2014. november 14., péntek

Újdonság - Alverde vanília és mandarin tusfürdő!


Készítettem egy heti beosztást, amit már egy ideje követek, és ezek alapján jönnek a bejegyzések. A pénteki napot, az újdonságoknak, és valami haul dolognak szenteltem, mert így a hét végére, ami érdemes és érdekes az itt helyet kaphat.

Szóval valami újdonságot szerettem volna megmutatni, amit imádok!

Ez nem más mint nagyon finom illatú natúr Alverde tusfürdő. Mandarinos vaníliás. Nekem már a csomagolása is nagyon bizalom gerjesztő ezzel a narancsos árnyalattal. Vidám és kellemes látvány a fürdőben. A teteje jól zár, így akár utazásra is magunkkal vihetjük.

Az illata egy az egyben mandarinos egy kicsi vanília pudinggal a háttérben. Az állaga áttetsző zselés, de a képen látható luffa szivaccsal használva, nagyon sok krémes sűrű habot generál, amivel élmény a tusolás. Az illata egy ideig érezhető, de nem olyan intenzív, hogy ez már az érzékenyeknek gondot jelentsen. Én akciósan jutottam hozzá 500 forintért, és nagyon elégedett vagyok vele.

Igazi őszi, télies ünnepi illat! Aki szereti a hasonló darabokat, az próbálja ki az üzletben úgy biztosan nem csalódhat. Érdemes valamilyen szivacson felhabosítani, mert egyébként kicsit folyós és képes az ujjaink közözz megszökni! 


Remélem tudtam egy kis segítséget adni azoknak akik valami fincsi őszi tusfürdőt keresnek!

Nem szárít, így az érzékeny bőrűek is nyugodtan kipróbálhatják. Reggel kifejezetten frissítő élményt nyújt.

--------------------------------------------------------------------------------

Ti milyen tusfürdőt használtok az őszi, téli hónapokban?

És mivel ápoljátok, hidratáljátok a bőrötöket, én valami jó kis testvajat szeretnék kipróbálni, ha megtalálom jelentkezek!


-Rita

4 megjegyzés:

  1. Azt hiszem szagoltam a múltkor, isteni illata volt! :)

    VálaszTörlés
  2. Ó, két kedvenc illatom együtt <3 Olyan kár, hogy itt nincs dm :(

    VálaszTörlés
  3. Ez az egyik kedvenc illatom tőlük, de most a grapefruitosat vettem meg újra. Ráadásul szokott rájuk olyan akció lenni, hogy ha kettőt veszel, akkor darabja 399 Ft, én ilyenkor szoktam betárazni belőlük. Az illatát pedig nagyon szeretem, és azt vettem észre, hogy a túl intenzív illatok már nem is jönnek be, most is van egy Balea kézmosóm, aminek már zavar az erőssége, így alig várom, hogy elfogyjon. :-( Szóval ezek az Alverdék ideálisak a számomra :-)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...