Lakásfelújítás kezdőknek!

Kisebb nagyobb ház körüli munkákat eddig is végeztem és ismertem, de közel egy hónapja egy picit nagyobb fába vágtuk a fejszénket. Először is maga a költözés, ami sokaknak lehet nem olyan macerás mint nekünk, de mi 4. emeletről le, majd ismét 4. emeletre fel költözünk... pár évvel ezelőtt már eljátszottuk, egy pár napos pihenés következett utána :D Valamint a lakás több pontját érintő felújítási munkákat is bevállaltunk, úgy gondoltuk, hogy amit mi is megtudunk csinálni azt egyértelműen megpróbáljuk, így a glettelés, festés, bútorok felújítása, függönyök, díszpárnák, kanapé huzatok varrását mind mind mi végezzük... Sok lakberendezési tárgyat és egyéb kiegészítőt is nekünk kell megvásárolunk, ami egyrészt szuper, hogy olyan lesz mint szeretnénk, másrészt kicsit lassú folyamat, hiszen ha valaki egy teljes körű felújításra készül annak picit borsos az ára. Legfontosabb egyenlőre, hogy legyen hol aludni, és legyen hol enni...



De akkor mit is tudok mondani, ami talán hasznos lehet nektek is. Először is ne aggódjatok magatok nekilátni, készítsetek menettervet, hogy tudjátok a fontossági sorrendet. Ne akarjatok, olyan dolgokat először megvenni aminek a funkciója nem elsődleges és csak dekorációs célt szolgál (főleg ne akkor, ha korlátozott a kereteket). Érdemes a használt de még jó állapotú berendezési tárgyakat felújítani, megszépíteni, így mondhatni új dolgot kapunk sokkal olcsóbban. Persze később amikor a legtöbb dolgot már megvettük, kijavítottunk, akkor akár ezeket lassan le is cserélhetjük, ha ragaszkodunk hozzájuk.

Felújítás lépésről lépésre

1. Kiválogatni a szemetet, kiválogatni azt ami még jó de nem kell, valamint azt amit megtartunk 

 

Azokat a dolgokat, ami még jó, de mi már nem használjuk, ajánljuk fel a családnak, szomszédnak, vagy pedig adjuk el. Amit megtartunk, tisztítsuk meg és dobozoljuk el, felújítás alatt amúgy sem kell, hogy minden elöl legyen, és porosodjon. A szemét egyértelműen távozik.

2. Régiből újat fillérekért 


Trinát unitop nevű festékkel, fát, fémet, sőt talán minden lehet festeni. Gyorsan szárad, vízzel hígítható, így az ecsetek vagy a lecsöppenés is gyorsan letakarítható. Egyáltalán nincs szaga, körülbelül olyan mint a falfesték. Így a nyitott tér sem elvárás ennek a festéknek a használata mellett. Akár gyerekjátékok, bútorok fesétésére is alkalmas. Egy doboz kb 5000 forint, de sok sok bútor festésére elegendő :)


Nyers fán két rétegben szép eredményt lehet elérni :)



Picit kopott fürdőszobabútor új fehér festéssel :)


 Régi bútorok, keretek, polcok festése felújítása, amíg a lakás legtöbb részére vár a felújítás érdemes elvégezni ezeket a piszkos folyamatokat (és nem a festés és takarítás után). Régi bútorokat csiszoljuk majd pedig a választott színnel festjük, és száradásig nem tapogatjuk. Másnap összeszereljük őket, és a lakás kevesébe forgalmas helyén takarófóliával lefedjük, felújításik itt tarjuk. 

3. Olcsó és szuper módszer a lakás felújításra a festés 


Én sok-sok pozitív vélemény után egy magyar cég festékét vásároltam meg a Poli-Farbe Platinum 3 árnyalatát (és még jön egy kék). A színválaszték számomra bőven elegendő volt, extrémebb színektől a megszokott natúr változatokig válogathatunk. A festéket fehér színnel is lehet keverni, akár 50 %-is így sokkal kiadósabb és a megvásárolt árnyalat is világosítható. Több kiszerelésben kapható, így a későbbiekben javítás esetén elegendő a kis doboz megvásárlása. 


A nappali polcos falára ezt az extrémebb piros árnyalatot választottuk (hangavörös)


Hálószoba egy nagyon friss, könnyed zöld színt fog kapni (moha)


A nappali és az átmeneti terek részére pedig ezt a csodaszép natúr komlót választottuk

A kisebb szobába szintén a hangavörös szín kerül, a fürdőbe pedig egy királykék árnyalat

Gondolom, ezt sokan tudtátok, hogy festéssel lehet a legjobban megváltoztatni egy egy teret. Manapság már olyan jó minőségű festékeket és eszközöket kapni, hogy pár óra alatt egy-egy szobát mi magunk is kitudunk festeni. Az internet csordultig van magyar és angol videókkal, tippekkel, hogy hogyan is kezdjünk neki. Legfontosabb, a türelem, a pontosság és a jó minőségű alapanyag kiválasztása. Ne sajnáljuk rá azt a plusz pár ezer forintot, mert a festés akár több évig is otthonunk meghatározó része lesz. Ha kész kikevert színt választunk akkor későbbiekben a kisebb hibák javítási is nagyon könnyű munka lesz :) Festékboltban vásároljuk mert jóval olcsóbb mint a nagy árúrházak és nagyon segítőkészek :)

4. Inspirálódjunk 

Sokkal könnyebb átgondolni, hogy mit szeretnénk, ha van valami elképzelésünk, valami tervünk, vágyunk amit szeretnénk megvalósítani. Nem bűn másoktól ötletet meríteni, és az sem bűn, ha mi magunk is átvesszük. Én nem vagyok tervező, így örömmel nézelődök inspirációs oldalakon egy-egy jó ötlet után, és ami tetszik megy a lakberendezési mappába. Sok kép csak tetszik, és lehet soha nem használok fel belőle semmit, de sok olyan is akad ami jó alapot biztosít. Találjuk meg a stílusunkat és próbáljunk meg ebben a témakörben válogatni. Nálunk én szabad kezet kaptam, majdnem minden téren, de ez nem jelenti azt, hogy nem egyeztetném az elképzeléseimet, kisebb dolgokat persze nem, de nagyobb változásokat egyértelműen. Mi leginkább a mediterrán, meleg, otthonos közeget kedveljük, de ugye a technikai háttér pedig adott, így ezeket kell ízlésesen kellemesen összehangolnunk. Nappali terén, a bordó, barna, natúr fa a domináns és ez későbbikében is így marad. Hálószoba fehér és a zöld egyvelege, ami számunkra nagyon frissítő és nyugtató egyaránt, a fürdő pedig a kék és fehér csodás egyvelege amolyan görögös stílusban.

5. Hagyj időt

Nem kell minden egy hónap alatt elintézni, hagyj időt magadnak és a pénztárcádnak is. Persze, ha megteheted akkor ez nem neked szól. De akinek keretei vannak, azoknak fontossági sorrendnek is lennie kell. Azt a helyiséget ahol az időtök legtöbbjét töltitek (általában nappali, konyha, hálószoba majd a fürdő) azzal kezdjétek, itt fogadtok vendégeket is, ezek a részek jó, ha készen állnak. De a hálószoba berendezése akár később is ráér. 

6. Ne félj kérdezni 

Biztosan mindenkinek vannak olyan ismerősei, akik értenek ehhez-ahhoz, kérdezni nem bűn, és biztosan szívesen ellátnak egy két tanáccsal. Inkább tűnjön egy kérdés butaságnak, mint később legyen belőle probléma.

---------------------------------------------

Ha felmértük a munkálatokat, kigondoltuk a munkatervet, megvannak az inspirációs ötletek, akkor ellehet kezdeni a munkát. Minden legyen kéznél, mert a munka közben adódó kellemetlenségek (alapanyag hiány, eszközhiány) nagyon lehangoló. Szánjunk rá időt, ne akarjunk kapkodni. Legyen nálunk olyan ruha amiben nyugodtan lehet koszos munkát végezni, folyadék és energiát nyújtó gyors snack szintén jól jöhet, ha ilyen fárasztó munkálatokat végzünk :)

Szóval nálunk most ilyen felfordulás uralkodik, de a hónap végére már költözhető állapotra hozzuk, így akkor is hozok pár képet, későbbiekben pedig a "végleges" lakásról is. Nagyon örülünk, hiszen végre nem albérletben vagyunk, és nincs megkötve a kezünk, hanem azt csinálunk amit igazán szeretnénk, olyanra alakítjuk a tereket, amik igazán a mi ízlésünket tükrözik. Nehéz és hosszadalmas munka de a végeredmény garantáltan kárpótolni fog bennünket... és egy kis lakócimborával is bővül a család, egy édes kis négylábúval...de ez még egyenlőre titok!


Remélem tudtam pár tippet adni azoknak, akik szintén most kezdenek bele a felújításba, nem kell félni, mi sem csináltunk eddig ilyesmit, de ha nem falbontásról van szó, akkor akár magatok is eltudjátok végezni a feladatot. Lesz még bejegyzés, inspirációs képekkel, valamint diy ötletekkel is!


-Rita


4 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszett a bejegyzésed! Igazad van, hogy jobb ötlet a festéket festékboltban venni, kíváncsi lennék, ez a Poli-Farbe Platinum márka mit tud!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A család több tagjai is ezt használta, sok pozitív visszajelzéssel, jól terül, nem büdös, nem csöpög, akár egy réteg is elég (ha nem sérült és nagyon igénybe vett a fal), de mindenképpen lesz róla bejegyzés, amikor sikerül kifestenünk (terveink szerint ez a hétvégén lesz). :)

      Törlés
  2. Tetszett a bejegyzés, viszont a falfestést egyáltalán nem nevezném olcsónak :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aki lakásfelújításra adja a fejét annak bizony mélyen a zsebébe kell nyúlnia. A festés az egyik legolcsóbb módja, ha látványos dolgot szeretnénk elérni. Mi egy középkategóriás márkát vettünk (ennél van drágább és olcsóbb is) és a 70 négyzetméter lakás kifestéséhez, minden eszközzel, glettel, alapozóval együtt kb 20 ezret fizettünk. Persze, ha valaki mesterrel dolgozat attól bizony elé keményen elkérik az árát, de mi ezzel az összeggel nagyon elégedettek vagyunk, egyáltalán nem tűnik soknak :)

      Törlés