Néhány szerzemény és vélemény!


Végre volt egy kis időm, hogy összeszedjem mi is az amit az utóbbi időben vettem, de annyira elvagyok keveredve hogy pl a Balea testápolót ismét lefényképeztem, pedig már mutattam :P

Kezdeném az egészet a Parodontax fluorid mentes fogkrémével, már sokszor mutattam be fogkrémet és általában a Himalaya Herbals egyik iszapszínű változatát használtam, de már nem érzetem olyan hatékonynak mint előtte, így kipróbáltam sok mást és azt kell mondanom, hogy az átlagos fogkrémek nekem nagyon de nagyon nem jönnek be.Amikor új fogkefét vettem a héten azt vetem észre, hogy sokkal durvább a keféje  mint az előzőnek és szépen fel is sértette az ínyemet, pedig elvileg érzékeny fogakra és ínyre tervezték, de az a lényeg, hogy egyre jobban fáj és vérzett az ínyem és utána olvastam melyik fogkrém lenne a legmegfelelőbb árban és összetételben valamint hatékonyságban.
A Parodontax fogréméről csak pozitívat lehetett olvasni ami hatását illeti, de az íze az olyan mint valami sós méreg.


A dobozon is fel van tüntetve, hogy számítsunk az érdekes ízre, amit 15 nap alatt lehet megszokni.


A színe narancssárga amit a CL77491 összetevőnek köszönhet 

Az összetétele tiszta így bátran ajánlom mindenkinek aki erős és bátor, mert ez az íz nem semmi.
7 különböző gyógynövényt valamint ásványt tartalmaz, 70%-ban aktív hatóanyagokat.
75ml általában 1290 forint, de most 999 forint a Dm-ben és a Rossmannban is, de én csak is ezt ajánlom a pirosat a többiről nem olvastam és nem is néztem meg az összetevőket.
Fogmosás után nagyon tiszták lesznek a fogaim, olyan mintha le lenne polírozva, friss érzést biztosít de hiányzik a mentolos érzés.

Annak ajánlom akinek érzékeny az ínye és többször vérzik fogmosáskor, de ez nem azt jelenti, hogy lehet kerülni a fogorvost, mert csak ő tudja a fogkövet eltüntetni ami okozhatja a vérzést.
Ez csak egy kisegítő lépés.


Balea tusfürdő olajgyöngyökkel, pink grapefruit

Igazi nyári frissítő gyümölcsös tusfürdő, kellemes intenzív illattal.
Sűrű zselés állagának köszönhetően elég egy keveset használni.
A SLS nagyon nem szép összetevő, de jelenleg ez van de a következő tusfürdő egyértelműen egy natúr termék lesz, hiszen egy hete ismét elkezdtem járni edzeni így a tusolni is többször kell.
250ml 499 forint körül volt az ára.



Alverde nedves arctisztító kendő vadrózsa kivonattal száraz és érzékeny bőrre
Smink lemosására szerettem volna egy jobb megoldást mint a Balea olajos 2 fázisú lemosója, nagyon örülök, hogy megtaláltam hiszen tiszta termék, kellemes illattal, és baráti árral.
25 darab 499 forint, a kendők megfelelően nedvesek és az anyaguk is kitűnő puha pamut, ami nagyon gyengéd a bőrrel.Használat közben fel frissül a bőr, eltávolítja a vízálló sminket is.A használata után nem kell lemosni hiszen nem zsíros a benne található összetevők csak segítenek a bőrnek.
Csak ajánlani tudom azoknak akik előnyben részesítik a kendős arc tisztítást és azoknak is akik még csak most barátkoznak ezzel a módszerrel.


Blistex ajakápoló málnás limonádé 

Nem volt rá szükségem hiszen van vagy 15 darab amit talán soha nem fogok elhasználni, de olyan kíváncsi voltam és a sárga szúnyogriasztós mentolos ismerőse olyannyira elvette tőle a kedvemet, de amikor megláttam, hogy van gyümölcsös is és nem csak undi mentolos akkor úgy éreztem kell.
Kis tekerős csomagolása van maga a krém fehér és nem hagy semmi nyomot, nem is kifejezetten fényes, sűrűbb az állaga, így sokáig fent marad az ajkakon.Az illata és az íze is nagyon intenzív ha valaki ezeket nem kedveli akkor ne is vegye meg, reggel éhgyomorra elég undi nekem is. Szerintem nem nagy szám, nem hidratál  és nem is ápol jobban mint egy balea vagy egy alverde ajakápoló, de legalább ezt is megtudtam.
4,25 g 460 forintért vettem de a Rossmannban 360 ha valaki szeretne venni.
Egy ajakápolónak megteszi és próbálom el is használni hiszen csak egy évig jó.

Nagy vonalakban ezeket szereztem be, a többségével elégedett vagyok de amit szívből ajánlok az a fogkrém és a kendő a másik kettővel nem maradtok le semmi csodáról :P 

Hamarosan jön egy vásárlós tippes poszt a glamour napok alkalmából, és egy 1000 forint alatti termékek poszt.


Hogy telik az első hónap a suliban ?

Kinézettek már magatoknak egy két dolgot a Glamour napok alkalmából ?


-Rita

3 megjegyzés:

  1. Pont tegnap vettem a rossmannban ugyanilyen blistex-et és nagyon szeretem. Én egyszerűen imádom az illatát, egész nap ezt kenegettem a számra :)

    VálaszTörlés
  2. Én szeretem de azért nem is írtam hogy vegyétek mert ez tényleg olyan dolog hogy nem mindenki kedveli az ilyen intenzív ízű illatú szájkenőket :D de télen nagyon kellemes lehet a zord hidegben a nyárra emlékeztető gyümölcsös kis mütyűr :D

    VálaszTörlés