Leárazások vagy nem leárazások?!

Egy jéghideg bazsalikomos limonádé mellett erőt gyűjtöttem, hogy a forróságot legyűrjem és megírjam ezt a kis zsákmányos bejegyzést. Az elmúlt hónapokban nem igazán foglalkoztam a leárazásokkal és most sem különösebben, mert nincs szükségem újabb ruhákra amiket úgysem veszek fel :) Általában a turikból szerzem be azt a néhány idényrucit amit már előre tudok, hogy csak párszor fogok felvenni, de nem bánom mert csak pár forint. Néha olyan érdekes látvány amikor az óriási sale feliratok becsábítják a tájékozatlan vevőket, majd rádöbbennek, hogy az összes akciós ruha szar, vagy szarul áll rajtuk és bánatukban vesznek valamit ami az üzlet színvonalához képes szép (de közben drága is) és megveszik mert hát bejöttek és üres kézzel nem megyünk sehová... ugye milyen ismerős. 

Általában a leárazásokon nagyon résen kell lenni, vagy időben ott kell lenni és célirányosan menni és vinni a termékeket. Vagy pedig türelmesen átbogarászva a kínálatot kiválasztani a még menthető kincseket (de ugye erre kinek van kedve a tömegben...). Én is vettem már pár olyan terméket ami igaz olcsó volt (pár ezer forint) de végül mégsem vált nagy kedvencé, és igen vettem olyan terméket is ami nem volt akciós sőt mondhatni a drágább kategóriába tartozott, de jól megfontolt döntés után jutottam a vásárláshoz és azóta is imádom (télikabát, bakancs).

Most itt nem azt akarom mondani, hogy minden akciós termék rossz, vagy gagyi sőőőt, pont, hogy nagyon jó dolgokat lehet kifogni, csak arra akrom felhívni a figyelmet, hogy minden vásárlásnál, még ha csak pár száz forint, gondolkodjatok el, fogjátok e hordani, illik e a többi otthon lévő ruhához stb. Mert felesleges kár pénzt költeni béna dolgokra, mert helyette egy kis türelemmel spórolással egy valóban nagyszerű darabot is vásárolhatunk :)

Tehát akkor az eszmefuttatás után megmutatom én mit vettem.





Az f&f-ben nagyon sok termék le volt árazva, az ékszerek között találtam ezt a két szépséget. Egyik egy szolidabb aranyosabb kis fülbevaló (aminek alig van súlya és így nagyon kellemes viselet) a másik pedig egy sokkal karakteresebb változat. Remélem a rövid hajamhoz jól fog illeni ez a darab. De egy egyszerű nyári fehér ing kombinációhoz is jól passzol :)



Csipke cipellő, sajnos ezzel melléfogtam mert amilyen cuki és kényelmes olyan ocskán van összevarrva, sajnos már 4 x kellett javítani rajta. Vissza nem akarom vinni mert amúgy sem tudnám levásárolni az árát, olyan kis olcsó volt, a másik pedig az hogy nagyon megszerettem még így is...



Korall surranó, hiperolcsón. Az eredeti ára sem volt vészes de így, hogy nagyjából ezer forint volt, egy pizza ára, hát máris jobban kedvelem. Imádom ezt a színt. Megnéztem a cipőimet és 3 különböző páron feltűnt ez az árnyalat... nem tehetek róla tetszik :) Kényelmes és könnyed. Biztos nem hordom évekig de ha idén nyáron kitart akkor én boldog leszek :)


Mostanában ezt a fajta nedves törlőkendőt használom. Nem a legszebb összetevők de az illata olyan kellemes és ez a praktikus kis tető adagoló nagyon jó. 300 forint körül van akciósan az ára, az illata isteni finom. Leginkább a kezemet törlöm ebbe, vagy pedig amikor a lábikóimat szeretném felfrissíteni, akkor ezzel áttörlöm. Arcra sem rossz, de néha csípi a bőrt, tehát aki érzékeny az ne kísérletezzen :)


Juhu nekem is van edényfogó kesztyűm és edényalátétem. Csak jó volt körbenézni a tescóban. 899 forint volt ez a két darab, a színe pedig szuper nyárias!


Ez pedig egy amolyan ajándék volt, nagyon megtetszett ez a világos táska, nincs is hasonlóm. És legtöbbször egy fekete darabot hordtam, de már nagyon untam. A mérete tökéletes, a külső zseb praktikus, vállon és átvetve is hordható, szóval hibátlan! Nem volt akciós, de akik most keresnek táskát a tescóban sok sok darab le van árazva 30-50 % -al! Ez a darab 4300 forint volt.


Kíváncsi vagyok ti mit gondoltok a leárazásokról? Mikor és mit szoktatok ilyenkor vásárolni? Szerintetek a jól megtervezett lista vagy a spontán akciós vásárlás a célravezetőbb ?

Remélem megtudhatom a ti véleményeteket is, az előző kérdésekre amit kommentben kaptam válaszolok így érdemes mindig visszanézni :)

További kellemes estét, ha akciókat láttok a csoport facebook oldalán ne felejtsétek el megosztani, hogy mindenki tudjon róla! De tudjátok csak ésszel :P


-Rita

8 megjegyzés:

  1. én most tök véletlenül mentem be az Árkádba, mert munka előtt volt egy kis szabadidőm. spontán bementem a Terranovába (csábítottak a nagy piros 70%-os táblák) és találtam is egy olcsó farmert meg egy fekete topot. de csak azért vettem meg őket, mert ezer éve nem vásároltam ruhát, egyébként nem hoz lázba az ilyesmi :) akkor vásárolok többnyire, ha valamire szükségem van, de ezek a spontán dolgok is jók azért néha:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem is szuper dolgokat lehet így kifogni főleg ha az alapdarabokra gondolunk. De sajnos nagyon sok üzletben látom ezeket az alsókategóriás, műszálas borzalmakat, amiknek még a felszegésével sem bajlódtak csak simán úgy ahogy van árulják... Fehérneműk terén szuper akciókat lehet kifogni ilyenkor, hiszen általában a minőség a megszokott csak a minta éppen nyárias vagy tavaszias és így már nem illik bele a következő szezonba és máris akciósan vehetjük meg.

      Törlés
  2. Tudatosan sose készülök a nagy leárazásokra, ha belefutok és le van árazva valami, amit már rég kinéztem, az nagyon jó, de egyébként nem bolygatja fel az életemet...azt kell, hogy mondjam, szerencsére :D

    VálaszTörlés
  3. Azt a korall surranót mikor vetted? Csak mert ilyesmi típust keresek fehérben de eddig csak 2-3000 ft körüli áron láttam. Ha mostanában vetted talán még van esély rá hogy találok én is Tesco-ban?!! :) Egyébként jó dolgokat vettél, a horgolt cipő cuki de elég kényes darabnak tűnik :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is kicsit kényes... de pedig nagyon vigyázok rá :( Ebből a cipőből még sok volt a tescóban, ebben a színben, szürkében, feketében azt hiszem babás kékben és egy kicsit más típusban volt fehér is azt hiszem 1690 forint.

      Törlés
  4. Egyetértek veled az akciókkal kapcsolatban. Valahogy a nők bizonyos része, ha meglátja az akció feliratot vérszemet kap és csak azért is vennie kell valamit. Én sokáig szoktam nézelődni az üzletekben, és ha találok valami jót az akciós dolgok között, akkor megveszem, de csak azért, hogy megajándékozzam magam olyasmivel, amire nincs szükségem, azért nem költök :)

    VálaszTörlés
  5. Én ilyenkor csak be-benézek boltokba, semmi céltudatosság. Ha találok valamit nagyon jó áron, akkor boldog vagyok, ha nem, inkább üres kézzel távozok. Csak azért nem veszek meg valamit, hogy vásároljak :) Szerencsére pár éve már nagyon alaposan átgondolom, valóban kell e nekem az adott ruhadarab, beilleszthető e a ruhatáramba, stb. Így nem is vettem már semmi feleslegeset azóta, vagy olyat, amit nem szeretek hordani :) Az idei leárazásokból még csak egy F&F-es kendőt sikerült zsákmányolnom :D De a H&M-ben még reménykedek, hogy ráakadok valamire :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon örülök, hogy sokan az ésszerű megoldások és vásárlások mellett döntenek. Valóságban mindenki arra költ amire akar, de szerintem mindenkinek fontos, hogy olyanokat vásároljon amit utána szeretni is fog :) És ez nem azt jelenti, hogy ezentúl semmit nem lehet megvenni mert az nem ésszerű, csak hogy jobb mindent átgondolni megfontolni és így a választott darab biztosan nem fog csalódást okozni :)

    VálaszTörlés