2014. január 16., csütörtök

Luxury Lush Pud - vélemény!

Nem is kellet sokáig várni az első Lush tesztre!


Ez az óriási 200 grammos csoda pár nappal ezelőtt tette tökéletessé a fürdőzésemet, nah meg közben egy két sorozatrész, de talán neki nagyobb szerepe volt :)

A Luxury lush pud valami isteni illatú termék, édes és fűszeres egy picit talán a vattacukorra emlékeztet, karamelles gyümölcsös beütéssel, tehát egy igazi télies illat.

"Ennek a terméknek ugyanolyan az illata, mint a Twilight fürdőgolyónak. Csillapító, nyugtató fürdőt varázsol, melynek felszínén színes pöttyök úszkálnak, pasztellszínű szigeteket alkotva a vízben. A Luxury Lush Pud nyugtató hatású fürdőgolyó, mely simogatóan vigasztaló levendulával és ilang-ilang-olajjal készült – tökéletes fürdő lefekvés előtt"



A színe egy picit megdöbbentettet, és meg is ijesztett, mert már előre láttam, hogy órákig fogom a kádat súrolni ettől a bordós lilás színtől. Nekem jobban tetszene egy szolidabb színben, esetleg szín nélkül, mert maga az illata az ami elvarázsol. 

De jó hír, sem engem sem a kádat nem fogta be :) nem kell súrolnom!

Az illata nem fejfájdítóan intenzív inkább amolyan lágyan belengi a fürdőszobát. Én egy egész gömböt dobta a kádba, de lehet egy fél darab is tökéletesen megteremtette volna a hangulatot, mert ez nem egy hidratálós esetleg habzós változat, így miután pezsegve forogva felolvad csak egyszerűen megszínezte a vizet, nah meg csodás illatot varázsolt :) 

A papírzacsit amiben érkezett még mindig előveszem szaglászni mert az illata intenzíven érződik rajta.

Havonta egyszer egyszer úgy érzem még az árát is megérik ezek a termékek de biztosan nem lesznek heti vendégek!

Ha valaki még talál belőle akciósan a lush üzletekbe ajánlom megvételre mert nagyon finom az illata és igazán nyugtató.

Ti szeretitek a lush fürdőgolyókat?


Következő termék a Snowman habfürdő, ő már egy kis hidratálást is ígér :)

-Rita

4 megjegyzés:

  1. Húha, nagyon jól befogta a vizet, még szerencse, hogy a kádat nem! Sajnos nem tudok ilyesmit használni, nincs kád... :D Amúgy nagyon jó dolognak tartom, ennyit megérdemel az ember lánya néha! :)

    VálaszTörlés
  2. Wow, ez aztán intenzív! :O De jó hír, hogy nem fog meg semmit. Egyszer volt Lush fürdőgolyóm, azt nagyon szerettem :)

    VálaszTörlés
  3. Micsoda szín :D Imádom őket, volt már ugyanilyen képes teszt a Twillightról a blogon, ha gondolod nézd meg :)

    VálaszTörlés
  4. haha, ez a fürdőgolyó nekem is megvan és pontosan ugyanerre gondoltam mikor először használtam - úristen, tuti befogja a kádat is és engem is :D de aztán belegondoltam és szerencsére alaptalan volt a gyanúm :)
    nekem amúgy nem volt szívem az egészet beledobni, így mindig csak lecsippentek egy darabot belőle, pár alkalomra még elég lesz :)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...