Egy kis boldogság, személyes kivitelben!

Végre ismét itt, valahogy soha nincs mit "bemutatnom" nektek amikor úgy érzem ideje lenne posztolni.De most a hétvégét tudatosan felhasználtam arra, hogy készítsek fotókat ez majd a kreatív keddi bejegyzésben mindenkinek látható lesz, de egyéb pillanatokat is megörökítettem.

Ha valaki nem szereti a személyesebb posztokat azoknak csak egy két újdonsággal szolgálhatok, amit a poszt végén találhatnak.

Péntek délután végre hazajutottam, kiderült számomra, hogy még 2 pulcsiban és egy zakóban is hideg van :S
Otthon végre "házi" kaját kaptam, valljuk be mindenki legjobban az anyu, (az én esetemben a mama) főztjét szeretjük a legjobban.
Volt fincsi tejbe rizs is, amit a gyerekkori kedvenc bocis tálkájából ettem meg, annyira cuki, hogy megmutatom nektek is.


Köztudott rólam, hogy a nappal kelek és a holddal alszom, ez most sem volt másként már 9 kor aludtam.
Másnap reggel amikor kimentem érzetem, hogy nagyon hideg van, így gyorsan elkészítettem egy nagy adag teát és egész délelőtt kint a konyhában anyuval beszélgettünk, amikor ő elment dolgozni én készítettem sütit.


Nah jó nem ezt, mert ez még pénteki útravaló süti volt, de csak erről van fotó :P

Ez egyébként almás fahéjas muffin, isteni olyan karácsonyos.


Egy csomó gyümölcs van még a kertben, sokféle szőlő, füge, ami az egyik kedvencem.



És képzeljétek néhány hete a szomszéd házban valakinek (cicának) született 5! kismacskája akik minden nap átjárnak hozzánk, sajnos itt csak 3 van de olyan édesek :D elvileg nem szabadna őket etetni mert ide szoknak, de olyan cukik, nem lehet nem megetetni őket.

Szombat délután a nagy hideg ellenére elindultam szétnézni, hátha találok valami érdekességet, de csak néhány körömlakk került a kosaramba, voltak még különlegesebb színek is, de hasonló árnyalataim még nem voltak így ezek mellet döntöttem.

Darabjuk kb 200 forint, a Golden Rose itt Szegeden is több boltban megtalálható csak 150 forinttal drágább.





Nagyon örülök a nude és a kék árnyalatnak.
A kék mellé szeretném megvenni az essence kék csillámos lakkját.

Vasárnap isteni ebéd után nekiláttam egy fontos teendőmnek, amit hamarosan ti is láthattok.

A napsütés ellenére nagyon hűvös volt, a buszon hazafelé már csak álló hely volt még a határon is átkellet sétálni de másfél óra alatt letudtuk a haza utat.


Egyik fénypontja volt az estének amikor a szobába belépve az asztalon megláttam a csomagot.
Azonnal kibontottam és nem várt meglepetésbe botlottam hiszen Csilla mellékelt segítségemért cserébe egy fincsi vanília illatú csillámos szájfényt, egy oreos milka csokit amiről jelentem isteni finom, egy nagyon aranyos füzetet, valamint a nyereményemet a palettát, erről hamarosan láthattok tesztet és sminkeket is.

Azt kell mondanom ez a hétvége tökéletes volt.
Sőt az egész hetem is boldogságban úszott.Egy másik nyeremény játékon is szerencsésnek bizonyultam, amint megkapom a kis csomagocskát be is mutatom nektek, de már annyira várom hogy utána néztem a neten egy két tesztnek és azt kell mondanom imádom őket :D

Szóval most megpróbálok felétek is sugallani egy kis boldogságot :)

Egyébként megszeretném köszönni, hogy már ilyen sokan vagytok itt és a facebook oldalamon is :)


Holnapra mindenkinek jó munkát és sulit, egy termoszba szállítsatok magatokkal sok sok meleg teát.



-Rita



6 megjegyzés:

  1. Örülök h megyek Szegedre nyílt napra tuti be fogok szerezni pár szépséget...

    VálaszTörlés
  2. az a nude lakk gyönyörű!!! alig várom hogy az összes körmödön lássam:)

    VálaszTörlés
  3. huu szegeden ezt a nude csodát hol tudom beszerezni?:)) hajj de jó kis hétvégéd volt:)) örülök h boldog vagy:))éédi a boci:)) huu kéne egy termosz bögre, de olyan drágák:S:D

    VálaszTörlés
  4. olyan szép színük van a lakkoknak :$ úgy ennék tejberizst :)

    VálaszTörlés
  5. http://content.onliner.by/forum/dc7/a7e/368830/800x800/3aece70a1248bb996cfe6f554455fa80.jpg <------ ez csak egy kis ízelítő, de am a golden rose az múltkor volt még a mars téri fodrász kellékesben, és ott is van nude árnyalat sőt még igazi barackos is, azt anyánál teszteltem és gyönyörű.De egyébként horgosra a busz jegy oda vissza 630 forint elég ha van valakinek személyigazolvány és már is mehet, a busz a központban rak le és minden egy helyen van, van egy szuper kis kávézó pizzázó étterem és a kövi buszig ott lehet üldögélni a zsákmánnyal, van a központban pénzváltó is 3 percre a buszmegállótól.De holnap utána nézek van e Isabelle dupont körömlakk :)

    VálaszTörlés