Lush The christmas penguin - vélemény!


Szeretném nektek bemutatni a világ legkisebb és legfincsibb illatú pingvinjét, ő nem más mint a Lush karácsonyi kis kék pingvinje :)

Pár héttel ezelőtt még javában tartott a Lush leárazás, ami a karácsonyi termékeket illeti én odáig vagyok értük. Megkértem a húgom, hogy nézzen be nekem Pesten az egyik Lush üzletbe és telefonon egyeztessük a helyzetet, így történt, hogy hazahozott nekem 5 új fürdőgolyót :)


Első áldozatom ez a cuki habfürdő volt. Az illata narancsos, mandarinos, frissítő, leginkább nyáron tudnám elképzelni ezt az illatot, de így a hidegbe csodás nyári hangulatot tudott varázsolni. Első tapintásra is látszik, hogy ez nem olyan mint a múltkori fürdőgolyó (teszt itt) míg az poros és szárazabb volt, ez krémes és puhább tapintású. Amint a vízbe tettem, nem pezsgett csak lassan olvadni és oldódni kezdett.


Már itt mutatkozott a habfürdő mivolta, pár másodperc alatt nagy habot készített.


Meguntam a lassú oldódást, így szétmorzsoltam a vízbe és kézzel kevertem el. A leírás is ezt ajánlja.



Enyhén színezte meg a vizet, tejes-kékes lett, nem áttetsző. Az illata pedig pont olyan finom volt mint maga a termék, csak nem olyan intenzív.

Ami viszont elég furcsa volt az az érzés amit a bőrön hagyott, még a vízben is lehetett érezni, viaszos, sikamlós, elég érdekes. Fürdőzés után ami mondjuk 30 perc lehetett, az illat megmaradt a bőrön, viszont a kezeim teljesen kiszáradtak, a többi testrészemen ezt nem tapasztaltam, de kezem talán még a sok mosogatástól sem volt ilyen száraz :( mindenesetre ez fura volt.

-Pozitívum:
Szuper illat 
Nagy és krémes hab, ami fürdés után is megmarad 
Kellemes lágy szín 
Nyárias vidám, jó hangulatú 

-Negatívum:
Nem pezseg, tudom senki sem mondta, hogy pezsegni fog, de az olyan iiizgi :)
Szárította a kezem 

 Lényeg, hogy féláron vettem, így egy igazán kellemes hangulatot adott, de teljes áron azért kicsit aggasztana a szárító hatás.

A kádon, nyoma sem maradt a habfürdőzésemnek!



Egy kis lazulás, ajakradír, kedvenc büche de noel arctisztítóm, és a rózsás-levendulás arcpermet, így igazán teljes az élmény.


(ezt csak úgy zárójelben írom le mert lehet bebeszéltem, nekem ez az új büche de noel nem olyan jó mint a régi, ez darabosabb szárazabb és még az illata sem olyan jó mint a réginek, tudom vicces de nekem még mindig van a régiből, nincs semmi baja az illata is isteni, de a kettő nekem nem ugyan olyan.. sajnálom mert a régit én nagyon de nagyon szerettem, ez sem rossz, de nem értem mit tudtak rajta változtatni)


Lesz még néhány Lush teszt (L)


-Rita

2 megjegyzés:

  1. Én is megleptem magam pár féláras fürdőgolyóval a Lushból.:) A pingvin pont kimaradt, mert ahol néztem, mind olyan nyomi volt, nem igazán hasonlítottak pingvinre, és nem is habfürdőt kerestem, inkább vmi illatos, tápláló fürdőzésre vágytam. A kézkiszáradás elég bosszantó, lehet azért is intenzívebb, mert kézzel morzsoltad el a víz alatt?
    Bombardino-t és snowman-t viszont én is vettem, kíváncsi leszek a véleményedre.:)
    Nem biztos, hogy változott a Buche de Noel receptje, ugye, mindegyik "kézzel készül", más keveri össze, így lehet, hogy aki most készítette kevésbé figyelt oda, stb. Korábban már tapasztaltam ilyet, sajnos nem emlékszem mivel, talán az American Cream hajkondícionálónál volt, hogy két egymás utáni tubusomat más készítette, és vhogy a második nem volt olyan jó, mint először. Aztán legközelebb figyeltem, hogy ki készítette, és az alapján választottam.:)

    VálaszTörlés
  2. nagyon aranyos, jó lehet..én is kipróbálnám :)
    beusmink.blogspot.hu

    VálaszTörlés