Dm kedvencek doboz - vélemény!

Had mutassam be nektek az első dm kedvencek dobozt. Gondolom sokan tudjátok, hogy  miről beszélek. De ha nem akkor gyorsan pár mondatban összefoglalnám miről is van szó pontosan. Pár héttel ezelőtt a dm bejelentette, hogy valami hatalmas meglepetéssel készül, mint kiderült ez nem más mint az első kedvencek doboz. 5 újdonság 2990 forintért, aminek értéke 6000 és 20000 forint között változhat. 500 szerencsés embernek van lehetősége megvásárolni, akik elsőként regisztráltak a dm kedvencek oldalán (http://dmbox.hu) egy bizonyos időpontban. Én is a szerencsések közé tartoztam akik izgalommal bontogathatták a dobozkát!


Először is ami rögtön lenyűgözött az a doboz mérete, elképesztően nagy, én fele ekkorára számítottam, de pozitívan kellett csalódnom, amikor átvettem a dobozomat a dm-ben. Az eladó nagyon aranyos és vicces volt, megkérdezte, nem szeretném e itt kibontani, mert én vagyok az első és még senki sem tudja mi van benne, örömmel tettem mert én is nagyon kíváncsi voltam. A kísérő kártyáról közösen megnézegettük a termékeket és örömmel nyugtáztuk ez egy szuper doboz! De nem csak ő volt az egyetlen aki megkérdezte mi ez a hatalmas szép doboz nálam, más üzletben lévő eladók is kérdezősködtek én pedig nekik is megmutattam, mindenki nagyon elégedett volt velem együtt :)



Készítettem egy videót, amiben először nyitom ki a dobozkát, igaz már itt tudtam, hogy mit rejt :)
(egyébként új youtube csatornát készítettem, remélhetőleg lesz lehetőségem több videót is készíteni)


A gyönyörű doboz belsejében (amit én egyébként szintén imádok, és körömlakkokat fogok benne tárolni) egy szép selyempapír volt, szaténszalaggal átkötve és még egy dm matrica is volt ráragasztva. Minden egyes apró részlet, hozzájárult, hogy igazán tökéletes legyen ez a doboz.


A kísérő kártya, amin a termékek, árak és rövid leírás található 

Gliss kur - hajfény, hajolaj - 2499 forint

Igazán csilli villi a doboz, a terméket még nem sikerült közelebről megismernem, az illata gyümölcsös kellemes. 

Vademecum Pro Vitamin Repair fogkrém - 489 forint

Egy fogkrém sose lehet rossz választás, csak ne váljon szokásukká. Érdekes magának a terméknek a csomagolása. Nagyon kíváncsi vagyok a hatására is.

Alverde tusfürdő - 499 forint

Ennek a terméknek a párját, a testápolót már jó ideje használom, és imádom. Frissítő, kellemes, citrusos illat amit én nagyon szeretek főleg a nyári hónapokban.

Velvet smooth elektromos lábápoló készülék - 12 999 forint

Kíváncsian várom mit tud...

Nivea zuhanyozás közbeni testápoló - 1290 forint 

Kakaóvajas illattal, normál és száraz bőrre. Nem hiszem, hogy ezt a terméket magamtól valaha is megvettem volna, de így szívesen próbálom ki, kíváncsi vagyok mit is tud!



A jól megpakolt dobozka

Én nagyon elégedett vagyok, de ezt már mondtam. Az ok egyszerű 500 embernek nem könnyű megfelelni, de az eddigi vélemények alapján a legtöbben elégedettek. Úgy gondolom olyan termékek kerültek a dobozba amik valóban hasznosak, és én is mindet szívesen próbálnám ki. Én örülök, hogy nem került bele semmiféle kozmetikum, mert azokkal nagyon könnyű félrelépni. Mert nem mindegy kinek milyen arckrém jut a dobozba, vagy esetleg egy olyan színű sminktermék ami nem az ő "kedvence". De azt hiszem ebben nem lehet belekötni. Ma már egyre több "dobozt" lehet kapni nálunk is, de még soha meg sem fordult a fejembe, hogy bármelyiket szeretném kipróbálni, egyszerűen néha nevetséges és felesleges holmikat pakolnak bele, furcsa és nekem megmagyarázhatatlan színekben, olyan mintha csak a kiárusított már nem túl kapós termékeket próbálnák továbbadni, de ugye ez mindenkinek a szíve választása, hogy hajlandó e kiadni egy bizonyos összeget olyan termékekért amiről még semmit sem tud. Én adtam egy esélyt a dm-nek és nem kellett csalódnom, kíváncsi vagyok a nyári dobozra, remélem akkor is szerencsém lesz :) Egyébként a doboz összértéke megközelíti a 18 000 forintot ami azért nem rossz. Természetesen mindezt rögtön a kis lábápoló készülékünk maga közel 13 000 forintjával már szépen megemelte...


Scholl velvet smooth elektromos lábreszelője. Először nagyon megörültem, utána elolvastam a véleményeket több helyen, krémmánián egyszerűen lealázták :D De utána külföldi blogokon több pozitív tapasztalatba is belefutottam. Ami biztos már így elsőre, ennyi pénzért soha meg nem vettem volna. Egyébként is egy szuper minőségi lábreszelőt, igaz az kézi és nekünk kell picit mozgatni már 1000 forintért kapunk, és ha szerencsénk van egy évig használjuk. De kérem szépen ez a készülék elemel megy (nem értem... nem értem) a feje cserélhető, de a fejek olyan árban vannak, hogy amikor megláttam nem tudtam sírjak vagy nevessek mert állítások szerint jó ha 10 alkalommal jó egy fej... szóval ez a készülék mindamellett, hogy szuper dizájnos az egyik legtúlárazottabb termék amit az utóbbi 5 évben volt szerencsém megismerni... de ha egy kicsit is működni fog akkor ok, megbocsájtom neki ... de fejeket nem fogok én ehhez vásárolni az is tuti, max ha nagyon de nagyon leárazzák :D de még mindig nem értem, hogy lehet egy ilyen készüléket elemmel működtetni, cserélgetni még azt is plusz pénzért... és nem is tud kifejteni akkora energiát szegénykém, hogy egy komolyabb bőrkeményedéssel megküzdjön... nah mindegy majd letesztelem aztán nem csak itt találgatok nektek róla :)


Egyébként tényleg szép és igényes termék, baromi zavaró és kellemetlen hanggal...


Ennyi lett volna az első dm kedvencek doboz kíváncsi vagyok a ti véleményetekre is.

Szerintetek mi lesz a következő nyári dobozban?

(Az én tippjeim: valamilyen naptej, vagy fényvédős termékek (sampon, ajakápoló), barnítókrém, valamilyen nyári hűsítő arcpermet vagy fincsi illatú testpermet, valami sminktermék (bronzosító, szájfény))

-Rita

3 megjegyzés:

  1. nekem nagyon bejön ez a csomag.szinte minden tetszik.

    VálaszTörlés
  2. Nálam is ugyanez volt a helyzet a boltban, megkértek, hogy bontsam ki előttük :D Nagyon kíváncsiak voltak, még a pasik is odasereglettek :)
    Jó kis doboz, igazán megérte megvenni ennyi pénzért.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó dolgokat tartalmazott ez a doboz :)

    VálaszTörlés