Elfogytak!

Januári hónapban arra törekedtem, hogy a meglévő krémeket, parfümöket, kozmetikai termékeket használjam, először azokat melyeknek közel a lejárati idejük vagy amiben már csak kevés volt.

Mivel a kívánság listánál írtam, hogy csak akkor vehetek új dolgot ha az előző maradéktalanul elfogy, így ezt betartottam, de mivel testápolóból van még 4 darab ... ehh, parfümből vagy 8-10... ezért azokat kell minél előbb kivégeznem, mert felesleges csak begyűjteni és tárolni az újdonságokat.

Azt már tudhatjátok hogy először mindig utána nézek a termékeknek és csak ezután veszem meg, ez most is így lesz ha végre sikerül mindent maradéktalanul felszámolnom.

Most pedig egy rövid összefoglalóban kifejteném a véleményemet az elfogyasztott termékekről hiszen már egy komplex kép alakult ki bennem hogy érdemes e megvenni az adott terméket.


Januárban ezeket sikerült kivégeznem, még a dobozkákat is szétvágtam, hogy az utolsó cseppig mindent kinyerjek belőlük 

Kezdeném az elejéről 

Babaylove ultra sensitive testápoló, ezt közel fél éve vettem 299 forintért, dm saját márkás gyerekeknek készült terméke, illatanyag mentes, semmilyen de még baba illata sincs, természetes olajokban gazdag összetétele van, folyékony állagú, lassan szívódik fel, állaga miatt csak keveset kell bedolgozni mert nem tud felszívódni. Nyáron lefolyt rólam a nagy melegben, de most télen tökéletesen működött, 2 hétig mindig ezt használtam. Csak is télen venném újra, ennyi pénzért nagyon jó testápoló. (A külső szerintem már megújult)

Alverde iszapos arctisztító, ezt már újra is vásároltam a hónap elején, nagyon szeretem, jó összetétel és jó hatás, dm 900 forint.

Alverde citromvirág és sárgabarack balzsam ezt már évek óta használom nagyon bevált, selymes jól fésülhető lesz tőle a hajam, nagyon kellemes friss illata van. Nagyon sűrű könnyű eloszlatni a hajon. 800 forint dm, ezt már újra is vettem, de láttam krémmánián hogy az Alterrás (rossmann) balzsamnak van egy nagyon szép összetevős változata is amiről sok sok jót írtak, tehát ki szeretném próbálni, de mindenesetre ez a kedvencem marad mindaddig míg ennél jobbat nem találok.

Alverde mandulás és jojobás samponja, közel egy évig használtam, nagyon jól tisztít, közepesen habzik, jó az illata, zselés állaga van. A samponok engem nem nagyon érintenek mélyen, a cél a szennyeződés eltávolítása erre pedig tökéletes ez a kímélő sampon, e helyett az Alterra gránátalmás samponját vettem újra mert az 25 százalékkal többet tartalmazott és az jobban megérte, de bármelyik jó ezek közül, a lényeg egy jó házi pakolás és a balzsam.(750 forint rossmann)

Oriflame Miss Punk parfüm közel két éve vettem, már nem gyártják sajnos, szeretem az édes virágos illatokat  , ha nem a virág dominál és itt nem :) újra venném ha lenne de nincs szóval nincs jelentősége. De hamarosan szeretnék egy igazán tavaszias illatot :)

Parodontax fogkrém, 2-3 tubussal használtam el belőle, jól tisztít és szemcséi révén még fehérít is, az íze botrányos, sós, de hozzá lehet szokni, attól függetlenül, hogy nem mentolos érzés marad utána nagyon friss érzést kelt.Kicsit drága de mindenképp megéri befektetni azoknak akik fogíny problémával küzdenek, vagy pedig egy természetes tiszta összetevős fogkrémre vágynak sok sok gyógynövénnyel.Plusz ugyebár fogorvoshoz járok egy ideje és volt foghúzásom, de ennek köszönhetően nagyon gyorsan begyógyult a seb.1200 forint egy csomag, de most a hetekben láttam dm-ben hogy 2 darab egybe csomagolva csak 1400 forint, szóval akit érdekel csapjon le rá. Újra venném ha szükségét érezném egy kis ápolásra, de jelenleg egy olcsóbb alternatívát keresek.

Sensodyne rapid fogkrém, ezt kb egy hétig használtam, mert a fogorvostól kaptam kis mintát, elvileg az érzékeny fogakra van, lehet bedörzsölni is vagy pedig normál fogmosáshoz használni.Hidegre melegre érzékeny fogakon segít, hát én nem vettem észre nagy változást, fogmosás után a hideg vízzel való öblítés majdhogynem ugyan olyan megrázó élmény volt, drágának is tartom 1400 forint 75 ml, nem fogom megvenni a nagy kiszerelését.

Oral B fogselyem, örülök hogy elfogyott mert nagyon vékony volt, és fájdalmas ha megszalad és belevágott az ember ínyébe, ebből adódóan nem venném meg sőt 900 forint.E helyett vettem dm saját márkás sensitive pamut szálas fogselymet sokkal de sokkal jobb, és csak fele ennyibe kerül, de ugyan úgy 50 méter.


Nagyon tetszik a csomagolás, nagyon igényes, gumis az oldala jó megfogni, a pamutszálak megduzzadnak nedvesség hatására, így sokkal jobban tisztítanak. Sok ismerősöm nem használ fogselymet mert macerásnak érzi, de higgyétek el nagyon fontos lépés, az ember fogkefével csak a fogak 30-40 százalékát tudja tisztán tartani, a többi tisztítására pedig a fogselyem hivatott, 50 méter nagyon sokáig elég, tehát nem egy nagy befektetés, tessék mindenkinek használni fogselymet, ezt a dm-ben vettem 399-499 forintért.


Ezeket sikerült elhasználnom januárban, az arctisztítón kívül mindegyik helyettesíthető és valószínűleg a másik balzsamot is ki fogom próbálni mert nagyon kíváncsi lettem (de csak akkor ha ez elfogy... de még majdnem teli van :D)

Remélem hasznos volt ez a bejegyzés, minden hónapban próbálom majd bemutatni mi az ami elfogyott és hogyan vált be, valamint újra veszem -e vagy pedig új alternatívát keresek.

Ti elszoktátok használni minden cseppjét egyes kozmetikumoknak vagy ha már kevés van benne újat vesztek és a maradék csak kallódik?


-Rita

9 megjegyzés:

  1. Á az a parfüm nekem is megvolt :D IMÁDTAM

    VálaszTörlés
  2. Ez hasznos, mert aki eddig hagyta és csak torlódtak az újabb és újabb cuccok, talán észbe kap, hogy előbb el kéne használni.
    Bár én eddig is mindig mindent próbáltam teljesen elhasználni, persze kivétel van, pl parfümnél 2-3 mindig van, mert van ami inkább nyári, inkább téli, de következő alkalommal ugyanezt veszem elő, nem pedig újakat veszek :]
    Azért is megéri, mert mikor már lejár a szavatossága, nem szívesen használja az ember, inkább kidobja, így mondhatni, a kukába dobta a pénzét, és még tárolgatni őket, útban vannak, stb :D
    Ilyenekben jobb szeretem a rendet :]

    VálaszTörlés
  3. Jajjj a Paradontaxot én is használtamxD tényleg hatásos, nekem 1 hó alatt rendbe hozta az ínyemet :) de a végén már nagyon csesztette a torkom az az "íz" :D

    VálaszTörlés
  4. Én is próbálok mindent elhasználni, vagy mikor már nagyon kevés van belőle akkor pótlom. De nem mindig jön ez össze :D De azért próbálkozom :)

    VálaszTörlés
  5. Parfümöket és sminkcuccokat szoktam csak felhalmozni :) a többiről szerencsére leszokóban vagyok. Pont ezért írom én is mindig hogy mi fogyott el, hogy ösztönözzem magam hogy nem kell mindenből 100-at felhalmozni. És így hogy fogynak otthon a cuccok azt vettem észre ha pl csak egy testápoló van otthon az sokkal hamarabb elfogy mintha hármat használnék váltogatva :) logikus!

    VálaszTörlés
  6. Szeretem ezeket a bejegyzéseket, hasznosak :]

    VálaszTörlés
  7. Nekem is most az a célom, hogy elfogyasszak mindent és csak akkor veszek új dolgokat. Paradontax fogkrémet én is használom, már az ízét is megszoktam és tényleg hatásos. :)

    VálaszTörlés
  8. Én is mindig szétvágom :))
    Egyébként nekem is ez a célom, elég jól haladok, csak a hajbalzsamokkal lesz 1 kis gond. :D

    VálaszTörlés
  9. Halmozok ugyan, de figyelek, hogy mi mikor jár le, és a fogyóban lévő termékeket az utolsó cseppig elfogyasztom - a tusfürdők fürdővízbe kerülnek a flakon kiöblítésével, a krémek flakonját pedig elvágom a teljes kiürítéshez.

    VálaszTörlés