Turi-túra-tippek!

Ha visszagondolok körülbelül 10 éve ismerkedtem meg a turi világával. Abban az időben jó minőségű ruhákat nagyon nehezen lehetett elérhető áron találni, és sajnos ez mostanában is igaz. Így akkor még anyukámmal sokat jártunk közösen turkálni aminek az az eredményes sok sok zacskó ruha lett az egész család számára. 10 év alatt volt mit megtanulni elsajátítani, hogy mikor hova érdemes menni, mire figyeljünk oda nagyon, mert sokszor ha nem vagyunk elég figyelmesek hazavihetünk olyan ruhát is amin bizony a nem észrevett hibát nem lehet orvosolni és valószínűleg az előző gazdája is ezért vállt meg tőle.

Tehát most néhány tippet osztok meg veletek az én turkálós szokásaim közül :)



1. Csak olyan emberrel menj együtt aki szeret turizni!


Ezt mondanom sem kell ugye, de azért néha sikerül elfelejtkezünk egy két ismerősünkről aki elvileg szeret turizni és épp egy harcolós bálabontás közepette kezd el nyafogni, mikor nálunk épp a szemben lévő ládában megpillantott csodás felsőért folyik a harc, ilyenkor gyorsan küldjük el az illetőt egy kávéra mert garantáltan csak hátráltatni fog. De azért arra is figyeljünk, hogy akivel megyünk és szintén nagy turis hírében áll nehogy egy két ruhán összekapjuk... mert megeshet :)

2. Melyik napon?!


Ugye ugye nehéz a kérdés, főleg ha valaki dolgozik és nincs is nagyon ideje arra, hogy hosszú órákon át turkáljon. Általában a legtöbb turiban a hét elején van bálabontás, a vállfás turikban pedig vagy folyamatos árú feltöltés, árucsere vagy pedig havonta teljes csere van. Mostanában jelent meg egy két hely, itt Szegeden is, hogy nem a hét elején hanem a hét végén van árú feltöltés. Azt tudni kell, hogy  hét elején többen vannak azok, akik viszonylag agresszíven turkálnak, általában ők nem maguknak keresik a ruhákat hanem ők is tovább adják általában vállfás termékként, így ők előbb az alig átnézett ruhát egy nagy zsákba dobják és majd csak a végén válogatják át őket. Ez a tipp nekünk is jól jöhet persze nem zsákszámra kell a ruhákat begyűjteni de ha az anyag szabás megtetszik és nem akarunk perceket az átvizsgálásával tölteni ahelyett, hogy már mennénk is tovább csak dobjuk be a kosárba és majd a végén lesz időnk egyesével megnézni. Tehát a hét elején káosz a hét végére meg majdhogynem csak a kosz marad a turikban... szóval érdemes egy hét közepi napot beiktatni hazafelé a munkából és lehetséges, hogy valami jó kis kincsre bukkanunk.

3. De én nem tudok turizni...


Valóban nem mindenkinek való a turizás és van, hogy egyeseknek soha semmi jó nem akad a kezükbe. Megeshet, de lehet hogy csak a hozzálássalak van a baj. Ha már elindultál akkor ne legyél rest, sok sok ládát, kifordított ruhát átnézni mert lehet, hogy pont egy kincset takar. Nálam még jól bevált praktika a márka, a jobb márkák jobb minőséget és szabást garantálnak, és kisebb az esély arra, hogy melléfogj. Ha az anyag bojtos dobd csak vissza, felesleg mert már nem szép. Csak olyan darabokat hozz el, amik hibátlanok, nem foltosak és a rajtuk lévő hiba javítható (leszakadt gomb pl).


4. Felesleges dolgokat ne vegyél meg!


Hiába olcsó és hiába csak pár száz forint a felső, ha tudod, hogy nem fogod felvenni, csak olyan ruhát vigyél haza amit már előre elterveztél és kigondoltál vagy pedig olyat ami jól beleilleszthető a ruhatáradba. Több száz egyen póló és alvós nacira sincs szükséged, szóval vagy szelektálj a meglévő darabok közül, hogy az újonnan érkezett daraboknak is legyen hely a szekrényben, vagy pedig növessz még pár lábat, hogy azokra is feltudj venni egy két nadrágot a több száz közül :)

5. Nincs mindig jó fogás!


Ezt jó ha tudod, én sem találok mindig szuper jó dolgokat van, hogy bizony üres kézzel távozok, de nincs ezzel semmi gond, hiszen éppen erről szól a turi. Ne indulj túl nagy elvárásokkal, ne itt akard beszerezni az esküvőre való kis ruhát mert lehet, hogy csak idegességbe fog torkollani, ha a 6. turiban sem találtad meg az álmaid ruháját :)

6. Legyen nálad...


Víz, kisebb táska, zacskó, zsebkendő, hajfogó... hidd el ezeknél több nem kell ha turi túrára indulsz :)


És most néhány ruha amit én turiztam az elmúlt napokban, hetekben, hónapokban pár száz forintért :)


Fehér kardigán


Elől csipkés hátán kivágott fekete felső-ruhácska 


Madárkás fodros pántos felső 


Igazi korallos könnyű nyári ruhácska-felső 


Lenge felső 


Egy picit takarítás fertőtlenítés és ápolás után mintha új lenne, pedig kereken 110 forint volt :P




Körülbelül már vagy 30 övet sikerült összeturkálnom, és az összes nem került többe mint 1000 forint :)) Jah és a legtöbb teljesen új darab :)


Ti szoktatok turizni? Vannak kedvenc bevált helyeitek?


-Rita 


3 megjegyzés:

  1. Szia! Imádom az írásaid, de kérlek javítsd az első pontban a hibát! Nem MENNY hanem MENJ! Köszönöm

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. + az áru rövid u :) én sem bántásból írom. :) jó tippek, én valamiért idegenkedem a turitól, főként azért, mert v kétszer elmentem és sosem volt sikerélményem..

      Törlés
  2. Szia :)
    Én szeretem a turikat, nyilván mindenkinek van egy kedvence, ahova szívesen tér be (vagy nagy ívben elkerüli) :D

    http://beautyfromregi.blogspot.hu/

    VálaszTörlés