Háda haul, és egyéb kiegészítők!


Néhány nap alatt összejött néhány olyan dolog amit vásároltam, leginkább nadrágot, szoknyát, papucsot és fürdőruhát kellene vennem de természetesen ezek közül egy sem jött össze :D

De nagyon elégedett vagyok így is, mert ismét jó ruhákat fogtam ki a hádában, és még vagy 5 darabot szívesen elhoztam volna, de megálljt parancsoltam! Szóval még mindig érdemes lányok benézni, ma rengetegen voltak így elég nehézkes volt a keresés és a próbálás sőt még egy kis csöppség is velünk volt aki állandóan eltűnt az embertömegben :)

De nagyon de nagyon jó táskák és övek voltak, a táskák 500-2500 forint körül mozogtak míg az övek 190-900 kb, vagy 3-4 övet ki is néztem magamnak, de inkább ruhát vettem mert nem lett volna mihez felvennem :)

Szuper nyári kis ruhák, felsők színek szerint rendezve egy egész sor korallos és neon árnylat.

De én egy ruhát, felsőt és egy masni övet vettem melyeknek az árukat a képeken is láthatjátok :)


Neon pink pamut felső, nagyon jó nyúlós anyaga van kellemes felvenni 990 forint


Kedvenc kék színemmel egy térd fölé érő kis mell alatt szűkített ruhácska 1490 forint


Itt felvettem hozza az "új" farmer kabátomat is :)


És az ultra szuper fotók :D melyeken felvettem őket :D


És a masnis vékony fekete öv 390 forint



Egyéb kategóriába pedig, megemlíteném a hajfestéket amivel ismét közelebb kerültem a kívánt
 vörös hajhoz, kár hogy nem tudom lefotózni nektek :( 

A c&a-ban ismét ékszer akció 250 forint, én egy lila kis díszes karkötőt kaptam a páromtól :)) majd ha lesz időm egymagam is benézek!

Vettem két hajpántot a kincses szigetben 150 forint darabja, egy neont és egy feketét, az a baj, hogy mindig elvesztem őket :(

Valamint egy csúcs szuper illatú nyári tusfürdőt a baleától, mangós vaníliás 499 forint, meglepő modon nem szárít és az illata is érezhető fürdés után :) ezt mindenképpen ajánlom a gyümölcsös illatok kedvelőinek, az állaga krémesebb és kevésbé habzik mind a normál balea tusfürdők!


A karkötő, gumis kis cuki díszekkel 


Tehát ez lett volna az én zsákmányos bejegyzésem aminek a fő oka az volt, hogy fel szerettem volna hívni a figyelmeteket 

A hádában található jó kis táskákra és övekre
A c&a-ban lévő akcióra 
Valamint a szuper mangós vaníliás testápolóra!


Remélem hasznos volt számotokra, én nagyon kedvelem a másoknál látható haul bejegyzéseket, nah nem azért mert érdekel mire mennyit költenek, szimplán csak sok sok hasznos információval szolgálnak!

Lassan összeírom a nyári kívánság listát és átnézem mit is sikerült beszereznem a tavasziból :)

Kíváncsi vagyok ti mit szeretnétek nyárra mindenképpen beszerezni, úgyhogy osszátok meg velem, hátha még egy kis inspirációt is tudtok nekem nyújtani ! :)



-Rita

19 megjegyzés:

  1. Nyárra én egy telitalpú szandált szeretnék, valamint 1-2 short és top is jól jönne. (: Nagyon szép cuccokat fogtál ki, nekem a kék színű ruha tetszik a legjobban!

    VálaszTörlés
  2. nagyon szép dolgokat vettél. :)

    VálaszTörlés
  3. Huu, pont ezzel a tusfürdővel szemezgettem múltkor, mostmár tuti megveszem :)

    VálaszTörlés
  4. A ruha, a felső és a karkötő jöhet nekem is :D szuper cuccok :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó dolgokat vettél. A kék ruhának nagyon jó színe van. :)

    VálaszTörlés
  6. Én is szeretem a haul bejegyzéseket! A kék kis ruhád nagyon tuti! Én trikókat szeretnék, és ballagási ruhát. :)

    VálaszTörlés
  7. Ugyanilyen ujjatlan felsőm van és imádom :)
    Minden C&A-ban van ilyenkor akció? Mert nálunk (Debrecen) két napja még nem nagyon láttam, hogy lenne ilyen, pedig örülnék neki :) Szép ez a karkötő!
    A Haul bejegyzések pedig szerintem a legizgalmasabbak :D

    VálaszTörlés
  8. Szia!
    Kaptál tőlem egy díjat :)
    http://crazyladystar.blogspot.com/2012/05/ismet-dijat-kaptam.html

    VálaszTörlés
  9. Szia!
    Tőlem is kaptál egy díjat:
    http://adriennenails.blogspot.com/2012/05/dijat-kaptam.html
    Puszi: Adri

    VálaszTörlés
  10. Köszönöm a díjakat hamarosan írok is!!! Mindeni másnap is, örülök, hogy tetszik a kis zsákmány, a tusfürdőt mindenkinek ajánlom mert fincsi az illata és jó az állaga valamint a c&a-s ékszerekért érdemes bekukkantani egy üzletbe, sok sok dolog volt-van még pl szegeden a plázába (árkádban nem láttam :()

    VálaszTörlés
  11. A Háda merre van pontosan? Most már nekem is meg kell néznem!
    A kedvenc nyári tusfürdőmet már megvettem, naptej kellene még. :) Látom vettél hajfestéket, nagyon szép színe van. Nem félsz, hogy összeveszik a hennával a hajadon? Ha kipróbáltad szívesen olvasnék róla.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Háda a plázában van ott ahol a tally meg az eldorádó, hát hennával kb 2 hónapja festettem, aztán nem vettem nem is rendeltem mert sokalltam az árát a szállítással együtt (5000 ft 250g) így gondoltam csak nem nézhetek ki ilyen bénán és megvettem ezt, be is festettem egy hete azóta csak ma mostam meg, semmi nem történt, a színe tetszik de egy doboz édes kevés az én hajamra így legközelebb kell a kettő az tuti, most ilyen ombre style a fényben alul fekete felül vörös :)) Majd talán ha kicsit jobban állok anyagilag áttérek a hennára, mert egyébként nagyon tetszene meg minden :) meg veszek indigót is hátha jó kis sötét vöröset tudok vele csinálni :)))

      Törlés
    2. Nézd csak, itt olcsóbb: http://webshop.cosmio.hu/product.php?id_product=80 Mondjuk nekem 200 g is rengeteg ideig elég, mert nincs annyi hajam és csak a tövét kell már festeni.
      Annak örülök, ha nem történt baj. Már agyalok azon mi lesz, ha megunom a hennát és vissza akarom kapni az eredeti színem, de még nem olvastam olyat, aki hennára festékezett volna. Ezért kérdeztem. Az indigóval is szemezek, olyan szép vöröses barnát lehet vele festeni, hogy csak na. :)

      Törlés
    3. Ja és köszi az infókat! ^^

      Törlés
    4. Én régebben is befestettem a hajam normál hajfestékkel henna után és lehet akkor sem vártam túl sokat, semmi nem történt, sőt anya is szokta ezt is azt is használni, bár semmit nem ajánlok mert azért mégsem lehet tudni, van aki a hajfestékre lesz allergiás úgy hogy előtte már régóta használja :)

      Törlés
    5. Köszi szépen, ez megnyugtató. :) Allergia tesztet én még a henna előtt is csináltam, minden előtt szoktam. :D Annyira kis hülye bőröm van. Nem is attól tartok, hanem hogy eltöri, kiszárítja.

      Törlés