2013. május 22., szerda

Nyári haul!

Egy ideje nem volt bejegyzés, az oka csak annyi, hogy az utóbbi napokban orvosnál jártam, mellkas röntgenen voltam, felírtak néhány borzalmas (ízű) gyógyszert, nah remélem most már jobban leszek.

Lassan elkezdtem a nyaralásra is beszerezni a dolgokat, amiket még nem vettem meg, úgyhogy most néhány olyan terméket is bemutatok.


Dm és rossmann volt a cél, minden téren itt szoktam először keresgélni (persze nem ha ruhát és ételt szereznék venni)


Egy kis fényvédelem, ez tényleg a nyaralás miatt vettem. Egyik sem drága termék, így úgy gondolom, hogy azt az 1000 forintot amibe ez a két termék került bőven megérik, 2 hétig nyaralunk, ez idő alatt csak megviseli a hajamat a sós víz és az állandó napsütés ezért vettem ezt a haj sprayt, amiben vényvédő és uv szűrő van, valamint pantenol. Az illata kellemes, és könnyen fésülhetővé teszi a hajat, most akciós a rossmann üzletekben. A másik termék pedig egy 30-as ajakápoló, ami enyhén mentolos. Az ára szintén kedvező, a kiszerelés is nagyon jó. Azért vettem egy ilyet, mert ha bedobom a táskába és véletlen elhagyom nem fogom sajnálni, ellenben a lush ajakápolóval, ami szuper. Már ki is próbáltam nem kifejezetten ápol, inkább csak megelőzésre jó, de én ettől tényleg csak azt várom el, hogy védjen, és ezt valószínűleg teljesíti is. Állaga jó, színe fehér ami az ajkakon is meglátszik.


Borotva hab, szintén nyaralásra vettem 500 forint körül van az ára. A zselés dolgokat jobban szeretem, őszintén habot még nem is próbáltam, de majd kiderül, természetesen itthon is letesztelem mit tud! Az illata finom az már biztos :)


Néha a dobot alapján vásárolok :D gondolom nem vagyok egyedül, ha nőknek készítenek termékeket, biztosan találhatunk extra cuki változatot is, most ez alapján vásároltam :)


Vitaminok, szintén dm-ből, ezekről fogok bővebben írni, krémmánián botlottam bele, és nemhiába. Az egyik kapszula amit már szedek pár hete, hajvitamin (ami cinket és b vitaminokat tartalmaz) 60 kapszula 1000 forint alatt van, és már láthatóan erősödött a haja, és a körmeim, a bőrömre sincs panasz, napi egy kapszulát kell bevenni, szerintem szuper. A másik vitamin ligetszépe olaj és egyéb vitaminok valamit b6 vitamin, ez különösen nőknek ajánlott, optimális komfort érzet azokon a napokon is, hát kíváncsi vagyok. De az biztos, hogy ezentúl innen keresek vitaminokat, ha szükségem lesz másra :)


Egy testsínű nem fényes harisnya a húgomnak, nem is tudtam, hogy a dm-ben van harisnya, de meglepődtem, több méret szín és egyéb kategóriák alapján volt besorolva, nekem ez megtetszett, olcsó is volt 300 forint akciósan, itthon meg is néztem és annyira tetszik, hogy lehet magamnak is veszek, főleg ilyen áron :)

Szóval ennyi lett volna a mostani vásárlásom eredmény, próbáltam kibővíteni egy két gondolattal, hátha valakinek ez segít a döntésben :)

Hamarosan jövök tesztekkel, de még az előző vásárlásból!


-Rita 

8 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Köszönöm szerintem már jó úton haladok :))

      Törlés
  2. Volt ilyen fényvédő spray-m, szerettem nagyon :)

    VálaszTörlés
  3. Balea borotvahabom van nekem is, szeretem. Szerintem jobb a zselénél, jobban és gyorsabban lehet szétoszlatni a bőrön. Az illata szuper.

    VálaszTörlés
  4. Én is lassan két hete szedem a hajvitamint, kíváncsi leszek a hatására, de ha beválik, felesleges drágább termékre költenem.

    VálaszTörlés
  5. Az a haj spray engem is érdekelne, az akciós újságban szúrtam ki, de krémmánián nem voltak túl biztatóak a vélemények :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D én kerestem előtte krémmánián nem találtam, erre most hogy mondod megnéztem, hát majd kiderül, 499 forint volt kb, tehát ha végül nem lenne jó sőt szárítana akkor sem hiszem, hogy nagyon bántana, de max dobok bele egy kis olajat, hátha azzal együtt jobb :D bár lehet nem kompatibilisek... majd tesztelem a közeljövőben, ami a szárítást illeti :)

      Törlés
  6. Haj fényvédő spray-t megveszem én is meg nagyon tetszik még ezek a kapszulák a Dm-ben utána nézek, mert a 60 szemes jó áron lehet. :) Segítettél sokat. :D

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...