DIY tollas fülbevaló!


Kellékek :

Pillanatragasztó (nekem csak a képen való volt, kicsit lassan szárad, szóval jobb a pillanat)
Valamilyen fogó, amivel a drótot tudjátok hajlítani és a ragasztós részt össze szorítani 
Természetesen tollak 
2 vékony bőrdarab (régen karkötők és nyakláncok is voltak ilyenből, ebből vágtam le egy kis darabot, sajnos a szín nem az igazi, de ha tehetitek akkor vagy fekete-fehéret vagy pedig azonos színűt használjatok)
Fülbevaló kapocs és karika 


(ez még a régebbi fehér)

Tehát a bőr darabra a karikát rátesszük, és félbe hajtjuk 


A bőr belső oldalát beragasztózzuk közé illesztjük a tollat, hogy egyenesen álljon, addig hagyjuk így míg meg nem szárad


Száradás kész :)


Rátesszük a kis kapóra a fülbevaló akasztót (én egy régi rossz fülit szedtem szét :D)


É most jöhet a díszítés, ha van vékony drótunk azt is ide tekerhetjük, de én cérnából fontam, és azt tekertem majd kötöttem a bőr köré, erősen, hogy le ne essen :)

+ a bőrre itt még egy kis karikát tehetünk, melyre láncot, gyöngyöket, vagy egyéb díszt akaszthatunk, én azért nem tettem rá semmit mert az előzőn van, és ez egyszerűbb


Ilyen lett a végeredmény, szebb lenne ha nem mályva lenne a bőr, de ezen már nem tudok segíteni :D:D

De ti akármilyen színt tehettek rá :) sőt nem is kell elég a bőr és egy kevés kis lánc gyönggyel :)

Tollakat valamilyen hobbi boltban esetleg virágos kellékeket árusító nagykerben érdemes beszerezni mert jóval olcsóbb! Én a nagynénimtől hoztam ezt a pár darabot :)


Igaz vizes a hajam de így néz ki 


Ez pedig a múltkori láncos verzió :)


Remélem tetszik az ötlet és hasznát tudjátok venni :)


-Rita

6 megjegyzés:

  1. Szerintem evvel a színnel is szuper lett :) Tollat a KIK-ben is lehet venni csomagban :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ÚÚ köszi az ötletet :) és köszönöm szépen :)

      Törlés
  2. Eszméletlenül néz ki! Imádom a tollas fülbevalókat, ügyes vagy! *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszike, én is imádom a tollas fülbevalókat most valami hosszúra pályázok

      Törlés