Novemberi képes beszámoló!

Elképesztő, hogy milyen gyorsan telnek a hónapok.. olyan mintha, csak pár hete lett volna nyár, amikor a 30 fokban árnyékot kerestünk, vagy éppen fagyiztunk, strandoltunk... de bizony a novembernek is vége.. és holnaptól indul az ünnepi készülődés amit én nagyon nagyon szeretek!

Most pedig szeretnék nektek mutatni néhány novemberi képet, amik nem kerültek be semmilyen bejegyzésbe, de talán lesz benne, pár hasznos és érdekes kép!


Kezdjük is rögtön a fincsiségeknél és a kajafotóknál, hogy senki se a végére éhezzen meg... mert akkor ugye az az én hibám :P Én szóltam!


Egyik kedvencem, már gyerekkorom óta az nem más mint a Munchmallow, fincsi omlós kekszen édes pillecukor ami csokoládéval van bevonva, nem olyan mint amit itt lehet kapni négercsók néven, ez annál sokkal jobb :)


Ha már otthoni édességeknél tartunk, ebben a hónapban egy csomó újdonságot kipróbáltunk, és azt kell mondanom, hogy az optimo o'cake-ek elnyerték a tetszésünket, nekem a kedvencem a barackos és a csokoládés. Ezek rostban gazdag, teljes kiőrlésű lisztből készülnek, és egészségesebbek mint a hagyományos társaik, ha már néha néha eszünk ilyet akkor legalább valamilyen módon legyen kicsit "jobb" :)


Szilvás és barackos, nyamiii! Reggeli kávé mellé 2-3 darab és máris jobban indul a reggel!



De ha már reggeliről van szó akkor ne felejtkezzünk meg az isteni palacsintákról sem, ezek teljes kiőrlésű lisztből vagy pedig zabpehelylisztből készültek, sok sok fincsi hozzávalóval, úgy mint a mogyoróvaj, banán, kókusz, vörös áfonya. Komolyan mondom sokkal finomabbak mint a sima lisztes társaik.


Persze nem csak édességekből áll az étrendünk, annak nem is lenne jó vége, sok sok finom és egészséges receptet szoktam kombinálni, és a hónap egyik nagy felfedezettje a cukkini tészta volt!


A parmezán sajtról pedig ne is beszéljünk, amibe lehet tenni én mindig teszek egy kicsit, nagyon fincsi aromás ízt ad minden ételnek! Legyen az töltött gomba, rizottó vagy csak egy egyszerű pesztós tészta!


Igen ha már pesztó, akkor egy jó kis pizza mindig jöhet hozzánk vacsira, főleg ha egészséges a tészta és a feltéteket is körültekintően válogattuk!


Tönköly lisztes, lenmaglisztes tészta, mozzarellával, paradicsomos pesztós szósszal, hagymával és baconnel! Isteni és nagyon laktató!


Avokádó heti vendég nálunk, ha akciós akkor vagy 5-6 darabot is veszek, mert ez a gyümölcs minden téren egyedülálló, édes sütikbe, sós krémekbe de akár a reggeli smoothik turbózására is alkalmas! Aki nem evett még lehet meglepődik, hogy magában semmi íze, sem illata nincs, de olyan krémes és csodásan variálható, hogy vétek lenne kihagyni az étkezésünkből! Itt épp egy joghurtos fokhagymás avokádókrémet készítettem, ami tortillába vagy kenyérrel de akár zöldségek tunkolására is nagyon tuti!


Ünnepi fenyős YC mintagyertya, hát nem bírtam ki, hogy csak decemberben gyújtsam meg, de nem is bánom, mert kár lett volna várni, ezekkel az isteni, friss fenyős darabokkal!


Nagyon szeretek kreítvkodni, alkotni valamit készíteni. Néha picit sokat költök különböző kiegészítőkre, szalagokra, anyagokra, így próbálok mindig írni valami listát, hogy ne vegyek olyan dolgot, amit lehet nem is használnék ki! 


Azt hiszem megtaláltam a legjobb párologtatót minden szempontból tökéletes a formatervezés, olyan mintha bögre lenne pedig nem is! A mintája is nagyon ünnepi, így csodásan mutat az adventi koszorú és az apróbb díszek mellett!


Néhány kellék az adventi koszorúhoz, bejegyzésben láthatjátok is a végeredményt (ma 5 órától)


A hónap elején egy csomó szemüveget próbáltunk anyával, szeretnék egy új keretet választani, de még nagyon tanácstalan vagyok, az előző keretem nagyon sötét így valami vidám világos színben gondolkodom, ti erre a fehér darabra szavaztatok :D Nem rossz de azért még szoknom kell!


Ebben a hónapban is jó pár körömlakknak lettem boldog anyukája, a hónap közepétől viszont nem festettem egyáltalán a körmeimet, mert sokat tevékenykedtem a konyhába és sajnos ilyenkor akarva akaratlanul le le pattog a körömlakk, így inkább megkíméltem magam ettől a kellemetlenségtől! De tegnap ismét kifestettem és gyönyörködöm a csini körmeimben :D


Ez a barbies darab még a hónap elején készült! Sajnos a kis strasszok nem voltak túl tartósak, és ha már egy kettőről lepattan a kő akkor az egész baromi csúnya lesz :(


A tegnapi alkotás, egy csudi szép moyra lakkal a főszereben, valamint az Oriflame legújabb fedő és alap lakkjával, és ne felejtkezzünk meg a hópelyhes matricákról se!


Anyával voltunk az Oriflame szponzorponton, ahol a legújabb katalógusban megjelenő termékeket teszteltük és nézegettük. Sok régi és új termékkel is megismerkedtünk.Erről egy külön bejegyzést készítek még a napokban, mert vagy 300 fotót sikerült készítenem, és nagyon sok minden nekem is megtetszett :)


Egy újdonság számomra az Oriflame Wellness fehérje szelete. Kaptunk kóstolót mindkét fajtából és miután megkóstoltam tudtam, hogy nekem ebből kell. Valóban nagyon finomak, és természetes összetevőket tartalmaznak, nagyon laktatóak és akár reggelinek uzsonnának is tökéletesen megfelelnek. Főleg olyanoknak érdemes ilyet a táskájukban tartani, akik mindig sietnek, suliból, munkahelyre és nincs idejük normálisan étkezni és ahelyett, hogy valami szemetet ennének egy ilyen fehérjében, vitaminokban, rostokban gazdag szeletet elfogyasztanak pár órára biztosan kitart az energia. Egy szelet 40 gramm és 150 kalóriát tartalmaz. Én mindkettőből vettem egy egy dobozzal. Egy dobozban 7 szelet van. Csokoládés és gyümölcsös ízesítésben érhető el. Sajnos nem mondanám olcsó terméknek hiszen egy dobozzal 4000 forint, tagoknak viszont 3000 forint. Így egy szelet kicsivel több mint 400 forintra jön ki. Úgy gondolom, hogy hetente pár alkalommal, uzsonnára, reggelire nem egy őrületes kiadás. Ennél az ember biztosan többet költ, ha bemegy egy fornettisbe vagy egy gyorsétterembe. Nem azt mondom, hogy nincs más alternatíva, mert én sokszor veszek valami gyümölcsöt esetleg egy kis étcsokoládét és bőven elvagyok vele egész délelőtt, de ha ez ember siet akkor az idő viszont nagyon fontos :)


Egy pici ünnepi hangulat, ezeket vásároltam én meg! Imádom ezeket a matricákat, többféle mintában és méretben van benne hópehely és masni :) 70-75 matrica van benne 500 forint körül van az ára.


Szintén Orilame újdonság, kávék, kakaók, sütik tetejének díszítésére alkalmas kis ünnepi "eszköz". Habos kávénk tetejére az ünnepi hónapban egy csodás fahéj, vagy kakaó, csokoládé hópehely biztosan nagyon hangulatos!


Általában egy helyen vásárolok vitamint, az pedig a dm. Nagyon elégedett vagyok eddig kipróbált darabokkal, ár - érték arányban nagyon jók. Legfőképpen a természetes kivonatokat tartalmazó és felesleges adalékanyag mentes darabok keresem. Igaz ez nem mindig valósul meg 100%-an de amíg nincs több 10 ezer forintom vitaminok pótlására, addig beérem ezzel és azzal, hogy lehetőségeinkhez mérten próbálunk kiegyensúlyozottan étkezni, sok folyadékot fogyasztani és ha egy módunk van rá akkor valamit sportolni mozogni!


Utolsó képnek pedig egy cica, aki épp egérlesen volt, és sikerült is neki becserkésznie a kis áldozatát, én pedig őt cserkésztem be :P

---------------------------------------------------------------------------------

Remélem mindenkinek nagyon kellemesen telt a novemberi hónapja, én nagyon jól éreztem magam, leszámítva egy két napot (az is betegség miatt). Remélem a következő hónap legalább ugyan ilyen izgalmas és vidám lesz mindenkinek! Akik adventi naptárat nyitogatnak azoknak már holnap reggel biztosan izgalmas lesz :D



-Rita

1 megjegyzés: