Oasap rendelés megérkezett!

Egy hete végre hozzám is megérkezett a bizonyos táska melyet az Oasap jóvoltából ingyen rendelhettem.

Sok helyen olvastam negatív kritikát és véleményt ezt betudtam annak, hogy rosszul választottak és bíztam abban, hogy én nem így járok.


A bizonyos kiszemeltem, már itt beleszerettem :) 

Hétfőn mentem el a csomagért, óriási nagy szürke fóliába volt becsomagolva, tehát a táskát nem hajtogatták meg, ez már egy plusz pont, hiszen nem túl szerencsés ezeket a műbőr táskákat huzamosabb ideig összenyomorgatni mert az bizony meglátszik rajtuk, duplán volt beletéve ebbe az anyagba, így a csomagolásra panaszom nem volt sőt még pozitív, hogy nem hajtották össze!



A táska mind külalakban mind színben és minőségben is azt nyújtotta amit elvártam!

Itt még üresen kicsit behorpadva itt ott!

Aminek külön örültem a hátujján lévő cipzáros kis zsebecske mert erre nem számítottam, mert nem volt feltüntetve és a képen sem láttam.


A táskához járt egy bőr szíjon lévő aprópénz tartó, amiben én zsebkendőt tartok, de pl egy telefon is elfér benne, azt sajnálom hogy nem lecsatolható :)


A táska nem csak a bőr kis szíjjal záródik, hanem egy normál cipzárral, ami azért elég fontos szempont, mert ilyen nagy táskából elég könnyű bármit elemelni...


Óriási belső, puha barna mintázott szövettel 


2 külön cipzáros és közöttük egy sima zseb is található, jó nagyok, a női dolgoknak jut bőven hely, és az apróságainkat is ide tehetjük nem kell az óriási táska aljába szórni


Amit általában magammal viszek, ebben a táskában is kényelmesen elfér, és jól rendezhető 


Tökéletes



És ilyen szép ha meg van pakolva, kitölti a részeket nem tűnik már összeesettnek :)


Külső: az anyaga nagyon finom puha műbőr, először kellemetlen illata volt, pl mint a kínai dolgoknak, ezt gondolom mindenki ismeri, egy napig szellőztettem és most már semmi nyoma.A vékony pántok ellenére strapabírónak tűnik, mind a színe mind az alakja pontosan megegyezik az elvártakkal.

Használat: már párszol mentem vele, vásárolni, ügyeket intézni és nagyon kényelmes volt, nem csúszott le, nem akadtam bele, és egyáltalán nem éreztem túl nagynak, ami negatív hogy pár alakalommal kicsit nehezebben nyílt a cipzár.

Összességében: azt kaptam mait vártam, úgy érzem 30 dollárért is megvenném, sokan mondták hogy ebayen fent van feléért is, igen ám de minimum egy hónap míg ideér (ha ugyebár ideér) ha nem vagyunk elégedettek a minőséggel jöhet a reklamáció és a visszaküldés vagy a pár hónapig is eltartó ebay vásárló védelmi dolog, mellyel ha megállapítják, hogy mi jártunk rosszul akkor az eladó köteles visszafizetni a pénzünket (többször fordult velem elő, és igen vissza is kaptam, de sajnos sokáig tartott még úgy is az ügy hogy teljességgel nekem volt igazam).
Az oasapnál ingyenes a szállítás, 1-2 héten belül megérkezik az általunk kiválasztott termék, első rendelésünkhöz 25% kedvezmény jár, sok sok akciós dolog is van az oldalon. Ha nem vagyunk elégedettek, nem kell tartani semmitől írni kell nekik és ha sérült árút kaptunk azt azonnal javítják és küldenek másikat, így érdemes írni nekik és nem otthon bosszankodni :)

Egy biztos ékszert nem vennék, de táskákat, pénztárcákat, néhány ruhát (ami nem túl passzentos farmer naci meg ilyenek) tuti :) 


Akit érdekel a táska az itt nézheti meg : Táska

És itt vannak amiket még kinézet nagyon imádom ezeket is:



És a kedvencem baba rózsaszín és barna táska, ez wow 




Nektek hogy tetszik a táska?

Nektek melyik a kedvencetek?


-Rita

11 megjegyzés:

  1. Ó, bakker... HA tudtam volna, hogy cipzár is van benne, ezt rendeltem volna.Azt hittem, csak a kis pánttal záródik.
    Nagyon szép :)

    VálaszTörlés
  2. Basszus, valahogy én se láttam ezt a táskát, hogy belefér a keretbe :O Nagyon tetszik, szerintem szuperül választottál! Ha legközelebb a virágmintásat rendelnéd, akkor légyszi szólj előtte, mert akkor megvárnám, hogy mi a véleményed róla, nekem is wishlisten van, viszont előbb szeretném az újságpapírmintásat megrendelni :)

    VálaszTörlés
  3. Szuper ez a tatyó, nagyon csini!

    VálaszTörlés
  4. Nekem nagyon tetszik, nagyon megérte! Örülök, hogy pozitív a véleményed :)

    VálaszTörlés
  5. de jó neked:)gyönyör ez a táska

    VálaszTörlés
  6. Bakker, ez nagyon jól néz ki! Jó választás volt :)

    VálaszTörlés