtam bele egy kis darabot. Olcsó és dizájnos dekoráció, nem utolsó sorban nekem nagyon tetszik is :)

--------------------------------------------------------


Remélem tetszett nektek ez a kis bejegyzés, és kaptatok egy két ötlete, megerősítést, vagy éppen ellenkezőleg.



-Rita

7 megjegyzés:

  1. Nekem könnyen nyílik a Manhattan paletta szerencsére. Én a Sleek OSS palettával jártam így, sosem csukom le teljesen. Nálam a lakk tartósságával sem volt probléma, 4 napig viseltem hiba nélkül.
    Az Ikeát én is nagyon szeretem. Bár nekem itt van a városban, de tőlem 1 órára van, így meg kell gondolni, hogy mikor megyünk. (Bezzeg mikor mellette laktam... :D )
    Az utolsó kép nagyon hangulatos. :)

    VálaszTörlés
  2. Én is szeretem az Alnatura termékeket, a müzlijeik isteniek, és az a ropogós müzli is finom, csak én abból a natúrt vettem eddig. Kedvencem az erdei gyümis keverék és a reggeliző kása vegyes gyümölcs ízben :) A többi dolog is nagyon tetszik, és egyébként a Glamour napokkal sincs semmi bajom. Én most ugyan nem használtam ki, mivel más programom volt, de személy szerint szeretem olvasgatni az ilyen bejegyzéseket :)

    VálaszTörlés
  3. Szia! Lenne egy kerdesem. A multkori bejegyzesedben emlitetted, hogy a paroddal kulon lakasba koltoztetek, ujra a negyedikre. Viszont a furdoszoba a kepeken pont ugyanolyan,mint a regi lakasban. Direkt igy alakitottatok at?
    Amugy imadom a blogod, a legerdekesebb,amit eddig olvastam:). Tenyleg egy igazi kis tunderkert. Alig varom az uj bejegyzesed:)!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Párom szüleinek a lakása, régen is itt laktunk kb 2 évvel ezelőtt. De ők kertes házba költöztek, így mi felújítottuk és mi költöztünk úgymond ugyan oda vissza :D Így nem idegeneknek adták ki albérletnek, és mi sem másnak fizetünk, és mégis csak a saját értékünk és sokkal jobb így itt lakni. Bármit bármikor kicserélhetünk, felújíthatunk minden további nélkül, albérletben azért igen szűkösek a lehetőségek :D Még sok sok tervünk, nagyjából egyezett az ízlésünk, így csak tényleg néhány dolgon kell változtatni. Nagyon örülök, hogy ha tetszenek a bejegyzések, remélem a későbbiekben is tudok egy két érdekes bejegyzéssel szolgálni! :)

      Törlés
  4. Kedves vagy, hogy ilyen hamar válaszoltál:). Köszönöm! Remek lett a kis otthonotok:). Sok örömöt kívánok a régi/új lakásban!
    Alig varom az újabb posztot! Kellemes délutánt:)!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen, szeretem a kommenteket, ha érdeklődnek :) Azért írok bejegyzést mert szeretném megosztani a gondolataimat, véleményemet, vagy éppen tippjeimet, és ha ez valakit érdekel és még ír is esetleg pár szót akkor én nagyon örülök! Van, hogy telóról nézem meg és akkor képes vagyok elfelejteni válaszolni, mikor a géphez kerülök, de sokszor vissza nézem az üziket és akkor pótolom :D

      Törlés
  5. Szuper dolgokat szereztél be, tetszenek az Ikeás dolgok, jó lenn egyszer beszabadulni oda :)

    VálaszTörlés