Vasárnap!

Huhhh, hát ennek a hétnek is vége.


Jelenleg is ez a helyzet, bent sötétség kint pedig hideg... és mos is esik a hó :)

A hét túlnyomó többségét itthon töltöttem, innen dolgoztam, szombaton léptem ki először akkor is mondhatni a kényszer vitt rá, de végül jól sült el az egész.

Szóval a héten nem volt semmi érdekes, de a hétvége annál eseménydúsabbra sikeredett.

Itt volt Fanni akivel végre kiélhettük a szokványos csajos programokat, körömfestés, arcpakolás, sminkelés, én pedig felvilágosítottam mi az ami jót tehet a száraz bőrének, elmentünk vásárolni, hozzám képest kicsit lassabban dönt de ennek ellenére jól szórakoztunk szombat délután.Én csak egy két dolgot vettem de erről teszt lesz hamarosan.

Az árkádban voltunk Fanni, Edit és én, majd odajöttek a fiúk és bevásároltunk, nagy nehezen haza cipeltünk mindent, közben vissza kellet valakinek fordulnia mert elfelejtettük venni mosogatószert, beáldoztuk magunkat Fannival így nem cipeltünk semmit :D

Közös megegyezés alapján pizza és fánk volt a vacsora, elég kalória szegény nem mondom...


Családi-Valentin napi szívecskés fánk



Csupán csak 60 db fánk és 7-8 pizza készült el az este folyamán, mellé egy kis forralt bor 

Vasárnap vagyis ma pedig szülinapra mentünk, ahová készítettem egy fehér csokoládés citromtortát nagyon de nagyon finom volt... de elfelejtettem lefotózni

Szóval a hétvége nagyon de nagyon jó volt, sokat beszélgetünk, mászkáltunk, zumbáztunk Fannival, nah meg ettünk, aminek a következményét holnaptól szigorúan ledolgozom :D

Természetesen a héten készült még más finomság is...



Tökmagos zöld kenyér 


Sonkás-hagymás sajtos rakott krumpli 


Almás-mézes csirkecomb 


Ez a legegészségesebb mind közül, tejes köleskása gyümölcszselével 


Barnás-bordó Sissi körömlakk, mentségemre szóljon nem én vettem... csak teszteltem, sajnos fedőlakk nélkül gyorsan megpattan, de ennek ellenére nagyon tetszik a színe.

Pénteken rendeltem néhány dolgot az Oriflame-től 


Közöttük ezt a tavaszi parfümöt is, ami a kívánságlistán szerepelt, első virágos parfümöm

"A Paradise Eau de Parfum maga a megtestesült csábítás. A bazsarózsa kifinomult aromájának, a jázmin és a rózsaszín bors illatának pazar harmóniája, amely a cédrusfa és a pézsma érzékiségében teljesedik ki. Egy lágy, nőies eszencia."

Szerintem az üvege is csodálatosan néz ki, de ami a legérdekesebb sejtelmem sincs milyen az illata... lehet nagyon rossz lesz, mármint számomra, de akkor tudom hová fog kerüli :)

Rendeltem még olyan termékeket is amik már vagy kifogytak vagy pedig éppen kifogyóban vannak és nagyon szerettem őket. Holnap érkezik meg a csomag, délelőtt elsétálok érte.

Jelenleg nagyon fázok pedig nincs bent hideg, szóval lehet megfáztam :S

Holnaptól jön egy két teszt, valamint még egy Valentin napi köröm ötlet is...

Szóval ez a hét nagyon nyugisan telt, este filmezés majd alvás, valószínűleg míg a hó marad nem is lesznek túlbonyolítva a napok.

Vigyázzatok magtokra a hidegben nehogy megfázzatok!

Én megyek és iszom pár liter teát :D

-Rita

21 megjegyzés:

  1. ííííí ezt a bejegyzést vártam egész nap. :D

    VálaszTörlés
  2. Már megint gasztro-orgiákat rendeztél :) Csorog a nyálam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Imádok főzni, remélem egyszer saját éttermem lehet :D

      Törlés
  3. már vártam ezt a bejegyzést :) és ezek a sütik meg kb rájuk nézek és hízok 3kg-ot:D
    bejelöltelek fb-on Rita mert fontos lenne váltani pár mondatot! :)
    várom a következő vasárnapot! :D

    VálaszTörlés
  4. Én is vártam már :) A fánkok nagyon finoomnak néznek ki, kinyitom az ablakom is, csak küldj fénypostával *_*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy mint a Mézga családban mikor a "rokonuktól" kértek mindig valami bizgentyűt :D

      Törlés
  5. Csorog a nyálam, de tényleg. :)) Nemrég vacsoráztam, de megint éhes lettem.. :D

    VálaszTörlés
  6. Az a sok fánk...áhhh, de megkívántam őket! :))

    VálaszTörlés
  7. Innen az almás-mézes csirkecombot és a köleskását vinném első körben:) Remélem nem fáztál meg! Ha mégis, jobbulást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az almás csirke: Felső csirke combból csináltam én de mindegy milyen, fűszereket negyed deci olíva olajba tettem kb annyiba amennyi a húst jól átjárja,Szóval olaj+rozmaring egy kevéske+csili egy kevés+fél citrom leve+só+bors ezt a húsra öntöm jól bele masszírozom majd félre teszem egy órát, ez után egy serpenyőt jól felhevítek és a bőrös felükkel a húst beleteszem, nem kell forgatgatni, 8-10 percig a bőrös oldalán sütjük pirítjuk, majd amikor szép arany barna megfordítjuk és egy felszelt vöröshagymát rádobunk a tetejére, ezzel együtt még sütjük 5-10 percig közben egy kicsit a hagymát megkeverhetjük le ne égjen. Amíg sül egy almát felszelünk reszelünk rá egy picike gyömbért (ez elhagyható) a húst átszedjük egy tepsibe bőrrel felfelé a tetejére tesszük az almát és betoljuk a sütőbe 15-20 percre ezután kivesszük és egy kiskanál mézet rácsurgatunk, nem kell mindenhová jutnia így lesz kellemes az egésznek az íze, vissza a sütőbe még 5 percre és kész is, mi salátával és burgonya pürével ettük :)

      A kölest pedig úgy kell hogy dupla adag vízbe először feltesszük a kölest főni (te döntöd el mennyi szeretnél egy bögre köles 2 bögre víz) puhára főzöd de ügyelni kell rá le ne égjen ez kb 20 perc, ha megfőtt akkor 0,5-1 liter tejjel felöntjük kikeverünk egy puding port vaníliás cukorral és besűrűsítjük az egészet, ezzel kész is, egy nagy edénybe csokit tördelünk és erre ráöntjük a kölest, közben készítünk gyümölcs zselét, pl én ribizliből felöntöttem vízzel a ribizlit leturmixoltam és a zselé utasításai szerint jártam el, majd a középmeleg kölesre öntöttem az egészet a hűtőbe tettem majd amikor kihűlt akkor kanállal lehetett szedni, az alján ott volt a csoki a közepén a krémes vaníliás köles majd pedig a savanyú gyümölcszselé :) nagyon fincsi volt :)

      Remélem értelmesen írtam le mindent :D ha valami írj

      Törlés
    2. Hű, nagyon köszi!:) Egyébként durván jókat főzöl!!! Nekem mostanság nem volt időm/türelmem ilyen macerásabb kajákra, de egészen meghozod a kedvem, hogy újra összeszedjem magam.:) Bár most egyszemélyes konyhát "vezetek", de nincs kifogás.:D

      Törlés
  8. Basszus mindig éheztetsz vasárnap este, most is korog a hasam a sok fincsiség láttán xD

    VálaszTörlés
  9. fánkot ide nekem is!!!! :) csodásak :)

    VálaszTörlés
  10. Annyira imádom a vasárnapjaidat!!! :) És ez a sooook fini kajcsi!Neeeeeeeeeeeee!A fánkok igazi remekművek, olyan istenien néznek ki! A kenyér receptjét nem küldenéd el nekem, ha megkérlek? evi.babics@gmail.com Kösziiii! :):)

    VálaszTörlés
  11. Szia. Azokat a cuki kis szívecskéket honnan szerzed?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, szegeden a cukrászkellékesben vettem egy nagy zacskó kb 1000 forint volt, több mint egy éve vettem és a fele még mindig megvan :) van minden alakban gyöngy kis virág színes kis formák :)

      Törlés
    2. Kár, hogy nagyon messze van :(

      Törlés