Tchibo kívánságlista!

Nem tudom eddig miért hagytam figyelmen kívül ezt a nagyszerű céget, ahol jobbnál jobb dolgokat lehet találni, de a mostani őszi termékeknél már nem tudok szó nélkül elmenni, mert annyi szuper terméket találtam amit szeretnék magaménak tudni, hogy gondoltam nektek is megmutatom :)


Tehát az első, amit le kell szögezni, hogy olyan minőségű és színvilágú képeket készítenek, hogy az valami hihetetlen, én oda vagyok minden képért :) A másik pedig a termékeiknél is hasonlóan kreatívak, modernek mind a formatervezés mind pedig a színeket illetőleg. Ez már egy óriási plusz pont számomra!

Összeválogattam néhány terméket, leginkább az őszi új termékekből, amik nekem nagyon megragadták a tekintetemet, hasznosnak, praktikusnak és nem utolsósorban szépnek találtam őket:


Nagyon szép konyharuhák, nem is tudom, hogy merném e használni :)

ITT találjátok 


Fűszertartó tojás, biztosan lehet ennél olcsóbban is kapni, de ez a darab nagyon praktikus, főleg ha valaki nem szereti a fűszereket egyesével kiszedegetni a levesből

ITT találjátok  


Aranyos kis üvegtárolók, én leginkább ajándékba vásárolnám mert picit borsos az áruk otthoni befőzésre, de például karácsonyra, születésnapra egy gasztro angyalnak, valami finom házi szörppel vagy pedig a képen látható sütialappal nagyszerű megoldás :)

ITT található 


Az előző hasonló bejegyzésben, írtam hogy nagyon szeretnék egy grillezős öntöttvas edényt - serpenyőt, hát igaz ez nem grillezős, de szerintem megtaláltam az igazit!

ITT találjátok 


Őszi asztali futó, igaz ezt otthon is könnyedén ellehet készíteni, inkább amolyan ötletnek mutatom, hogy ősszel ilyen és ehhez hasonló díszekkel dobhatjuk fel az otthonunkat. Rögtön kellemes meleg hangulatot termet, a bordó narancs színeivel :) 2 színben kapható

ITT találjátok 


Még több konyharuha, valami különös módon vonzódok a csini konyharuhákhoz, nekem igaz szívem nem lenne összekoszolni de muszáj volt megmutatnom

ITT találjátok 


Gyertya ketrec, én csak így nevezem :D nagyon őszi hangulatot teremt, vagy már inkább halloween-it

ITT találjátok


Ismét találtam egy csini ágyneműhuzatot, amit nagyon szívesen hazavinnék ha nem 12 ezer lenne :), de ha másnak megtetszett és ő haza vinni akkor a linket lent találja...

ITT találjátok 


Praktikus kendő-sál tartó, nekem is szükségem lenne rá, mert egy dobozban tartom őket össze-vissza és sajnos elég kellemetlenül gyűrődnek :(

ITT találjátok 


Kávé-tea termosz, olyan egyszerű és letisztult, hogy már ezzel megvett bennünket kilóra. Nem túl nagy így ha nem csöpög, és jól zár akkor akár a táskába is nyugodtan be lehet dobni, erre szerintem beruházunk, mert őszi-téli napokon nagyon jól jön egy forró kéz és lélekmelegítő ital :)

ITT találjátok 


Utolsó darab pedig nem más, mint egy kapszulás kávégép. Annyira nincs rá szükségünk, mert így is teljes életet élünk az általunk készített kávékkal, sőt így is annyifélét és fajtát iszunk amennyit csak szeretnénk, de valahogy vonz a praktikussága, gyorsasága és hát ez az őrületes lila szín :D  Tejhabosítóval és megannyi funkcióval kínálják ezt a kis (nem is kicsi) masinát. Az biztos, hogy még nem olvastam utána, és hasonló gépeknek tehát teljesen kapszulás kávégép analfabéta vagyok, szóval aki tud valamit erről vagy más gépekről, ami neki bevált, ossza meg velünk :) 

ITT találjátok 


Remélem hasznos volt számotokra ez a kis bemutató, és aki eddig nem ismerete volna a Tchibo ezen oldalát azok most megismerkedhettek vele :) A képek forrás a https://www.tchibo.hu


Kíváncsi vagyok a ti kedvenceitekre, linkeljetek nyugodtan!

-Rita

3 megjegyzés:

  1. Nekem is nagyon tetszenek a Tchibo termékei, csak az áruk borsos kicsit. Mindig megcsodálom milyen szépségekkel rukkolnak elő, de még nem vettem semmit tőlük. Talán majd egyszer :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sem rendeltem, de ma este adjuk le az első megrendelést, majd írok a részletekről :)

      Törlés
  2. Annyira jók ezek a cuccok, meg tudnám venni a fél boltot :)

    VálaszTörlés