Áprilisi kedvencek!

El sem hiszem, hogy ilyen gyorsan telnek el a hónapok :( olyan mintha még csak most lett volna karácsony közben pedig már nyakunkon a nyár, aminek én igazán örülök, mert jó érzés a napsütésben sétálgatni, fagyizni vagy éppen sütkérezni a parton...

Az áprilisi kedvenceim között leginkább gyümölcsös illatú ízű és színvilágú termékek kaptak helyet, mert ezeken kívül mást nem is használtam!


Egy kis kupac


Ahogy a jó idő beköszönt alig használok sminket, mert egyébként is lefolyna, inkább az ajkakat szeretem festegetni és egy kevés fényt vagy pirosítót felvinni az arcomra.

Orfilame terrakotta bronzosító - matt bronzosító, erősen pigmentált, tartós és tökéletes pirosító helyett nyáron, de kontúrozni is lehet vele.

Essence mono szemhéjpúderek - shrimp me up és mystic lemon, mindkettőt imádom hiszen multifunkciósak, pirosításra illetve highlighternek is tökéletesek, és ami még fontos nagyon olcsóak!

Essence korrektor - ezt majdnem minden nap használom, mindig itt a helye a kedvencek között, ha elfogy biztosan újra veszem, és mivel már a végét járja ez hamarosan be következik.

Alterra ajakápoló érzékeny bőrre - eddigi legjobb ajakápoló amit használtam, kellemes az állaga szép fényes bőrt hagy maga után és nincs illata, gyorsan rendbe hozza a cserepes ajkakat.

Essence stay with me szájfény - nagyon tartós, nagyon szép, nagyon szeretem!

Rimmel Royal Gloss szájfény - gyümölcsös illata van vizes állaga és fénye pár óráig elvan az ajkakon de ezután lassan szívódik fel, meglepő módon jól hidratálja a számat, szóval csillagos ötös, még mindig lehet kapni az üzletekben 1500 forint körüli áron több színben is, de nem túl pigmentáltak csak enyhén látszódik a színe.

Essence ecsetek - olcsón megfelelő minőségű ecseteket vehetünk, nekem mindegyik meg van és imádom őket, a púderecsetet én a bronzosításra, pirosításra használom, tökéletes a végeredmény, a lapos szemre való ecsettel pedig könnyedén fel tudom vinni a kívánt színt!

Avon szivacsos végű szemceruza - szemöldökömre használom, tartós, nem maszatolódik el, és pár pillanat alatt megvagyok vele, ezt minden nap használom.


Nyáron vagy melegben én nem használok testápolót mert nem érzem komfortosnak, olyan mintha nem kapna levegőt a bőröm, helyette inkább a gyümölcsös tusfürdőket díjazom.

Alterra orchideás jojobás tusfürdő - imádom a gyümölcsös illatát és a krémes állagát, nem szárít de egyértelműen nem is hidratál (ezt nem is várom el egy tusfürdőtől) akciósan vettem tehát tökéletes választás volt.

Balea arcradír -  ebben a hónapban többször előkerült a radír, még mindig nagyon szeretem ennyi pénzért nagyon jó termék, de szerintem nem fogom újra vásárolni, mert egy kevés cukrot mézzel elkeverve ugyan ezt a hatást érhetem el.

Balea nature arckrém - pont ma volt róla a teszt, már több mint egy hónapja használom és szeretem, jól hidratál és nem hagy zsíros érzést maga után.

Hawaiian tropic 50+ vízálló naptej - kókusz illata van, ami már alapvetően megnyerő, de legjobban azt szeretem hogy pillanatok alatt beszívódik majdnem szárazra, ha izzad az ember akkor sem kezd lefolyni, és természetesen a dolgát tökéletesen végzi, még soha sem égtem vagy pirultam meg egy kicsit sem a használta közben!


Nyáron szeretem a gyümölcsös parfümöket, de soha nem fújom a bőrömre, ruhára vagy a hajam végére szoktam, gyűrűt nem hordok mert kellemetlen nekem, de sok karkötőt és lábkötőt :D:D viselek!

Oriflame paradise parfüm - fűszeres virágos illat, inkább tavaszias, áprilisban legtöbbet ehhez nyúltam, nagyon tartós és erős illat így egy max két fújás belőle elegendő!

Ajándék karkötő - születés napomra kaptam, de nagyon tetszik, csak egy kicsit nagy a kezemre, ki tudom belőle könnyedén bújtatni, remélem nem fog leesni :)


Van rajta mindenféle kis bigyula, ha több karkötőt teszek a kezemre akkor még jobban fog kinézni, és mivel semleges színű így minden nap hordható :)


Maga az április hónap nagyon szeszélyes volt, esett napokig az eső, a kedvem is rossz volt, de utána a hónap végére az utolsó egy hétben fantasztikusan éreztem magam, évforduló, születésnap, majálisozás stb 


Remélem a május is kellemesen fog eltelni, nem csak nekem hanem nektek is!

Nektek mik voltak a kedvenceitek ki tudnátok emelni 3 terméket amit imádtatok?

Nekem nem könnyű de egye-fene :

1.Alterra tusfürdő
2.Rimmel Royal Gloss szájfény
3.Hawaiian Tropic naptej 


-Rita

7 megjegyzés:

  1. Nekem ebben a hónapban a top 3 kedvencem:
    1. Essence színezett hidratáló
    2. Essence matt púder
    3. BYS színváltós körömlakk

    VálaszTörlés
  2. Pont ezt a tusfürdőt használom én is :$ annyira imádom az illatát, nekem gyümi shake jut róla eszembe :D

    VálaszTörlés
  3. Ú, elég szimpi ezv a naptej! :) Hol lehet venni?

    VálaszTörlés
  4. Ha felkened a naptejet akkor barnulsz azért? :) Szeretnék én is venni, mert tényleg nagyon éget a nap, de azért jó lenne egy kis szín :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Természetesen kevésbé mint nélküle, de ha minden nap egy félórára délután 4 óra körül kifekszel a napra akkor lassan de biztosan (és egészségesen) barnulsz, de ha félsz hogy az 50 faktoros túl sok akkor egy 25-30-assal is próbálkozhatsz, előtte azért krémmánián az összetevőket és a véleményeket csekkold le :)

      Törlés