Vegyes haul!

Kicsit megkéstem, van amit már hetek óta megvettem, így már a tesztelésen is túl vagyok :)


Elég sok mindent elfogyasztottam (erről majd jön bejegyzés) volt ami a kívánság listán volt, és olyan is amit szimplán "megkívántam", és természetesen ajándék is!

Fent látható ebelin nedves törlőkendő (699 forint) a dm-ben vettem 150 db van benne, jól be volt fóliázva, tehát a nedvesség nem tudott elpárologni, és kibontás után erről magam is megbizonyosodtam, azért ezt választottam, mert a krémeshez vagy 2 fázisúhoz + kell még vattapamacs, és még utána fent marad a bőrön az a kellemetlen zsíros vagy olajos érzés, de ennél nem érzek semmit, nem is szárít.

Alatta látható egy Isana kókuszos tusfürdő 300 ml 290 forint, kellemes nem túl erős édes kókusz illata van, jól tisztít, azért ezt vettem mert olcsó volt, és valami megmagyarázhatatlan módon vonzódom a kókusz illatú dolgokhoz.


Az örök kedvenc arctisztítóból is vettem, az előzőben van még, de a végét járja, így jobb ha van itthon (999 forint).

Elhoztam a centrumos Rossmannból a két utolsó új ecsetet (399 forint) és a pirosítót is (essence soufflé touch blush - 010 fresh apricot) (799 forint).

Valamint elfogyott a fehér lakkom ezt otthon vettem (90 dinár) és egy pasztell pink lakkot (moyra) ami a kívánság listán volt (350 forint).






Vettem edzésre egy egyszerű felsőt, a h&m-ben 1290 forint volt, tetszik ez a bézs szín, nagyon kényelmes és jó az anyaga, volt még sötétkék, fekete, csíkos, fehér, pink, barna, szürke!... egy pink még lehet haza fog jönni :D



Ugye mondtam, hogy kb egy év után sem forrt be az ajak piercingnek a helye, így kaptam egyet a páromtól, mégpedig egy titánból készült lilás-pinkes darabot, amiben egy színváltós kis kő van, az árkádban lévő apacs ?! üzletben vettük 2000 forint volt... de mint kiderül a 1,2 ml kicsit vastag (mondjuk ennél vékonyabb nincs is)... de majd megoldom :D


Valamint még múlthéten nőnap alkalmából elmentem venni parfümöt (10 000 forint volt a keret) az árkádba mentem, mindenhol körbenéztem, és végül a douglasban vettem meg a kiszemelt darabot (Christina A, By Night), mert nagyon segítőkész volt az eladó, mindent megmutatott amit mondtam, először ennek az illata nem is tetszett, de egy fél óra elteltével a papíron nagyon jó volt, megkérdeztem melyik lehetett ez, nagy nehezen megtaláltuk, a kezemre is fújtunk, és ismét egy hosszabb idő elteltével ellenőriztem magamon is, nagyon finom édeskés gyümölcsös illata van 7999 forint volt 30 ml, inkább estére ás hűvösebb napokra ajánlom :) nyárra még mindig szeretném a J Lo Miami Glowját... 

Kaptam mellé egy kis CA parfümmintát is, aminek szintén nagyon kellemes, édeskés virágos-gyümölcsös illata van ... most jobban is tetszik mint a másik, mert tavasziasabb, de mind kettő nagyon tartós :)

Szóval ennyi lett volna ez a haul, még várok egy két csomagot :)

Néhány dologról még ma lesz teszt is :)


A kis kupac :)


Ti vettetek valamit az elmúlt hetekben, pl az essence új állandó termékei közül, hogy tetszettek?

-Rita 

12 megjegyzés:

  1. ááááh nemhiszem el, én hétfőn voltam a centrumnál a rossmannban, de akkor még semmi nem volt kirakva, tegnap meg ismét elmentem a plázába hátha, de semmi.=(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát én is 2x mentem hiába :D de szerencsém volt, de utána minden hol lesz már belőle :)

      Törlés
  2. Nekem is megvan ez a parfüm, meg a kendők is :)

    VálaszTörlés
  3. Ölni tudnék ezekért a pasztell Moyra lakkokért, felénk sajnos nem árulják >.<
    A pirszing pedig nagyon aranyos, tetszik^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát én is imádom ezeket a lakkokat de alap vagy fedőlakk nélkül gyorsan megpattan a széle :S

      Törlés
  4. Az essence pirosítót nagyon vártam, de elfelejtettem, hogy jönnek az új dolgok, és pont bevásároltam előtte, úgyhogy most nincs rá keret, meg először megvárom, mások mit mondanak róla :) Lehet, hogy kipróbálom majd az ecsetet is.
    Én is vettem két ilyen H&M-es felsőt, feketében :) Nagyon jó lesz nyárra, amikor leginkább laza, sportos darabokat hordok. Ahol én voltam, ott csak fekete, szürke, és csíkos volt, pedig valószínű, hogy sötétkéket is vettem volna.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem is nagyon frankók ezek a felsők, olyan kényelmesek és olcsóak, egy fehéret vagy feketét olyan jól kilehet használni a mindennapokban, csinosabban vagy sportosabban öltöző embereknek is :)

      Törlés
  5. Az ecsetre kivi vagyok :$ meg a pirosítóra is :) eddig nem sok jót hallottam róluk :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ecset jó, mondjuk mind a kettő másmilyen :D de mind2 tömött és puha csak ez egyik merevebb :)

      Törlés
  6. jaj a jó kis C.A. parfümök :D Ez nekem a téli illatom volt 2 éve, szerettem, de az első, ami neked mintában van, az számomra valamiért jobban fogyott, vagy 3 üveggel elhasználtam :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát most nekem is az van hogy a kis minta jobban tetszik, mert nem olyan nehéz édes :D de elhasználom nincs vele gond, de inkább esti alkalmakra :)

      Törlés