2013. november 19., kedd

Cosmio henna teszt!

Végre elérkezett az idő, hogy elmondjam a véleményem erről a nagyszerű termékről. Nem kezdem az elején, hogy mi is a henna, és hogy miért jó ez nekünk a mesterséges hajfestékekkel szemben, mert erről ódákat zengenek az interneten.

Én a húgomon teszteltem a hennát, ez azért is szuper mert, még soha semmivel nem volt festve a haja, így a legjobb eredményt érhettük el, és nagyon jól látszik a henna színe.


Szükségünk volt, a hennára, hibiszkusz teára (mitől intenzívebb lesz a szín) és néhány csepp levendula illóolajra.


Porcelán edényben műanyag kanállal dolgoztam össze az összetevőket.

A henna port, átszitáltam, majd erre öntöttem annyi forró hibiszkusz teát, hogy sűrű tejföl állagot kapjak. Először túl kevésnek bizonyult a mennyiség, így legközelebb duplán kell számolni. A lényeg, hogy a húgom vállig érő dús hajához, körülbelül 15 púpos evőkanál henna kell, és legalább 2 deci folyadék, ami esetünkben a tea.


Ehhez jön a levendula illóolaj, lehet mást is használni de erről érdemes tájékozódni, mert nem mindegyik felel meg a hajfestéshez. Az olaj, megnyitja a haj szerkezetét, és nyugtatja a fejbőrt.



A kész terméket, legalább néhány órán át pihentetjük, de legjobb ha 15 órán át hagyjuk, hogy jól "összeérjen"


A hajra a kanál segítségével vittem fel a krémet és kesztyűvel dolgoztam bele a hajba. Fontos, hogy a bőrről gyorsan töröljük le a festéket, mert gyorsan megszínezi a bőrt is.

A hajon hagytuk 7-8 órát, ez idő alatt, sajnos kicsit csöpögni kezdett, így jól jön, ha zacskóval és a tetejét törölközővel bugyoláljuk be, így meleg tartjuk a fejünket is, ami a hűvösebb időben előnyös lehet. A lemosás egy kicsit macerás, de megéri higgyétek el. A hajnak egy picit szénás levendulás illata marad, még a legerősebb balzsamozás után is, ami lehet nem mindenkinek nyeri el a tetszését, gyakori mosással és ecetes öblítéssel lehet enyhíteni.


És természetesen itt a végeredmény. A felső képen látható a haj eredeti színe, alul pedig a hennázás utáni állapot.

A hennánál tudni kell, hogy végleges színét napok alatt éri el.

Akár mindennap hennázhatjuk a hajunkat, mint egy pakolásként.

Pozitív tapasztalatok amikről a húgom számolt be:

Erős, fényes jó tapintású lett a hajam, az eddig gyorsan növő hajam még gyorsabban kezdett nőni, kevésbé zsírosodik és nem korpásodik egyáltalán a hajam. Én olyan nagy színkülönbséget nem tapasztaltam,  csak a napfényen látom a vöröses fényét, de nagyon tetszenek a pozitív tapasztalataim a hennával kapcsolatban. Biztosan fogok még hennázni.

Remélem tudtam segíteni azoknak akik szeretnék kipróbálni a hennázást!


Tehát nagyon pozitívan értékeltük mindketten a cosmio hennát, kellemes szénás illat van, ami a vegyi festékek után igazán kellemes. Szép csomagolásban érkezik a fél kilós kiszerelés, aminek az ára 3000 forint körül van. Ennyi mennyiség körülbelül 4 alkalomra elegendő, ami hajfestés szempontjából nagyon kedvező ár. A színét lehet egy kicsit világosítani esetleg sötétíteni, különböző növényekkel vagy gyümölcsökkel. Én magam is szeretném kipróbálni a hennázást, de még vár rám egy 2 hónapos várakozási idő, ami alatt a vegyi festéket próbálom úgymond kiiktatni :) Én inkább barnásabb színt szeretnék elérni, így erről is hozok nektek bejegyzést, hogy hogyan is sikerült elérnem :) 



-Rita



2 megjegyzés:

  1. Szia, én is vásárolok a Cosmionál, de a hennát speciel a Vörösmarty utcai Szép kis Indiában veszem 2500-ért!

    VálaszTörlés
  2. J'aime le site et serai de retour Great blog vous les gars ont, du très bon et important d'informations. Nous aimons votre site. si vous avez un peu de temps s'il vous plaît visitez mon site qui est sur ​​http://www.meilleure-reduction.fr et me donne quelques bons conseils pour approuver mon site comme votre site. remerciements

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...