Kreatív Kedd, Tim Burton!


E heti témánk nem más mint Tim Burton filmek által inspirált smink!

Szerintem nincs olyan ember, aki nem látott legalább egy filmet ettől a fantasztikus rendezőtől.

Filmjeinek leginkább a hangulata az amivel magával ragadja a nézőt, jómagam minden filmjét láttam, és oda meg vissza vagyok értük!

Nem szeretném ezt tovább ragozni, hiszen aki ismeri és szereti a munkásságát az biztosan ugyan úgy vélekedik mint én, de ha mégis van közöttetek olyan aki nem ismerné, azoknak ajánlom hogy sürgősen pótolják ha szeretik az elvont-varázslatos-egyedi filmeket, melyben szuper sminkek és ruhák tökéletesítik az összhatást.

Minden egyes karaktere emlékezetes, ezért nem is tudtam eldönteni mit-kit kellene magamra öltenem, a legjobbnak láttam, ha az összes filmjéből (nah jó nem) inspirálódok és egy egyveleget hozok létre :)


+Az jó ha hullának nézünk ki
+Az is ha óriási csodálkozó tekintetünk van 





Őszintén leginkább a halott menyasszonyhoz tudnám hasonlítani, de nem ő volt a cél, ennek ellenére nekem tetszik, főleg a kék szín a szemem alatt és ez a kacskaringós száj, nem akartam kitölteni teljesen feketével mert ahhoz hasonlót már láttunk, tetszenek ezek a kék fényes kis strasszok, nélküle nagyon uncsi lenne, valamint szerettem volna egy kis műszempillát is, de sajnos ez nem jött össze :)

Remélem tetszik nektek és felfedeztek benne némi Tim Burtoni hatást!

Én már iszonyatosan kíváncsi vagyok a többiek alkotására, mert többen közülük szintén nagy rajongók!




Zsófi

Suzy

Emese

Vendégünk Zsuzsi (Livin Pretty)



-Rita

43 megjegyzés:

  1. juj, hát ez meseszép lett:))))

    VálaszTörlés
  2. Nagyon állat lett! Csak nem csupi vagy? :'D

    VálaszTörlés
  3. be-csi-nál-tam!!! marhajó!:D

    VálaszTörlés
  4. Úristen, imáááááááádom!!!! :) Tim Burton zseniális!!!!!!

    VálaszTörlés
  5. nagyon ügyes! :)

    VálaszTörlés
  6. Nyehee:D Nagyon durva :D Ezen a héten a tiéd tetszik a legjobban, megfogtad a Burton-feelinget (Y) :)

    VálaszTörlés
  7. Kiengedett hajjal nagyon ütős!!

    VálaszTörlés
  8. az utcsó kép mindent visz!! imádom:)

    VálaszTörlés
  9. Eszement gyönyörű és a hajad maximálisan illik hozzá:D Első képen annyira furcsa a szemed:O

    VálaszTörlés
  10. Ú, ez borzalmasan jóóó! :D Olyan ügyes, meg kreatív vagy, csak gratulálni tudok! :D

    VálaszTörlés
  11. Azta mindenit!!Tökéletes lett :))

    VálaszTörlés
  12. Nekem nagyon bejön!!! Szuper lett, ügyes vagy!!!!! ;)

    VálaszTörlés
  13. Basszus... Rita ez fantasztikusan jó lett!

    VálaszTörlés
  14. Nagyon nagyon jó lett :))))!

    VálaszTörlés
  15. Basszuuus ez nagyon jóó leeett :D Áh imádom ezeket a filmeket és nagyon jól megcsináltad ;)

    VálaszTörlés
  16. Wow!! Ez nagyon jó lett!! Imádom ezt a sminket!!! Remek lett!! Gratula!! :)

    VálaszTörlés
  17. Húúú ilyen jót már régen láttam, ezt NAGYON JÓL megcsináltad, gratulálok!!

    VálaszTörlés
  18. Gyönyörű vagy - bármelyik Burton filmben el tudnék képzelni egy ilyen sminket amúgy! :)

    VálaszTörlés
  19. Úúúú, ez gigabrutál jó lett, nem is találok szavakat. Mármint szépet, vulárisak ugrottak be hirtelen. A tiéd látom most elsőként, asszem magasra tetted a lécet, meg se merem nyitni a többit, mert ez tényleg annyira tuti! :))
    ÉS nem mellesleg szerintem jól is áll, mármint annyira tökéletesen illeszkedik a pofid jellegéhez, az arckarakteredhez, elképesztő.

    VálaszTörlés
  20. egyértelműen a Tiéd lett a legjobb a héten. grat!

    VálaszTörlés
  21. Nagyon jó lett, a szemed, a szád, a nyakad, minden szuper!

    VálaszTörlés
  22. nagyon jó. a tied tetszik a legjobban! az egész sminknek Tim Burton hangulata van, imádom! :)

    VálaszTörlés
  23. Hat ez le a kalappal, nagyon jo lett. Tatott szajjal nezem minden apro reszet a sminknek, mert egyszeruen gyonyoru! Gratulalok!

    VálaszTörlés
  24. Úristen.*-*
    Nagyon jó lett.:)
    Szerintem egy idő lehetett lemosni..:ddd

    VálaszTörlés
  25. Zseniális, a smink is nagyon tetszik, még jól is áll, de a testfestés <3

    VálaszTörlés
  26. Na most majdnem mondtam valamit:D Elképesztően jó lett:D

    VálaszTörlés
  27. Úristen ennyi kommentet max nyereményjátékhoz kapok, el sem hiszen :)))) nagyon de nagyon szépen köszönöm az elismerő szavakat :) úgy érzem akkor átmentem a Tim Burton vizsgán :)))

    VálaszTörlés
  28. Hihetetlenül ügyes vagy, gyönyörű lett!!! :))

    VálaszTörlés
  29. Ez elképesztő! :) Nézegettem jó pár percig, mert alig lehet betelni vele :)

    VálaszTörlés